Nekünk írták ezt a csodálatos könyvet is, Aludnod kellene címmel. Hogy ne kelljen kimenni a terepre, a telepre, a Féllábú, a Tüdőbajos, Tatár Pista meg Gulyás Feri közé, hogy az együttérzést biztonságos helyről gyakorolhassuk szenvtelen, de választékos mondatok lapszéli megjelölgetésével. Így élünk? Nem, nem, dehogy, ők élnek így, közös hazában, közös nyelven, de másik világban, párhuzamos valóságban.

Bizonyos szempontból, hát igen, mestermű az Aludnod kellene. Állóképekben remekel, fényképek kerülnek egymás mellé, és hiába látjuk, hogy a fényképen belül azért van némi mozgás, azért fénykép, ránézünk, látjuk, hogy szürke, látjuk, hogy szépen komponált, és a fény is mindig jó irányból érkezik, hogy meglássuk, amit meg kell látnunk, Gulyás Feri elveszített műfogsorát, Harangozó Pali mankója végéről a lekopott gumibütyköt, az emberevő szelindekeket, elhagyott szemüvegeket, eldobott gumiabroncsokat. Elhajított életeket leginkább. Élnek-e, halnak-e, tulajdonképpen mindegy. Néha erre ők is rájönnek, és akkor elindulnak dróthurokkal kezükben a padlás felé.

Nekünk mindenesetre nem kell bemásznunk az állóképek keretei közé, szépen lassan kezdjük összekevergetni magunkban a szereplőket, Pistát a Lajossal, inkább egyetemlegesen sajnáljuk a telepieket. Még gyűjtést sem tudunk szervezni, hogy a megunt ruhadarabjainkat rájuk testálnánk.

Mint egy mai Csehov, itt sem történik semmi, itt sem áll meg a Moszkvába menő vonat, itt sem jut senki a bekötőútnál távolabb. Vagy ha eljut, akkor kész, vége, nem is szerepel a könyvben, nem fér rá erre a száznegyven oldalra, ahol nem történik semmi. Semmi? Közben megkerül a műfogsor is, megmérgezik az intézetieket, meghalnak, megcsalnak, párosodnak, félnek, ölnek. Van egy ki nem mondott kérdés, amely talán minden kimondottnál fontosabb: miért gondolod te, aki mindezt olvasod, hogy más, vagy hogy különb életet élsz?

KISS TIBOR NOÉ:  ALUDNOD KELLENE
Magvető, 144 old., 2690 Ft