galéria megtekintése

Dicstelen történet

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 16. számában
jelent meg.

Rózsa Gyula
Népszabadság

Kevés a fontos mű, de izgalmas és látványos a Kassák Múzeum Kassák és Kassák 2. című kiállítása. Azt a csonka évtizedet mutatja be, amelyben Kassák Lajost, a festőt halála előtt befogadták, illetve nem fogadták be itthon, és bevezették, illetve nem vezették be a nemzetközi műpiacra Európában.

Már az előtörténet sem derűs. Kassákot, a negyvennyolcas Kossuth-díjast, megbecsült írót, többszörösen kiváló szerkesztőt negyvenkilenc megfoszt minden cselekvési lehetőségétől. Belső emigrációjából – ez még mindig nem tárgya a mostani kiállításnak – csak az ötvenhetes tavaszi tárlat, még inkább saját Csók galériabeli verniszázsa mozdítja ki.

A művek már kint voltak, de a kiállító nem kapott útlevelet
A művek már kint voltak, de a kiállító nem kapott útlevelet
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Itt, a képeket akkor rendező Korniss Dezső visszaemlékezései szerint, még elsősorban azokat a figuratív darabjait kívánja bemutatni, amelyek a békásmegyeri magányban, Gadányi Jenő hatására jöttek létre, de elegendő három esztendő, hogy ő maga is, a külvilág is felfedezze újra a konstruktivistát.

 

Három esztendő és az európai figyelem. Egy nyugat-berlini katalógus jelzi a jól szemléltető válogatásban azt a hatalmas érdeklődést, amely a hatvanas években kezdte felkutatni, újraértékelni és kanonizálni a századelő klasszikus avantgárdját, s benne – ez volt az újdonság – Kelet-Európáét, a keleti Közép-Európáét.

A katalógus ugyan hatvanhetes évszámot visel, és az érdeklődés hamarabb elkezdődött, de még mindig jó dokumentuma annak a bonyolultan sokféle indítéknak, amelyet nehéz volt akkor is, most is elemeire bontani.

Erről szól egyfelől a mostani kiállítás. Az ostobaságról, a kisszerűségről, a következetlenségről és a gyávaságról – egészében a többszörös kártételről. 

Az egzotikus ismeretlen izgalma? Eladdig a cseh, magyar és román avantgárdra valóban nem sok figyelmet fordított az egyetemes történetírás és a közös kontinentális tudat. Műkereskedelmi előnyök? A történtek azt bizonyítják, hogy a szakmai felértékelés és a forgalmazási árak, mint mindig, akkor sem voltak függetlenek egymástól. Ami pedig a politikai hasznot illeti, elegendő tudni, hogy a térségben a lengyelekét kivéve minden akkori hatalom mellőzte, letagadta, ha nem éppen üldözte a saját (természetesen: szocialista-forradalmár) egykori avantgárdját. Azaz hálás politikai gesztus (is) volt mindezt Nyugaton prezentálni.

A magyar hatalom ebben igazodott. Kassáknak kilencszázhatvanban nyílt meg az első párizsi kiállítása Vasarely pártfogásában a De nise René galériában, hatvankettőben, hatvanháromban ugyanott, aztán az évtizedben sorra Münchenben, Londonban, Kölnben, és az apparátusban mindig akadt tényező, aki-amely akadályozta vagy próbálta akadályozni, mindenesetre keservessé tenni ezeket a vendégszerepléseket. Erről szól egyfelől a mostani kiállítás. Az ostobaságról, a kisszerűségről, a következetlenségről és a gyávaságról – egészében a többszörös kártételről.

Mert azt a művészetpolitika barázdálatlan absztraktellenessége sem magyarázza például, miféle öncélú gonoszság működött akkor, amikor a művek már kint voltak, de a kiállító nem kapott útlevelet.

Az abszurditás természetesen meghozza az elképesztő eredményét. Az itthon rekedt Kassák műveire a Párizsban lévő Bálint Endre rak jelzést, Kassák saját szignatúrája meg biankó papírokon kerül ki, s megy „hitelesíteni” kompozíciókat Bázelbe. Őszinte, korrekt, méltó kiállítás. Nem csak az újragyártott műveket mutatja be, mindazokat, amelyek a tízes–húszas évek avantgárd folyóiratainak illusztrációiból lekopírozva válnak „autentikus” grafikává. Felsorakoztatja az előidézett eszement helyzet, a forgalom és kelendőség torz, de logikus következményeit is, a rendre legyártott Kassák-hamisítványokat.

Valamint a korszak festménytermését, elsősorban a Denise René Galériában egykor kiállított műveket. Jobbára nonfiguratív képeket az ötvenes évek végéről, a hatvanasok elejéről, amelyek egyebek közt azért nem közelítik meg a korai grafikák, s kivált az itt korábban kiállított tipográfiák kikezdhetetlen tisztaságát, szép fegyelmét, mert lazák, következetlenek.

Amilyenek a festeni sosem tanult festő, a festészethez mindig csak válsághelyzetben forduló író-szerkesztő-vezér munkái lehetnek. Ecsetkezelésük nem kikezdhetetlen, kontúrjaik bizonytalanok, az ötvennyolcas Szürke víziót leszámítva gondolatiságuk mesterkélt. Bizonyítván mindazt, amivel Korniss Dezső a festő Kassákot egykor jellemezte: „Ő – ha volna ilyesmi – a konstruktivizmus primitívje”.

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.