Elhunyt Sudlik Mária

Hetvenhárom éves korában elhunyt Sudlik Mária operaénekesnő, a Magyar Állami Operaház örökös tagja.
A művészt hosszan tartó súlyos betegség után szombat hajnalban érte a halál - tájékoztatta a Magyar Állami Operaház az MTI-t.

Sudlik Mária 1942. május 25-én született Budapesten. Énektanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Zeneakadémián végezte, ahol Sipos Jenő növendékeként diplomázott.

1967-ben Monteverdi Poppea megkoronázása című művének címszerepében debütált a Magyar Állami Operaházban. Bemutatkozását követően hosszú évekig az intézmény vezető énekesnője volt, szoprán főszerepek egész sorát formálta meg hitelesen, magas művészi színvonalon.

Verdi hősnőinek - Aida, Erzsébet (Don Carlos), Desdemona, Leonora (A trubadúr, A végzet hatalma) - megformálásával jelentős színpadi sikereket aratott, de emlékezetes alakításai között volt a Tosca címszerepe és a Figaro Grófnéja is.

Szakmai pályafutását 1974-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1984-ben Székely Mihály-plakettel és érdemes művész címmel ismerték el.

Sudlik Máriát a Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.