galéria megtekintése

Elfeledett bajnokaink

1 komment

Daniss Győző

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 167 győzelmet jegyez Magyarországnak. A Magyar Olimpiai Bizottság 168 diadalra emlékszik. Mindkét adat hiteles, csak mi azt a Mező Ferencet is idesoroljuk, aki 1928-ban Amszterdamban aranyérmet nyert irodalomból a művészeti versenyen. Egy elfeledett versengés: a szellemi olimpia.

Mező Ferenc
Mező Ferenc

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság külön táblázatban szerepelteti a „fizikai" sportok és a művészeti versenyek győzteseit – mondja Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum tudós igazgatója. ­– Mi viszont ugyanolyan olimpiai bajnoknak tekintjük ­Mező Ferencet, mint aranyérmes birkózóinkat, vívóinkat, vízilabdacsapatainkat. És tekinthetjük is, hiszen a művészeti versenyeket a nyári olimpiák kere­tében rendezték, a győztesek ugyanúgy dobogóra állhattak, mint az atléták vagy a tornászok, ugyanolyan aranyérmet kaptak, a tiszteletükre ugyanúgy felhúzták országuk zászlaját, ugyanúgy eljátszották nemzeti himnuszukat. De nem minden olimpián voltak művészeti versenyek. És Rióban sem lesznek.

Az újkori olimpiák atyjának, Pierre de Coubertinnek szívügye volt, hogy a négyévenkénti sportrendezvényen művészeti alkotások is megjelenjenek. Avégett, hogy a testi és szellemi versengés együtt segítse az embereket „a teljes élethez". És hivatkozott az ókorra. Okkal, hiszen görög vázarajzok sokaságának tárgya valamilyen sportmozgás, jeles művészek készítettek bajnokszobrokat, sok kiváló művész aratott sportdiadalokat és megfordítva. Szép bekezdések szólnak erről Mező Ferenc munkájában is. Az újkori játékokon először 1912-re hirdettek művészeti versenyeket. Az 1948-as londoni olimpia után azonban már nem várták a műalkotásokat. Egyebeken kívül azért, mert szobrok vagy versek értékét, sorrendjüket nem lehet ugyanolyan objektivitással meghatározni, mint a centiméterrel, kilóval, másodpercekkel mérhető teljesítményeket. Esetenként annak gyanúja is fölvetődött, hogy a hazai résztvevőknek kedvezve „lejtett a pálya". Mező Ferencet azonban okvetlenül „tiszta" bajnoknak tekinthetjük és tekintjük. Aminthogy megbecsülés jár a művészeti versenyeken induló ezüst- vagy bronzérmeseinknek is.

 

Róluk a „megérdemeltnél" kevesebbet és kevesebben tudnak, tudunk.

Csak mert nem tudta ­aláírni A legtöbbet és a legtöbben talán Hajós Alfrédról. Az első újkori olimpia kétszeres győztese 1924-ben Párizsban stadiontervvel lett második – de úgy, hogy aranyérmet senkinek sem ítéltek, tehát senki nem pályázott jobb tervvel. Hozzá kell tenni – és ezt ő is mindig elmondta –, hogy a tervet ketten készítették. Lauber Dezső volt a tervezőtárs. Őt csak azért nem találjuk a NOB-listán, mert a pályamű beadásakor nem volt itthon, és ezért a tervet saját kezűleg nem írhatta alá. Egyébiránt neki is volt sportmúltja. Versenyszerűen atletizált, vívott, kerékpározott, futballozott, bobozott, jégkorongozott, teniszezett, többszörös golfbajnok volt – azokban az évtizedekben egy jó felépítésű, vállalkozó kedvű, anyagiakban sem a legelesettebbek közül való fiatalember több sportágat is sikerrel művelhetett. És Lauber volt – a MOB titkáraként – a magyar csapat egyik vezetője az 1908-as és az 1912-es olimpián. Építészmérnökként is kapcsolódott a sporthoz: Budapesten golfpályát, Tátralomnicon bobpályát tervezett. Az utókor azzal tiszteli meg, hogy a nevét viseli szülővárosa sportcsarnoka.

