Reménykedtünk, bár egy ideje tudtuk, hogy néki (ezt így talán csak ő tudta hitelesen mondani), szóval, hogy NÉKI megváltás a halál. Micsoda elképesztően aljas, undorító eljárás a sorstól, vagy a ki-mifenétől, hogy egy táncos örökmozgó testét fokozatosan sorvasztja el, miközben a szellemét épen hagyja: hadd tudja a delikvens, mi történik vele. Biztosan tudta is, hogy ennél az életnél az elmúlás is jobb. Mégis hihetetlen, ahogy tolókocsiban, alig mozogva, majd teljesen mozdulatlanul fekve is próbált, akart(!!) élni. Élvezni a lét minden élvezhető pillanatát.

Örömmel, őszinte kíváncsisággal fogadta a látogatót: „Mesélj, mi van veled, meg a többiekkel ott abban a kinti világban." A „szar az egész, Tónikám" mélységű habogásra leteremtette az embert: ne nyafogj, inkább igyál egy pofa pálinkát. Néha, még ő is – segítséggel – belekortyolt a kupicába, mert egy igazi bunyevác férfi nem hátrál meg. Ilyenkor a szemében megcsillant a láng, annak a régi, dühő indulatnak a szikrája, amitől anno megroggyant a színpad deszkája és megremegett a táncos is, akit, művészeti vezetőként, ledorongolt, ha a kópé valamit rosszul csinált.

Lágy lelkű volt, jószívű igaz barát, ám a munkában nem ismert könyörületet. Különösen a táncosait sanyargatta. Nem véletlenül vált a Baranya Táncegyüttes Európa-szerte elismert táncszínházzá. Szerette és tudta a színházat. Tematikus produkcióiban igyekezett a művészeti ágak együttes erejét megmutatni. Eck Imrét tekintette egyik mesterének, akire szintén hatott – és ezt hangoztatta is – Vidákovics művészete.

Természetesen minden színpadi munkájában az autentikus néptánc és népzene nyelvezetét használta, melynek titkait első tanítómesterétől, Kricskovics Antaltól leste el. Ezt az „anyanyelvi szókincset" jelentős gyűjtőmunkával gyarapította. A színházjátszás terén pedig az öregebb Bagossyval alkottak számos maradandó produkciót Szophoklész, Kálmán Imre, Kodály, Miroslav Krleza műveiből egyaránt.

Együtt hozták létre a Pécsi Kisszínház horvát tagozatát, amelyből önálló intézményként kinövő Pécsi Horvát Színháznak alapító igazgatója lett. Családja és néhány barátja szeretetén kívül biztosan az igen mozgalmas, tartalmas és sikeres életútja segítette elviselni szenvedéseit. Meg a remény, hogy teljesül élete vágya, és megépül az a korszerű Horvát Színház, melynek ő teremtette meg az anyagi feltételeit is. Nem élte meg, pedig, mint mondta: nagyobb elismerésnek tekintené az épület átadását, mit bármelyik kitüntetését.

Mondják: Pécs a kultúra városa, meg a Balkán kapuja. Vidákovics Antal, a művész, a kultúr-politikus egyaránt szorgalmatosan forgatta a kulcsot ebben a kapuban. Nem rajta múlott, hogy az nem lett kellőképpen kitárva...