Óvatosan körbenézek, de úgy látom, hogy szerencsére senki nem vette észre, mi történt. A kukához osonok, mint egy nindzsa, és bedobom dobozt.
Visszamegyek a padhoz, leülök. Talán nem én vagyok az első, akivel ez megtörtént. Woody Allenre gondolok, mert ő sok ilyesmin keresztülment, mégis híres filmrendező lett. Én is híres filmrendező akarok lenni.
De egyelőre még nem híres újságíró vagyok. Nem baj, előveszem a telefonomat, és gyorsan megnézem, hányan lájkolták a cikkemet a Facebookon. Ehhez új pózba helyezkedem, lábamat hanyagul keresztbe vetem, uv-szűrős napszemüvegemet feltolom göndör szőke fürtjeim közé, a homlokomra. Sugárzom az önbizalomtól, senki meg nem mondaná, hogy pár perce egy galamb szart az ebédembe.
Szóval megnyitom a Facebookot, idáig tíz lájk, az egész jó. Ráadásul köztük van Anett is, akire fél éve hajtok. Anett egy menő látványtervezővel kavar, aki magas, tök menő országúti biciklije van, és személyesen ismeri Andy Vajnát. Én viszont 162 centi vagyok, az unokaöcsém kiselejtezett gyerekbiciklijével járok, és Komár László a leghíresebb ember, akit ismerek.
Nem baj, majd most! Hiszen a nagyon menő Murakami Takesiről írtam. Mi az, hogy írtam! Finom, okos mondataim ravasz intelligenciával suhannak a sorok között, a szöveg olvastatja magát, hasonlataim egyszerre líraiak és élesek, mint a janicsárok szablyája. Tényfeltáró dolgozatommal egyszer és mindenkorra lerántom a leplet a felszínes kortárs művészetről, magamat pedig a világirodalom halhatatlanjai közé emelem! Anett ezek után belém fog szeretni, gyönyörű gyerekeink lesznek, akikkel kacagva szaladgálunk majd nizzai kertünkben, aztán ha elfáradtunk, leülünk homárt enni, és Felliniről beszélgetünk franciául.
Valami baj lehet a Facebookkal. Próbálom megnyitni, hátha jött még egy lájk, de nem megy. Valami linkre irányít. Be kell írnom a jelszavamat, ideges leszek, elrontom kétszer egymás után. Harmadszorra sikerül, egy oldalon találom magamat. Hosszú szöveg, a szám kiszárad az izgalomtól, jobban kellett volna figyelni angolórán, de régen volt az a nyelvvizsga. Ha jól értem a dolgot, valaki feljelentett. Igen, feljelentett.
Kedves András, mivel pucérsági szabályzatunk ellen vétettél, azonnali hatállyal eltávolítjuk szeméremsértő posztodat a profilodról. Kérünk, még egyszer ne csinálj ilyet, még szerencse, hogy az egyik ismerősöd szólt nekünk, hogy te itten mindenféle ágaskodó péniszekkel támadsz az oldaladra véletlenül odatévedő barátaidra. Nálunk ilyet nem szabad! Kérünk, hogy azonnal töröld fotóid közül az obszcén darabokat. Ha nem, akkor mi törlünk téged.
Vagy valami ilyesmi. Nem tudom, hiszen lelkemet elönti a kétségbeesés. Vajon tényleg azt hitték, hogy Murakami Takesi rólam mintázta My lonesome cowboy című képét, amelyen egy anime-figura éppen önkielégítést végez, és amellyel a cikket illusztrálta szerkesztő? Mert hát az igaz, hogy én is szőke vagyok, meg a lonesome cowboy is, de hát neki láthatóan japán feje van. Mondjuk az egyik nagyanyám örmény volt, talán ezért a hasonlóság?
És ki jelentett fel? És mi lesz, ha törölnek? Anett többé nem fogja olvasni a cikkeimet, hozzámegy a látványtervezőhöz, én pedig visszamehetek a pékségbe dolgozni, és sosem lesz belőlem híres filmrendező.
Kedves feljelentő! Kérlek, ne jelents fel többet! Ha nem miattam, hát legalább Anett miatt ne tedd! Inkább szólj, és találkozunk, veszünk egy sört és megdumáljuk.
Tudok egy jó padot a Kálvin téren.
