Juan Manuel Santos kolumbiai államfő a gyászhír hallatán együttérzését és részvétét fejezte ki a családnak. „Ezer év magány és gyász minden idők legnagyobb kolumbiai személyiségére" emlékezve, írta hivatalos Twitter-oldalán.
Az 1927-ben egy kis kolumbiai városban, Aracatacában született író regényei a mágikus realizmus műfajalapító könyvei. Mielőtt az irodalommal próbálkozott volna García Márquez újságíróként megfordult Európában és az Egyesült Államokban is.
García Márquez számára az elismerést Az ezredes úrnak nincs, aki írjon című írása hozta el 1961-ben. Hat évvel később jelent meg leghíresebb műve, a Száz év magány című családregény, amelyet már Mexikóban írt meg. A pátriárka alkonya írását egy évvel később kezdte el, de csak 1975-re fejezte be.
|
1987-ben a Száz év magány megjelenésének huszadik évfordulóján
Stringer / Reuters |
A spanyol nyelvű irodalom megkérdőjelezhetetlen tekintélye és vezéralakja 1982-ben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat.
Utolsó könyve, a Bánatos kurváim emlékezete 2005-ben jelent meg. Bár 2009-es hírek szerint már dolgozott a következő művén, az Augusztusban találkozunk munkacímet viselő szerelmesregényen, ez végül nem készült el.
Annál több példányt, mint az ő műveiből spanyol nyelven csak a Bibliából adtak el. Csak a Száz év magányt több mint 30 nyelvre fordították le, és 50 millió példányban kelt el. A regényt Pablo Neruda a legnagyobb felfedezésének nevezte a Don Quijote óta, García Márquez pedig a hírnevét felhasználva segített a kolumbiai állam és az ország területének egy részét ellenőrzésük alá vonó gerillacsoportok közötti tárgyalásokon.
|
Az irodalom hozta őket egymáshoz közel: García Márquez és Fidel Castro
Reuters |
Szoros barátságot ápolt Fidel Castróval, amivel nem csak a perui kolléga és hosszú ideig barát Mario Vargas Llosa haragját váltotta ki. Az „amerikai imperalizmus” elleni kiszólalásai miatt az Egyesült Államokba sokáig nem utazhatott, Bill Clinton idején kapott először vízumot. Az exelnök akkor úgy nyilatkozott, a Száz év magány a kedvenc regénye. (Vargas Llosa és García Márquez barátságának egy jobbhorog vetett véget, amellyel a perui író 1976-ban kiütötte a kolumbiait egy mexikóvárosi mozi előtt. Az ütés – amelyet Márquez állítólag azért kapott, mert néhány évvel korábban Barcelonában kikezdett Vargas Llosa feleségével – a világirodalom nagy, a Truman Capote–Gore Vidal viszályhoz mérhető háborújának a kezdetét jelentette.)
Fő művének, a Száz év magánynak a sikerét a saját bevallása szerint García Márquez egyébként soha sem értette teljesen. Ambivalens viszony fűzte a népszerűséghez is, mert félt, hogy a siker eltávolítja a valóságtól. „Nem igazán szeretem ezt mondani, mert soha nem hangzik őszintén, de szerettem volna, ha a könyveim csak a halálom után jelennek meg. Így nem kellett volna keresztülmennem azon a színjátékon, amit nagy írónak lenni jelent” – nyilatkozta erről még a Nobel-díja előtt, egy 1981-es interjúban.
