Már a King's Singers sem a régi Kotschy Gábor / Művészetek Palotája

De befejezik, és azt mondják, hogy a 18. szonett. Ilyenkor jön rá az ember, hogy a költők markában vagyunk, Szabó Lőrinc nem volt formában, amikor a szonettet fordította, zavaros és nyakatekert szöveg jött ki a tollából, mi meg soha nem éljük át, amit egy angol gimnazista. Nincs könnyű átjárás a kultúrák között.

Máskor meg mintha nagyon is könnyen sétálnánk idegenbe, a hangversenyen vendégként közreműködő MR Gyermekkórus új formaruhája alapján akár a kínai kommunista párt soron következő nagygyűlésére is készülhetnének a fiúk-lányok, hogy ott daloló pincérként segítsék az állami vezetők munkáját.

Sajnos minden elmélkedésre bőven van idő a koncerten, mert a tanulság megint az, hogy ez a King's Singers nagyon nem az, mint a régi. Önmagában ez természetes, az énekegyüttes ötven felé közeledik, volt, aki megunta, volt, akinek a hangja unta meg, volt, de a koncert két szélső pontján nagyon érezni, hogy a lényeg a tagváltásokkal elillant. Ez nem is feltétlenül minőségi probléma, az új tenor például sokkal szebben szól, mint a régi, most elég vinnyogósnak hallatszó első kontratenor, de elszállt az öröm, a karakter, a dög. A King's Singers ma csak egy jó énekegyüttes. Soha nagyobb bajuk ne legyen.

King's Singers
Müpa