Róluk a „megérdemeltnél" kevesebbet és kevesebben tudnak, tudunk.
Csak mert nem tudta aláírni A legtöbbet és a legtöbben talán Hajós Alfrédról. Az első újkori olimpia kétszeres győztese 1924-ben Párizsban stadiontervvel lett második – de úgy, hogy aranyérmet senkinek sem ítéltek, tehát senki nem pályázott jobb tervvel. Hozzá kell tenni – és ezt ő is mindig elmondta –, hogy a tervet ketten készítették. Lauber Dezső volt a tervezőtárs. Őt csak azért nem találjuk a NOB-listán, mert a pályamű beadásakor nem volt itthon, és ezért a tervet saját kezűleg nem írhatta alá. Egyébiránt neki is volt sportmúltja. Versenyszerűen atletizált, vívott, kerékpározott, futballozott, bobozott, jégkorongozott, teniszezett, többszörös golfbajnok volt – azokban az évtizedekben egy jó felépítésű, vállalkozó kedvű, anyagiakban sem a legelesettebbek közül való fiatalember több sportágat is sikerrel művelhetett. És Lauber volt – a MOB titkáraként – a magyar csapat egyik vezetője az 1908-as és az 1912-es olimpián. Építészmérnökként is kapcsolódott a sporthoz: Budapesten golfpályát, Tátralomnicon bobpályát tervezett. Az utókor azzal tiszteli meg, hogy a nevét viseli szülővárosa sportcsarnoka.
 |
| Mező Ferenc tanulmányát 1928-ban aranyéremmel jutalmazták |
Hajósnak még gazdagabb a sportolói és mérnöki életműve. Kétszer győzött Athén tengeröblében, itthon atletizált, labdarúgóként tagja volt az első magyar labdarúgó-bajnokságot megnyerő BTC-nek, balösszekötőként szerepelt a válogatottban, volt szövetségi kapitány, játékvezetőként nemzetközi szinten is megmérette magát. És tervezett tucatnyi sportlétesítményt, egyebeken kívül az UTE stadionját és a Margitszigeti, utóbb róla elnevezett Nemzeti Sportuszodát, nem utolsósorban pedig a debreceni Aranybika Szállót. Sportlétesítmény-tervekkel a következő két olimpián is indult, de sem 1928-ban, sem 1932-ben nem állhatott fel a dobogóra. Igaz, Amszterdamban részt vehetett a pályaművek javát bemutató olimpiai kiállításon: „A legnagyobb sikere – írta a Nemzeti Sport június 13-án – Hajós Alfréd eszményi sporttelepeinek és sportépítmény-terveinek van. Mindenki csodálattal áll meg az impozáns magyar stílusú stadion főhomlokzata előtt."
Hajósról szólva Szabó Lajos ismételten eloszlatni kívánt egy közkeletű tévedést. Azt ugyanis, miszerint ő volt az egyetlen, aki „fizikai" sportban és a művészeti versenyeken egyaránt megelőzte valamennyi versenytársát. A valóság az, hogy az amerikai Walter Winans is „duplázott": 1908-ben a futószarvaslövők, 1912-ben a szobrászok között lett aranyérmes. Ez, persze, semmit sem von le Hajós kettő+egy diadalának értékéből.
Aranyos tanár úr A művészeti versenyek egyetlen magyar aranyérmét Mező Ferenc vehette volna a kezébe 1928-ban Amszterdamban – ha ott van az olimpián. De nem volt ott. Mert a művészeti versenyek résztvevőit nem volt szokás elvinni a játékokra, ráadásul sportvezetőink nem is nagyon bíztak a sikerében. Mezőnek meg nem volt elég pénze az útra. Távolléte persze nem teszi meg nem történtté, hogy az addig a köztudatban szinte ismeretlen tanárnak Az olympiai játékok története című munkája győzött az irodalmi művek kategóriájában. Abban – Winans meg Hajós ókorai elődeit említve – egyebeken kívül ez olvasható: „Az ógörögöknél sokkal erősebb kapcsolat volt a testedzés és a szellemi élet között, mint modern világunkban, és a szellemi élet kiválóságai között is sokan voltak, akik a testi kultúra terén is nevet szereztek maguknak. Platón, az emberiség egyik legnagyobb gondolkodója mindig büszke volt az isthmosi játékokon a birkózásban aratott diadalára. Euripides, a nagy drámaíró, a birkózásban és az ökölviadalban nyert díjat az eleusisi, illetőleg az athéni nagy versenyek alkalmával. A ragyogó olympiai ünnepségek megihlették a költők lantját s a szebbnél-szebb testű atléták meg a szent ligetben pompázó szobrok, templomok, épületek termékenyítőleg hatottak a képzőművészetre."
