galéria megtekintése

Don Giovanni mindig cool marad

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 03. számában
jelent meg.


Csepelyi Adrienn
Népszabadság

Mindössze fél évvel azelőtt látott élőben opera-előadást, hogy énekesként debütált. Ma a világ legnagyobb operaszínpadainak megbecsült vendége. Molnár Levente örök idealista, aki arra tette fel az életét, hogy másokon segítsen. A szájára viszont nem tesz lakatot.

„Amikor gyerekként felnéztem a fejem fölött elhúzó repülőkre, azt kívántam, bárcsak én is repülnék” –idézi fel mosolyogva. – Na, azóta meg is untam. Kutya élet ez, rengeteget utazunk, de a nehézségeket is meg kell élni. Van, ahol évekig nem fizetik ki a gázsit, máshol luxuskörülmények között dolgozom.”

Molnár Leventének volt egy másik álma is: segíteni azoknak, akik maguktól nem tudnak odajutni, ahová méltók volnának. ArtStart4u nevű egyesületével most fiatal művészek útját egyengeti anyagilag és szakmailag. Fizetésének jelentős részét áldozza jótékony célra. „Ne ámítsuk magunkat – mondja –, egy londoni művészeti iskolából könnyebb a Carnegie Hallba kerülni, mint egy eldugott székelyföldi faluból.”

 

Ő csak tudja, harminckét éve Gyergyóremetén született. November 23-án pedig a New York-i Metropolitan Operában lép fel, a Bohémélet Marcellójaként. „Hidat akarok képezni Erdély és minden magyar között” –mondja elszántan, és sorolja, miként veti be a jó ügy érdekében kiterjedt baráti körét és üzleti kapcsolatait.

„Szigorú elveim vannak a minőség és a munka terén” – mondja. Bár keményen kritizálja az operaházat, nem áll háborúban az intézménnyel, sőt az Eiffel-projekt otthont is ajánlott az általa vezetett ArtStart4u Egyesületnek. Ókovács Szilveszterről igen jó véleménnyel van: „Igazi nagyágyúnak, nagy formátumú vezetőnek tartom, boldog vagyok, hogy megértettük egymást, és nyitott a kritikára.”

A bariton a Virtuózok zenészeinek erdélyi koncertet szervezett az RMDSZ támogatásával a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára
A bariton a Virtuózok zenészeinek erdélyi koncertet szervezett az RMDSZ támogatásával a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára
Koncz György / Népszabadság

Molnár szerint a külföldre járó művészek hozzák magukkal a nyitottságot, miközben a magyar közönség jókora lemaradással küzd. „Az Operabarátok Klubjában nemrég Kovalik Balázsról kérdeztek. Volt ő már minden: mártír, hős, áldozati bárány.

Szerintem jó tanárember, igazi világfi, Magyarországnak pedig készen kellene állnia a különböző nézetek befogadására. A beszélgetés végére sikerült elhitetnem, hogy a konzervatív szemléletű közönségnek szüksége van a megújulásra.” Molnár a művészetben konzervatív liberálisnak vallja magát.

A fiatal bariton szerint ahhoz, hogy Magyarországnak újra legyenek nemzetközi operaszupersztárjai, az énekoktatás reformja kell. Az önmenedzselés és a tudatos tervezés is fontos, a manapság divatos énekversenyeket ellenben nem tartja fontosnak: „Nem szabad versenybohóccá válni.

A megmérettetések hasznosak kapcsolatépítési szempontból, én is részt vettem annak idején néhányon, de a tehetség ezek nélkül is utat talál. Marton Éva sosem versenyzett.”

Bohémélet a New York-i színpadon
Bohémélet a New York-i színpadon
Forrás: Metropolitan Opera

A bariton szerint a Kárpát-medence különleges hely: „Itt vagyunk, sokan vagyunk, színesek vagyunk, sok nyelvet beszélünk. A bevándorlók ügyét is civilizáltan kell megoldani. Tehetségekre mindig szükség lesz, és azokat, akik nyitottak az európai értékrendre, segítenünk kell, főként oktatással. Éppen ezért találtuk ki az ArtStart4u Egyesület tehetséggondozó programját.”

S hogy mit változtatna a nagy reformer, ha kedve szerint átírhatná az operatörténet valamelyik remekét? „Don Giovanni annyira vagány, hogy adnék neki még egy esélyt. Hisz mi van, ha egy kicsit több nő lesz boldog? Én Don Giovannival vagyok, ő mindig cool marad. Éljen a rock & roll!”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.