galéria megtekintése

Csuklóból műtárgy

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 11. számában
jelent meg.

Szeicz András
Népszabadság

Vági Flóra ritkán vesz ékszereket. Ha mégis, biztos, hogy nem az eredeti formájukban fogja viselni őket.Az interjún például egy finom és vékony lánc díszíti a nyakát, mely egy ezüst és egy arany nyakék gondos összerakásából született.

– Semmi különös, így jobban tetszik – mondja. S amikor előveszi táskájából a kreációit, gyorsan kiderül, hogy munkássága közel sem ennyiben teljesedik ki. A Budapesten született, harmincöt éves ékszertervező szinte bármivel képes dolgozni – fából, fémből, de könyvből is csinál ékszereket. Bár Észtországtól Hollandián át az Egyesült Államokig voltak már kiállításai, Flórának mégis egy évtized kellett, hogy utolérje önmagát, és megeméssze a gyorsan jött sikereket.

Vági Flóra
Vági Flóra
KURUCZ ÁRPÁD / Népszabadság

 

Textilkereskedő szülei hatására ruhatervezést tanult a középiskola után, de tanárainak és neki is elég volt egy év ahhoz, hogy rájöjjenek, ez nem a neki való szakma. Majd két évet egy hazai ötvösképzőbe járt, ahol elsősorban a klasszikusnak mondható, tizenkilencedik század végére jellemző art deco stílussal ismerkedett meg. Az ékszertervezéssel némi spanyoltanulás és egyévnyi, Mexikóban végzett ékszerkereskedés után, Olaszországban lépett a következő szintre.

Firenzében, az Alchimia Contemporary Jewellery School (Kortárs Ékszer Iskola) nevű intézményben annyit mondtak a felvételiző Flórának, az akkor még hagyományos darabokat felvonultató portfóliójára, hogy tipikus.

Szakmai felkészültsége miatt mégis egyből a második évet kezdte Vági Flóra, aki fittyet hányva a trendekre, mindig a saját feje után ment. Firenze erre tökéletes helynek bizonyult. Mint mondja, kinyílt előtte a világ, részleteiben ismert meg új alapanyagokat, Manfred Bischoffban, az Itáliában élő német ékszerművészben pedig mesterére és példaképére talált.

Főleg az egzotikus fák vonzották.

– Szinte minden típust kipróbáltam, de mivel sokszor színezem az anyagot, sokat dolgozom világos színű, hazai fákkal is. Kedvenceim az ébenfa, tölgy és a cédrus, aminek csodás illata van– mosolyog a jelenleg Budapesten élő Flóra, aki Amerikába is famunkáinak köszönhetően jutott ki.

A firenzei tanév végén az elkészült alkotásokból helyi kiállítást csináltak, Flóra bemutatóra szánt fa karkötője azonban jóval messzebb jutott. Egészen a meghívásos alapon működő müncheni kortárs ékszervásárig, a Schmuckig, ahol elnyerte a rangos Talente díjat.

– Egy ilyen fa ékszer nem mindennapi hordásra készül, hanem különleges alkalmakra, viselésük odafigyelést igényel. Az emberek főleg azért szeretik, mert egyedi, az anyaga pedig, a fémmel ellentétben, meleg– mondja az ékszerkészítő. Szerinte nemcsak az ékszer elkészítése, de annak hordása is egyfajta önkifejezés.

Pár évvel később elvégezte a londoni Royal College fémműves és ékszertervező mesterszakát, ahol – a megtévesztő név ellenére –, főleg papírral dolgozott. Formabontó ötletei az eszközhasználatában is megmutatkoznak. – Londonban lézerforrasztóval csináltam mintákat papírra, ami teljesen szabályellenes – nevet fel az emlékei közt kutató dizájner, akinek munkája annyira külföldhöz kötődik, hogy néha keresnie kell a szerszámnevek magyar megfelelőjét.

Bár az önmenedzselést volt a legnehezebb megtanulnia, a galériák olyan ütemben keresik meg, hogy alig győz eleget tenni a felkéréseknek. – Nem minden ország egyformán nyitott a kortárs ékszerekre, melyek ráadásul gyakran a hordhatóság határait súrolják – magyarázza Flóra, akinek alkotásait főleg képzőművészeti gyűjtők vásárolják, egy-egy darabért akár több százezer forintot kifizetve.

Egy szépség a sok közül
Vági Flóra

A magyar ékszertervező – akihez gyakran fordulnak tanácsért útjukat kereső fiatal dizájnerek, főleg lányok– úgy gondolkodik, mint egy szobrász.

– Intuitív módon dolgozom. Sokszor az alapanyag, máskor egy-egy felület vagy forma az, ami inspirál. Gyakran úgy érzem, minden, amit látok, az egy „potenciális ékszerszűrőn” keresztül jut el az agyamba – mondja. A jövőben inkább a tárgyak irányába akar elmenni, hogy szabadabban dolgozhasson, ne legyen feltétel a hordhatóság. Flóra, aki mániákus antiktárgygyűjtőnek tartja magát, nem akarja a férfiakat elijeszteni attól, hogy ékszert ajándékozzanak. Ahogy mosolyogva fogalmazott, neki biztosan nehezebb ékszert venni, de úgy hiszi, ha valaki jól ismeri őt, akkor nem tud melléfogni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.