„Együtt hallgatnék Krúdyval”

– Erős. Bár ez inkább a fülszövegek túlzása. De azért az igaz, hogy ez a könyv alapvetően nem azt a legendás, népmesei, Robin Hood-os, igazságos, szabadsághősös, móriczos–krúdys, nyalka, romantikus Rózsa Sándor-képet erősíti, ami leginkább él az emberekben.

„Az író mindig olvasó is, és ez az olvasó mindig nagyon nagy hatással van az íróra” Teknős Miklós

– Ez tehát egy realista betyárregény?

– Korántsem. Fiktív történet, ami rengeteg mozaikból építkezik. A legendák Rózsa Sándorából, a történelmi Rózsa Sándorból, az irodalmi Rózsa Sándorból – aztán pedig jönnek a saját csavarjaim. Ha úgy tetszik: ez az én RS-remake-em. Van benne sok minden, ahogy mindig eklektikus az, amit írok. Tömörkény és western, Jókai és Kossuth, gasztronómia és erotika, Ördög és Isten – és a történelem sem egészen úgy alakul, ahogy az iskolában tanultuk.

– Mitől lehet aktuális a mai olvasónak Rózsa Sándor története?

– Nem tudom, hogy aktuális-e. De talán az ma is ismerős ügy lehet, hogy valaki eladja a lelkét az ördögnek.

– Az írók azon szűk csoportjába tartozik, aki nem fél a populáris hatásoktól, mint ördög a tömjénfüsttől. Bevallottan ki akarja szolgálni az olvasót. Nem szokták cikizni emiatt?

– Engem leggyakrabban gasztronómiai ténykedésem miatt találnak túl könnyűnek. De ezt már annyira megszoktam, hogy meg se hallom. És igen, nekem fontos az olvasó. Talán az az olvasó a legfontosabb, aki én vagyok. Mert az író mindig olvasó is, és ez az olvasó mindig nagyon nagy hatással van az íróra.

– Sokáig azt sulykolták nekünk, hogy az író magának ír, és csak akkor születnek nagy művek, ha fikarcnyit sem törődik az olvasók mulandó és gyakran ellentmondó szempontjaival.

– Szerintem tök mindegy, hogy az író kinek ír: magának, az olvasónak, a kritikusnak, a kánonnak, az Istennek, az örökkévalóságnak. Úgyis csak azt tud írni, amit a tehetsége és a szorgalma megenged. Erről Szerb Antal híres megjegyzése jut eszembe Krúdyról: „Pénzt akart keresni, és ahelyett remekműveket írt.” Az írói szándék és a végeredmény tehát két külön dolog. Csak a könyv számít, az, hogy az író milyen hülyeségeket beszél össze, az már nem annyira. Az idővel lekopik.

– Ha mondjuk, az egyik kedvence, Krúdy kezébe adná a Sömmit, mit szeretne hallani tőle?

– Krúdy nem volt valami nagy olvasó, annyit élt és írt, hogy olvasásra már nemigen jutott ideje. Rózsa Sándor alakja se izgatta nagyon, a róla írott könyve legrosszabb lapjai közé tartozik, talán egy-két éjszaka alatt dobhatta össze, talán kellett neki a pénz nagyon. Nem hiszem, hogy a Sömmit elolvasná. De ez engem nem nagyon zavarna. Nekem bőven elég lenne, ha négy és hét között – amikor a kocsmát szellőztetik, s ő néhány gondosan megválasztott férfi társaságában hallgat – együtt hallgathatnék vele.