Elhunyt Einojuhani Rautavaara

Hosszú betegség után szerdán, 87 éves korában elhunyt Einojuhani Rautavaara, Jean Sibelius után a legjelentősebb finn zeneszerző. Nem érhette meg első operájának színpadi világpremierjét Budapesten.

Helsinkiben született 1928-ban Einojuhani Rautavaara, a Sibelius Akadémián folytatott tanulmányokat az ötvenes évek második felében, ahova 1966-ban oktatóként visszatért. A kilencvenes évek elejéig tanított ott művészprofesszorként, majd a zeneszerzés szak egyetemi tanára volt. Nála tanult a mai finn zeneszerzői élvonal.

A zeneszerző már nem érhette meg első operája, A bánya színpadi világpremierjét, amelyet október 21-én tartanak majd a Magyar Állami Operaházban. A művet – bár fél évszázaddal korábban írta – 2010-ben játszották először koncertszerű előadásban. A darab története 1957-ben kezdődött, amikor Rautavaara zeneszerzést tanult Svájcban, és magyar menekültekkel találkozott, akik meséltek neki az '56-os politikai eseményekről. Akkor hallotta azt a bányászokról szóló történetet is, akik egy omlásnál a mélyben rekedtek. A darabban a bányászok fellázadnak a diktatúra ellen, és általános sztrájkba lépnek. A darabot finn alkotó stáb állítja színpadra, finn főszereplővel, finnül – derül ki az Operaház Műsorkalendáriumából.

A videóban Cantus Articus című műve hallható - amit 1972-ben madárhangokra és zenekarra írt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.