Elhunyt Halász Péter
Halász Péter 1922. április 10-én született. Az 1956-os forradalom bukását követően hagyta el Magyarországot, 1957-től New Yorkban, 1970-től Londonban, 1975-től haláláig Münchenben élt. Első regénye 1942-ben jelent meg Budapesten Szülei elváltak címmel, ezt követte a Huszonegy éves férj és a Két férfi című 1943-ban. A regények mellett tárcákat, riportokat, karcolatokat, elbeszéléseket írt.
Egérfogó című drámáját 1958-ban mutatta be a New York-i Petőfi Színház. Elbeszéléseit, cikkeit, tárcáit főleg az Irodalmi Újságban, az Új Látóhatárban, a Bécsi Naplóban, az Új Hungáriában, az Amerikai Magyar Népszavában és az Új Világban olvashatták az érdeklődők. A Második Avenue című regénye először 1967-ben jelent meg Kanadában, majd 2011-ben a Park Kiadó gondozásában Budapesten is.
Fogócska című könyve 1969-ben, az Eltévedt utas 1972-ben New Yorkban, a Kölcsönkapott élet 1977-ben, a Kádártánc 1983-ben Münchenben jelent meg.
Halász Péter 1957 és 1987 között a Szabad Európa Rádió munkatársa volt, a rádió magyar osztályának helyettes igazgatói beosztásából 1987. április végén vonult nyugdíjba.
Rácz Vali színész- és énekesnővel 1946-ban kötöttek házasságot, két gyermekük született: Valér 1950-ben, Mónika 1952-ben.
Mivel a Szabad Európa Rádió munkatársa volt, Magyarországon a kommunizmus idején persona non gratának számított. A rendszerváltás után több kitüntetést is kapott, 2010 februárjában a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét vehette át újságírói munkásságának elismeréseként.