Súlyos tévedések sorozata a nemzeti Dal

Fájdalommal jelzem, hogy ez nem így lesz; a műsorfolyam idő- és pénzpocsékolás, ráadásul a Waterloo – vö.: az egyetlen elementáris hatású eurovíziós nóta – 1974-ben adódott elő. Alkalmilag sablondalok alatt pizsamába öltözött emberek valószerűtlen hajolgatásával (táncával) legföljebb annyival vagyunk beljebb, hogy megtaláljuk a szervezőkben-fellépőkben szunnyadó, 1966-os győztes Udo Jürgenst, aki alighanem szentül megvolt arról győződve: csorgó nyálba ojtott giccsparádéja az igazi művészet. Hullanak a párnacihák az égből, miközben az amúgy fölöttébb tehetséges Horányi Juli énekel valamit: ilyesmi legföljebb szubkultúrailag megfogható, kis terem, harminckét néző, többségük barát, amiként attól sem kap hirtelen globális értelmet a műsor, hogy a szintén ügyes Tóth Andi duettet kezd énekelni az e tevékenységet többnyire hang nélkül űző Berkes Olivérrel. Akkor már inkább egy nap elzárás Kylie Minogue-gal és Jason Donovannal: kortársaink nyilván nem az Especially for You miatt szerették meg a zenét, de az a duó legalább ki lett találva, szemben a „gyere, toljunk már gyorsan egy párosat a menedzserek miatt" típusú, jobb szalagavatókra és farsangi bulikra való produkcióval.

Petruska nyerte a harmadik elődöntőt Illyés Tibor / MTI

A harmadik elődöntőt amúgy Petruska nyerte, aki az úgynevezett mainstream popzenéből kicsapó Trouble In My Minddal afféle Pálinka Sunrise-hangulatot teremtett, azzal a különbséggel, hogy a színfalak mögül nem lépett elő Geszti Péter, hogy előadja vonatkozó rapbetétjét. A hol a saját hangját, hol a lényeget kereső, ám nem mindig megtaláló zsűri (Zséda, Both Miklós, Frenreisz Károly, Pierrot) e nótát kissé fölpontozta – három 9-est és egy 8-ast vágott ki –, de ez legalább kevésbé volt kínos ahhoz képest, hogy két, mondjuk úgy, másféle alapokról induló produkció értékelésekor szimplán elfelejtette: dalversenyen van. Az autentikus cigányzenét (motívumokat) játszó Parno Graszt esetében akként lehetett értelmezni a mondanivalót, hogy – sarkítok – „szép, hogy így, ilyen mélyről eljutottatok idáig", miként a látássérült Agárdi Szilvia is megkapta: „de jó, hogy így is meg tudtad csinálni".

Mindez, persze, mellékszál ahhoz képest, hogy maga A Dal borzasztó, eredetiséget a nyomaiban sem tartalmazó műsor, amelyet a máskor mindig vicces házigazda, Harsányi Levente kétségbeesett átkötései sem képesek feldobni, s amelyben társa, Tatár Csilla úgy van jelen, hogy észre se lehet venni. Hm, még egy liftzene-fesztiválban is több a kakaó.