Elhunyt Kaán Zsuzsa

Életének 65. esztendejében elhunyt Kaán Zsuzsa, a Táncművészet című szaklap főszerkesztője, az operaházi Táncpaletta Gálák rendezője.

Kaán Zsuzsa világot járt mestereknél (Lieszkovszky Tibor, Kemény Melinda, illetve Ákos Klára, Fáy Mária és Jeszenszky Endre) tanulta meg a klasszikus balettművészet alapjait, majd 1969-ben  matematika-filozófia szakos diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Szakdolgozatát tánctörténetből írta. 1969-től 20 éven át az Állami Balett Intézet (a mai Magyar Táncművészeti Főiskola) tánctörténet-tanára. 1978-tól tanársegéd, 1985-től Adjunktus. Ezalatt érettségi tárggyá, majd főiskolai államvizsga tárggyá fejlesztette a tánctörténetet.
1976 óta folyamatosan a MUOSZ tagja.
 
1972-től a Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos tagozatának tagja. 1978-81: a Magyar Táncművészeti Főiskolán a Koreográfiai Stúdió kezdeményezője, alapítója és vezetője. Ez a stúdió lett a jelenlegi koreográfusi tanszak elődje. 1981-től 7 televíziós táncfilm fordítója és szövegírója, köztük a TÁNC-TÁRLAT  s a BALETT-ABC ötletgazdája, utóbbi műsorvezetője is. 1987-től  a Centi Színpad művészeti vezetőhelyettese, majd az ebből szervezett Domino Színpad és Domino Táncegyüttes művészeti vezetője és koreográfusa. Két egész estés műsort készített.              

1990-ben saját társulatot alapít: a Trionfo Táncszínházat. Művészeti vezető és koreográfus: elkészíti harmadik egész estés műsorát: 3 egyfelvonásos, klasszikus balett-alapokon nyugvó modern táncművet. 1991-től a Táncművészet című lap főszerkesztője, 1992 óta kiadója is. 1991-ben  megalapítja a TÁNCPALETTA - Magyar Sztárgála az Operában című gálát és évenként megrendezi a Magyar Állami Operaházban. 1993-ban  megalapítja a folyóirat EuróPAS Magyar Táncdíj elnevezésű szakmai díját, a díj névadója, a logó tervezője, a szakmai díj kuratóriumának elnöke és producere; 9 díjátadás szerkesztő-rendezője a Magyar Állami Operaházban.

2000-től  alapító főszerkesztője és kiadója az ÉLET & MOZDULAT című komplex testkultúra magazinnak. 2003-ban a táncdíj 10 éves jubileumán megalapítja, majd évente megrendezi az EuróPAS-Gálát a Budapesti Operett Színházban. 2006-ban TÁNCVARÁZS címmel verseny- és divattánc magazint alapít.  Két nagyszabású monográfiát írt Seregi Lászlóról (2005., SEREGI ) és Kún Zsuzsáról (2010., Kún Zsuzsa, a balerina).

Kitüntetései:
Köztársasági Arany Érdemkereszt (1998)
A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2005)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.