galéria megtekintése

Csillagközi támadást indítottak Trump ellen

2 komment


Csepelyi Adrienn

Újabb téglák repülnek Donald Trump feje felé, és nem biztos, hogy ismeretlen eredetű hajszerkezete ezúttal kivédi a súlyosabb sérüléseket.

Támadásba lendült az univerzum: a Star Trek-világhoz tartozó filmek és sorozatok alkotói a Trek Against Trump nevű Facebook-oldalon Donald Trump elleni kiállásra buzdítják híveiket.

Trump szívesen látja nevét tornyokon, ám a Watersék által készített rajzoknak nem örülhet
Trump szívesen látja nevét tornyokon, ám a Watersék által készített rajzoknak nem örülhet
Reuters

„Sosem volt még olyan elnökjelöltünk, akinek nézetei annyira ellentétesek lettek volna a Star Trek-eszménnyel, mint az övéi" – írják. A közleményben Trumpot amatőrnek nevezik, „aki megvető módon semmibe veszi az amerikai törvényeket és a nemzetközi realitást". A szöveghez nevét adta többtucatnyi stábtag, például J. J. Abrams, a 2012-es
Star Trek-mozi (valamint a hetedik Csillagok háborúja) rendezője, valamint Justin Lin, aki a Star Trek Beyond című filmet jegyzi, valamint sokan a színészek közül, például Simon Pegg, ­Chris Pine és Zoe Saldana, de számosan a klasszikus tévésorozatból is.

 

A Star Trek-akció már csak azért is fájdalmas lehet Trump számára, mert a franchise-t valóságos kultusz övezi.

Nemkülönben a Pink Floydot, amelynek nevében nem várt, mégis kézenfekvő helyről kapott újabb mély­ütést a republikánus elnökaspiráns. Roger Waters, az ikonikus brit együttes basszusgitárosa és szövegírója Mexikóból üzent Trumpnak, minden eddigi művésznél erősebben és hatásosabban. Mexikóvárosi koncertjén egyértelművé tette, mit gondol az amerikai politikus falépítési projektjéről: a Trumpnak címzett Pigs (Disznók) című dal alatt játszott videomontázsban Trump géppisztollyal pózol a Fehér Ház előtt a Ku-Klux-Klan tagjaival, és náci karlendítéssel üdvözli híveit.

Félelem építi a falakat – tudja ezt Roger Waters
Félelem építi a falakat – tudja ezt Roger Waters
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A művészek által készített kisfilm Trump leghírhedtebb idézeteit is megemlíti, a többi közt azt, hogy minden mexikói potenciális nemi erőszaktevő.

Az Another Brick In The Wall című dal előtt Waters azt mondta az ünneplő tömegnek:

„Nem akarunk falat, amely elválaszt bennünket nővéreinktől, földanyánktól vagy egymástól."

A zenész mexikói gyermekeket hívott a színpadra, akik Tear Down The Wall, azaz döntsétek le a falat feliratú pólókban érkeztek.

Waters mexikói turnéjának több állomása van még, így biztosra vehető, hogy a performanszok megismétlődnek majd. A YouTube-on pedig sorra jelennek meg a koncertfelvételek, amelyeken jól hallani: a közönség el van ragadtatva Waters állásfoglalásától.

Erőszak és világvége

Trump döbbenetes hímsovinizmussal képes beszélni a nőkről, így nem csoda, ha leghangosabban az énekes- és színésznők kampányolnak ellene. Sarah Silverman (képünkön balra) humorista „Kis Hitlernek" nevezte, Elizabeth Banks (képünkön jobbra) pedig bravúros allegóriával érvelt ellene: „Az Éhezők viadalában Effie Trinketet játszom, egy kegyetlen, a valóságtól teljesen elszakadt tévésztárt, aki nevetséges parókákban szónokol egy erőszakos disztópia közepén. Amikor megláttam Trump clevelandi beszédét a tévében, annyit tudtam kinyögni: hé, ez az én szerepem!" Cher szerint „Trump egy arrogáns seggfej, akinek akkora az egója, mint Texas állam", Miley ­Cyrus énekesnő kilátásba helyezte, hogy emigrál, ha Trump lesz az elnök, Jennifer Lawrence, Hollywood legjobban kereső színésznője pedig úgy fogalmazott: ha Trump nyer, eljön a világvége.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.