Mező Ferenc tanulmányát 1928-ban aranyéremmel jutalmazták
Mező Ferenc tanulmányát 1928-ban aranyéremmel jutalmazták

Hajósnak még gazdagabb a sportolói és mérnöki életműve. Kétszer győzött Athén tengeröblében, itthon atletizált, labdarúgóként tagja volt az első magyar labdarúgó-bajnokságot megnyerő BTC-nek, balösszekötőként szerepelt a válogatottban, volt szövetségi kapitány, játékvezetőként nemzetközi szinten is megmérette magát. És tervezett tucatnyi sportlétesítményt, egyebeken kívül az UTE stadionját és a Margitszigeti, utóbb róla elnevezett Nemzeti Sportuszodát, nem utolsósorban pedig a debreceni Aranybika Szállót. Sportlétesítmény-tervekkel a következő két olimpián is indult, de sem 1928-ban, sem 1932-ben nem állhatott fel a dobogóra. Igaz, Amszterdamban részt vehetett a pályaművek javát bemutató olimpiai kiállításon: „A legnagyobb sikere – írta a Nemzeti Sport június 13-án – Hajós Alfréd eszményi sporttelepeinek és sportépítmény-terveinek van. Mindenki csodálattal áll meg az impozáns magyar stílusú stadion főhomlokzata előtt."

Hajósról szólva Szabó Lajos ismételten eloszlatni kívánt egy közkeletű tévedést. Azt ugyanis, miszerint ő volt az egyetlen, aki „fizikai" sportban és a művészeti versenyeken egyaránt megelőzte valamennyi versenytársát. A valóság az, hogy az amerikai Walter Winans is „duplázott": 1908-ben a futószarvaslövők, 1912-ben a szobrászok között lett aranyérmes. Ez, persze, semmit sem von le Hajós kettő+egy diadalának értékéből.

Aranyos tanár úr A művészeti versenyek egyetlen magyar aranyérmét Mező Ferenc vehette volna a kezébe 1928-ban Amszterdamban – ha ott van az olimpián. De nem volt ott. Mert a művészeti versenyek résztvevőit nem volt szokás elvinni a játékokra, ráadásul sportvezetőink nem is nagyon bíztak a ­sikerében. Mezőnek meg nem volt elég pénze az útra. Távolléte persze nem teszi meg nem történtté, hogy az addig a köztudatban szinte ismeretlen tanárnak Az olympiai játékok története című munkája győzött az irodalmi művek kategóriájában. Abban – Winans meg Hajós ókorai elődeit említve – egyebeken kívül ez olvasható: „Az ógörögöknél sokkal erősebb kapcsolat volt a testedzés és a szellemi élet között, mint modern világunkban, és a szellemi élet kiválóságai között is sokan voltak, akik a testi kultúra terén is nevet szereztek maguknak. Platón, az emberiség egyik legnagyobb gondolkodója mindig büszke volt az isthmosi játékokon a birkózásban aratott diadalára. Euripides, a nagy drámaíró, a birkózásban és az ökölviadalban nyert díjat az eleusisi, illetőleg az athéni nagy versenyek alkalmával. A ragyogó olympiai ünnepségek megihlették a költők lantját s a szebbnél-szebb testű atléták meg a szent ligetben pompázó szobrok, templomok, épületek termékenyítőleg hatottak a képzőművészetre."

Egyébiránt maga Mező – bár diákkorában próbálkozott az atlétikával, jeleskedett céllövésben és jól sakkozott – nem volt „duplázó". Ezen az olimpián mégis volt magyar példája a sport és művészet közötti szoros kapcsolatnak: Szepes Béla második lett gerelyhajításban, miközben versenytársairól remek karikatúrákat rajzolt, s azok már az olimpia ideje alatt (!) megjelentek a Nemzeti Sportban.

Az 1932-es Los Angeles-i játékok még jobb példával szolgáltak. A Magyarországra települt Manno család Miltiades keresztnevű nevű, felnőttként magát hangsúlyosan magyarnak valló fia több „fizikai" sportágban is jeleskedett. A Sporthistória című folyóirat Farkas Ágnes jegyezte cikkéből (2004. 2–3. szám) egyebeken kívül kiderül, hogy Manno a BTC-ben Hajóssal együtt futballozott, kétszer volt gólkirály, játszott a válogatottban is. Nyert kerékpárversenyeket, az 1903-as szentpétervári gyorskorcsolya-világbajnokságon bronzérmes lett 500 méteren, majd az evezős nyolcasban küzdött az 1908-as olimpián.

