Csárdás, a királynő

Százéve géppisztolyok még pont nem voltak, de az Operettben a beálmodott új szereplő, Schultheisz a mankójával géppisztolyt imitál. Engem mégis jobban zavar, ahogy énekelnek, de többé-kevésbé hivatalos levelet kaptam, amely megértésre biztat: le vannak strapálva a szereplők, lóg a belük, nyelvük.

Orbán Viktor, a felesége és Kálmán Yvonne, a zeneszerző lánya az ősbemutató 100. évfordulójára rendezett gálán november 17-én Mohai Balázs / MTI

Azért is tűnik számomra fölöslegesnek a Schulteisz nevű hadirokkant darabba rendezése, mert komolyra akarja fordítani a szót. Azt már megtették a Mohácsi-féle változatban Kaposváron, csodálatos előadás volt, de a közelmúlt székesfehérvári felújítása megmutatta: ebben a formájában nem fog száz évet élni a darab. Nagyot nevettünk, hogy a Monarchia hajóját búcsúztató ünnepélyen egy kisfiú szavalt, és mikor a nevét kérdezték tőle, azt mondta, Csermanek János. Tudtuk, hogy meg fogja még változtatni, Kádár János lesz. 2010 után már vagy elfelejtették az emberek, ki is volt Kádár (a szó szorosabb értelmében), vagy csak nem találják viccesnek a jelenetet.

A különbözés nyilvánvalóan az Operettben játszott előadás egyik sarkalatos pontja. Kerényi Miklós Gábor rendező továbblép, bátran. Nemcsak a történelmi háttér más, hanem az énekelt szövegek is. Erre a földhözragadtabb magyarázat: az új szövegnek köszönhetően másnak jár a jogdíj. De a világban mégis az eredeti Csárdáskirálynőt ismerik, már amennyire ismerik, nem pedig a ­Békeffy–Kellér-átdolgozást.

Egy a szívem, egy a párom, és a lányok angyalok, te rongyos élet, bolondos élet, leszokni rólad, istenem, milyen nehéz! Operettszínház

Az a változat is menekülés volt, 1954-et írtunk, az Operett sztárjai közül Honthy itthon volt, logikus volt nagyobb teret adni neki, és hozzá kissé arisztokrata-idiótává változtatni a szereplőket. Mint tudjuk, a siker fényes volt, és mint tudjuk, a sikert nem kell magyarázni. De értetlenkedni azért lehet felette. Hogyan lehetséges, hogy senki nem akad fenn azon a gondolaton, hogy a mennyország „fád"? Vagy ha az eredeti szöveg szerint „Ganz ohne Weiber geht die Chose nicht", vagyis asszonyok nélkül nem megy a dolog, és a dolog természetesen franciául van, hogy értsük, miféle dologról van szó, akkor miért lesz ebből „jaj, cica"? Kinek jutott eszébe ez a macskaszájevő gusztustalanság? Ugyanott tartunk: akarjuk valamiért a Csárdáskirálynőt.

Szeretni akarjuk, élvezni a léhaságát és az édes élet álmát. Ha valaki ennek ellenére azt érzi, hogy újra kellene már fordítani a szöveget, annak azért feltétlenül igaza van. Pontosabban: egy feltétellel. Az új szöveg legyen jó. Ugyanúgy szeresse a közönség, mint a régit. Amit az Operettben játszanak, az eredetit jobban tiszteletben tartó átdolgozás, ám ezt a tiszteletet a rendezés könnyedén túllépi, amikor fontos szerepet ad a rendező kitalálta alaknak.

A mai közönség talán mindezt észre sem veszi. Csak ül a nézőtéren, és lassan vagy gyorsabban megadja magát Kálmán Imre zsenijének, dúdolja a szereplőkkel együtt az operett slágereit, tapsol, mint az őrült, és jól érzi magát. Lehet, hogy furcsa, de ezzel minden igazolva van.