Elhunyt Hável László színművész

Hosszan tartó, súlyos betegség után vasárnap elhunyt Hável László Aase-díjas színművész - közölte a Budapesti Kamaraszínház igazgatósága az MTI-vel hétfőn.

Hável Lászlót életének 75. évében, Budapesten érte a halál. "Számtalan karakterfigura megformálásával, jellegzetes groteszk figuráival mind színpadon, mind tévé- és játékfilmeken a nézők szívébe lopta magát, alakításai örökre emlékezetesek maradnak" - áll a teátrum közleményében.

Hável László 1937-ben született Budapesten. 1960-ban végezte el a Színházművészeti Akadémiát, 1964-ig rendező szakon képezte tovább magát. 1958-ban az Egyetemi Színpadon, 1959-ben a budapesti Irodalmi Színpadon játszott. 1960-tól az Állami Déryné Színház, majd az Irodalmi, 1966-tól a Mikroszkóp Színpad tagja. 1969-től a Déryné, később a Népszínházban (a mai Kamaraszínház) szerepelt. 1982-ben egy évig a Nemzeti Színház, aztán ismét a Budapesti Kamaraszínház társulati tagja lett - olvasható a Magyar Színházművészeti Lexikonban.

 Hável László temetéséről később intézkednek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.