Egyébiránt maga Mező – bár diákkorában próbálkozott az atlétikával, jeleskedett céllövésben és jól sakkozott – nem volt „duplázó". Ezen az olimpián mégis volt magyar példája a sport és művészet közötti szoros kapcsolatnak: Szepes Béla második lett gerelyhajításban, miközben versenytársairól remek karikatúrákat rajzolt, s azok már az olimpia ideje alatt (!) megjelentek a Nemzeti Sportban.
Az 1932-es Los Angeles-i játékok még jobb példával szolgáltak. A Magyarországra települt Manno család Miltiades keresztnevű nevű, felnőttként magát hangsúlyosan magyarnak valló fia több „fizikai" sportágban is jeleskedett. A Sporthistória című folyóirat Farkas Ágnes jegyezte cikkéből (2004. 2–3. szám) egyebeken kívül kiderül, hogy Manno a BTC-ben Hajóssal együtt futballozott, kétszer volt gólkirály, játszott a válogatottban is. Nyert kerékpárversenyeket, az 1903-as szentpétervári gyorskorcsolya-világbajnokságon bronzérmes lett 500 méteren, majd az evezős nyolcasban küzdött az 1908-as olimpián.
 |
| Manno Miltiades |
Mindezeken kívül tanult a müncheni képzőművészeti akadémián. Számtalan újságrajz, plakát bizonyította ebbéli tehetségét, munkáit hazai és külföldi lapok is közölték. Az egyik leghíresebb plakátja a Hajós tervezte Nemzeti Sportuszoda megnyitását hirdette. A plakátot abban a Kellner-féle tipográfiában nyomtatták, aminek tulajdonosa maratoni futásban harmadik volt az első athéni olimpián. Ehhez a plakáthoz tehát öt olimpiai dobogós helyezés kapcsolódik: három Hajósé, egy Kellner Gyuláé, az ötödik Mannóé. Aki Los Angelesre több művel – szoborral, éremmel, grafikával – nevezett. És a birkózókat ábrázoló szobra ezüstérmet kapott.
Akárcsak 1928-ban és 1932-ben, több magyar művész küldött pályamunkát az 1936-os berlini olimpiára is. Érmet egyikük sem kapott. Petri Lajos szobrát azonban 1928-ban szerepeltették a legjobb alkotásokat bemutató kiállításon.
Az egyetlen hölgy A következő, az 1948-as olimpián – azon rendeztek utoljára művészeti versenyeket – ismét született magyar érem. A leginkább sporttörténészként, neveléstörténészként ismert Földes Éva A fiatalság forrása című, a nők sportjának, sportolásának históriáját az ókortól a XVII. század elejéig íveltető munkájáért bronzérmet nyert. Örömét az sem zavarhatta, hogy a dobogóra szólításkor „miszter Földesz"-nek titulálták. A tévedésnek alighanem az volt az oka, hogy az irodalmi verseny félszáz pályázója közül csak egyetlen nő akadt, s erre a „kikiáltó" aligha számított. Egyébiránt ő sem elsősorban pályamunkájáért, hanem a csapat tolmácsaként lett a magyar küldöttség tagja.
Munkája címét a szerző így magyarázta: „A fiatalság forrása egy XVI. századbeli Cranach-kép címe, amely egy kerti vízmedencében úszkáló fiatal lányokat, asszonyokat ábrázol. Már a XVI. századi festő szerint is a testgyakorlás a fiatalság forrása. A fiatalság pedig minden szép és jó forrása: a szépségé, a vidámságé, a derűlátásé, a munkakedvé, a hité, a bizalomé, amellyel a békésebb, szebb jövőt építjük."
 |
| Manno Miltiades birkózószobra Los Angelesben lett ezüstérmes |
Természetszerűleg a művészeti versenyeken szerzett érmeinknek is örültek a sportkedvelők – ha nem is volt okvetlenül akkora visszhangjuk, mint egy atlétikában, öttusában, futballban elért dobogós helynek – mondja Szabó Lajos. – Egy kivétel azért akadt, Mező Ferencnek, a korabeli szólással „a szellem világbajnokának" ünneplése.
Szavait a Nemzeti Sport 1928. augusztus 24-i száma erősíti: „Dr. Mező Ferenc tanárnak végtelenül hálásak voltunk valamennyien, amszterdami magyarok. Mert az ő győzelme akkor jött, amikor az első napok kudarcai nyomán a legkeserűbb lehangoltság vett erőt rajtunk. Neki köszönhetjük, hogy ez a keserűség eltűnt, és amikor az ő győzelme révén először énekelhettük el a Himnuszt a piros-fehér-zöld zászló alatt, mindjárt nagyobb volt a bizalom és jobbkedvű az akarat a magyar gárdában."
Mező tanár úr könyvét hamarosan ki is adták. És maga Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter írt hozzá előszót. A kézzel, ceruzával írt szöveg ma bekeretezve függ a Sportmúzeum igazgatói irodájának falán.
