Lehet persze, hogy Ascher beugrása nélkül is érezném a szívmeleget. Nem tudhatom, ahogyan Gogo sem tudja, kik verték meg, és Pozzo sem, hogy mikor vakult meg.
 |
Keresztes Tamás a megsemmisített személyiség megtestesülése
Beliczay László / MTI |
És hát mindegy is. A fontos az, hogy a bizonytalanságérzet és kétségbeesett összekapaszkodás, az érzelmes marakodás és a leküzdhetetlen egymásrautaltság határozza meg számomra ezt a mostani Godot-t. Meg az, hogy nincsen benne semmi rikítóan, feltűnően eredeti, harsányan üzenetközlő mutatvány.
A díszlet első pillantásra alig tér el a szerzői utasítástól. Igaz, nincs országút, a magányos fa egy domború felszínű, ingatag korongon áll, ágai elhajlanak, mintha folytonos szél rögzítette volna egy irányban őket. Az emberi civilizáció egyetlen nyomaként egy vaskos rugó áll ki a földből.
A különbség valójában mégis óriási. Lehet ez a korong képregények és karikatúrák lakatlan szigete, de lehet ókori földábrázolás. Mindkét felvonás végén hátul hasonló korong, mint valami hatalmas hold, jelenik meg, ami a kozmikus értelmezést erősíti.
Hogy erre a tengerben lebegő földkorongra a színfalak mögül kétszer is bejön Pozzo és Lucky, az Beckettnél aligha jelenthet problémát.
|
A kozmikus értelmezést egyértelmű eszközök segítik
Beliczay László / MTI |
Egyébként a második részt érzem erősebbnek, tömörebbnek, hatásosabbnak. Mintha az első rész a várakozás jegyében telne. Ez talán furcsán hangzik éppen a Godot-val kapcsolatban, hiszen már a darab címe is a várakozást nevesíti. Ám ez az előadás talán kevésbé. Mintha a várakozás is csak egyik motívuma lenne egy bölcsen kétségbeesett létállapotnak.
Itt nem Godot-ra várunk, hanem – öntudatlanul – arra a pillanatra, amikor Pozzo kifakad: „Az asszonyok a sír fölött szülnek, lovagló ülésben, a nap egy percig csillog, aztán ismét az éjszaka következik.”
Ahogyan ezt Kulka János mondja, látom a villanást, amivé a végső percben minden élet összetömörödik. Ő a legszínesebb alakja az előadásnak. Pozzo első megjelenésekor Szakács Györgyi jelmezében elegánsan, tárgyilagosan fensőbbséges, természettől elrendelten úri figura.
|
Kulka minden pillanatban izgalmas
Beliczay László / MTI |
Második alkalommal, földön fetrengve, segítségért könyörögve is izgalmas személyiség. Bosszús reagálásai az időt faggató kérdésekre mintaszerűen készítik elő haragos kinyilatkoztatását az élet semmiségéről.
Elek Ferenc és Kocsis Gergely Estragon és Vladimir szerepében mintha önmagát adná. Semmi abszurd nincs a viselkedésükben, nem bohóckodnak, nem sejtetnek holmi mélységeket. Szituációkat játszanak a lehető legtermészetesebben, nem játszanak rá a helyzetek képtelenségére, a párbeszédek talányosságára. De a karakterekre sem.
Elek Ferenc Estragonja éppen annyira morcos, sértett, nárciszikus, Kocsis Gergely Valdimirja éppen annyira laza, derűs, mosolygós, amennyire a szöveg megkívánja. Keresztes Tamás Luckyja szinte elbújik a festék, a paróka, a hurcolandó tárgyak mögé, alá. Nem szolga, több annál: a megsemmisített személyiség megtestesülése.
A Katona József Színház harminc éven át nem játszott Beckettet. Ebben az évadban már kettőt is. Szirtes Ági Székely Kriszta rendezésében Bezerédi Zoltán közreműködésével gyönyörűen adja elő a Szép napokat a Sufniban, most meg itt van egy jelentékeny Godot is. Lehet valami a levegőben.
Samuel Beckett: Godot-ra várva, Katona József Színház
