Egy orosz nagyregény turmixban

Woody Allen kapcsán szokás elfilozofálgatni azon, vajon létezik-e művészi tömegtermelés, s hogy meddig lehet büntetlenül művelni. Szerencsére ő úgy dolgozik tovább, hogy magasról tesz az effajta okoskodásokra, ahogy az Oscar-díj-átadó helyett is a barátaival zenél. Van, aki beszél róla sok ember előtt, van, aki csöndben csinálja. Ez az új film mottója is.

Persze az „új év, új film” monoton ritmusában néha az asztalról lehulló morzsák is jók, máskor a kidolgozottabb mozik is jelentéktelenek. Az utóbbi időben megint jó szakaszt zárt le a veterán rendező, hiszen az Éjfélkor Párizsban és a Blue Jasmine is sikeres volt: szerette őket a szakma és a közönség is. Csak a kissé jelentéktelen, négy történetet elmesélő Rómának szeretettel ékelődött közéjük. Tavaly az igen szépen fényképezett, és gördülékeny Káprázatos holdvilágot írhatta be a neve mellé, az idén pedig – megtartva a női főszereplőt, Emma Stone-t – az Abszurd alakot.

A fentiekhez képest az új mozi nem elég karakteres. Még ha megőrzi is Woody Allen jellegzetességét: húsba vágó etikai/egzisztencialista probléma – mit jelent elvenni valakinek az életét, felszabadító lehet-e a gyilkosság, ha a Jó érdekében történik? – könnyed boncolgatását. Mintha csak a kiváló Match Point lazább párja lenne az Abszurd alak, a dráma kikacsintós fellazítása. A csehovi módon elfáradt és megsavanyodott filozófiatanár – Joaquin Phoenix alakítja kiválóan – aki egy nap hirtelen újra megleli egyre inkább ellaposodó életének értelmét. És akkor már úton van a romantika is, egy igen éles eszű tanítvány (Emma Stone) képében.

Koherens és szerethető gyorstalpalót kapunk filozófiából, erkölcsből és szerelemből, egy jól átélhető és átérezhető dilemmát, amelyre nekünk is választ kell adnunk magunkban. Elég beszélni a Jóról, vagy tenni is kell érte? És ha igen, meddig mehetünk el? Az általam elkövetett bűn jóvátesz-e egy másfajta bűnt?

A filozófiaprofesszor és tanítványa: Joaquin Phoenix és Emma Stone
A filozófiaprofesszor és tanítványa: Joaquin Phoenix és Emma Stone

Kijavítható-e az élet? Woody Allen mintha a nagy orosz regényírókat forgatta volna le a maga egzisztencialista komédiájában, tévutakkal és finom poénokkal. Dosztojevszkij-shake másfél órában, zsírmentes tejjel.

Ha azt várjuk el egy filmtől, hogy finoman behúzzon a maga problematikájába, akkor az Abszurd alak megfelel az elvárásainknak. Talán még élesebben vetette volna fel, ha nem a komédia szabályai szerint zárja le a röpke filozófiaórát. Ám akkor a könnyedség érzete tűnt volna el, a lét elviselhetetlenebbül nehezedett volna ránk. Ezért kellett felmenteni a Match Point hősét. És ezért nem találhat kiutat az Abszurd alak életre kelt antihőse.

Woody Allen a térdére ültet minket, és felszabadító bölcsességgel mesél az élet nevű problémahalmazról. Úgy filozofál, hogy nem vész el a részletekben. Nem tanít, és nem keres megoldást. Épp csak felskicceli a problémát. Jó sok levegőt hagyva nézőjének. És közben mosolyog, mert tudja, hogy mi is fogunk.

Az Abszurd alak, ha akarom, krimi, ha akarom, félmosolyú vígjáték vagy lájtos dráma. Az a hegyi beszéd, amely még nem veszi el a kedvünket a másnaptól. Lehet, hogy egy hét múlva már keverni fogjuk más filmjeivel, de a kellemetlen utóízzel sem kell számolni. Sőt: kimondottan kérnénk belőle még egy kortyot.

ABSZURD ALAK
Forgalmazza a Freeman Film

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.