Manno Miltiades
Manno Miltiades

Mindezeken kívül tanult a müncheni képzőművészeti akadémián. Számtalan újságrajz, plakát bizonyította ebbéli tehetségét, munkáit hazai és külföldi lapok is közölték. Az egyik leghíresebb plakátja a Hajós tervezte Nemzeti Sportuszoda megnyitását hirdette. A plakátot abban a Kellner-féle tipográfiában nyomtatták, aminek tulajdonosa maratoni futásban harmadik volt az első athéni olimpián. Ehhez a plakáthoz tehát öt olimpiai dobogós helyezés kapcsolódik: három Hajósé, egy Kellner Gyuláé, az ötödik Mannóé. Aki Los Angelesre több művel – szoborral, éremmel, grafikával – nevezett. És a birkózókat ábrázoló szobra ezüstérmet kapott.

Akárcsak 1928-ban és 1932-ben, több magyar művész küldött pályamunkát az 1936-os berlini olim­piára is. Érmet egyikük sem kapott. Petri Lajos szobrát azonban 1928-ban szerepeltették a legjobb alkotásokat bemutató kiállításon.

Az egyetlen hölgy A következő, az 1948-as olimpián – azon rendeztek utoljára művészeti versenyeket – ismét született magyar érem. A leginkább sporttörténészként, neveléstörténészként ismert Földes Éva A fiatalság forrása című, a nők sportjának, sportolásának históriáját az ókortól a XVII. század elejéig íveltető munkájáért bronzérmet nyert. Örömét az sem zavarhatta, hogy a dobogóra szólításkor „miszter Földesz"-nek titulálták. A tévedésnek alighanem az volt az oka, hogy az irodalmi verseny félszáz pályázója közül csak egyetlen nő akadt, s erre a „kikiáltó" aligha számított. Egyébiránt ő sem elsősorban pályamunkájáért, hanem a csapat tolmácsaként lett a magyar küldöttség tagja.

Munkája címét a szerző így magyarázta: „A fiatalság forrása egy XVI. századbeli Cranach-kép címe, amely egy kerti vízmedencében úszkáló fiatal lányokat, asszonyokat ábrázol. Már a XVI. századi festő szerint is a testgyakorlás a fiatalság forrása. A fiatalság pedig minden szép és jó forrása: a szépségé, a vidámságé, a derűlátásé, a munkakedvé, a hité, a bizalomé, amellyel a békésebb, szebb jövőt építjük."

Manno Miltiades birkózószobra Los Angelesben lett ezüstérmes
Manno Miltiades birkózószobra Los Angelesben lett ezüstérmes

Természetszerűleg a művészeti versenyeken szerzett érmeinknek is örültek a sportkedvelők – ha nem is volt okvetlenül akkora visszhangjuk, mint egy atlétikában, öttusában, futballban elért dobogós helynek – mondja Szabó Lajos. – Egy kivétel azért akadt, Mező Ferencnek, a korabeli szólással „a szellem világbajnokának" ünneplése.

Szavait a Nemzeti Sport 1928. augusztus 24-i száma erősíti: „Dr. Mező Ferenc tanárnak végtelenül hálásak voltunk valamennyien, amszterdami magyarok. Mert az ő győzelme akkor jött, amikor az első napok kudarcai nyomán a legkeserűbb lehangoltság vett erőt rajtunk. Neki köszönhetjük, hogy ez a keserűség eltűnt, és amikor az ő győzelme révén először énekelhettük el a Himnuszt a piros-fehér-zöld zászló alatt, mindjárt nagyobb volt a bizalom és jobbkedvű az akarat a magyar gárdában."

Mező tanár úr könyvét hamarosan ki is adták. És maga Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter írt hozzá előszót. A kézzel, ceruzával írt szöveg ma bekeretezve függ a Sportmúzeum igazgatói irodájának falán.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.