galéria megtekintése

Csak a tiszta literatúra maradt

Díj

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 23. számában
jelent meg.


Papp Sándor Zsigmond
Népszabadság

Drámák című gyűjteményes kötetéért Pintér Béla veheti át ma az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Tompa Andreát, Takács Zsuzsát és Havasréti Józsefet szólítják majd színpadra az átadó ünnepségen, délután ötkor az Artisjus székházában.

A 2001-ben alapított Artisjus-díj a magyar zeneművészeti és irodalmi alkotótevékenységet ismeri el: az év kiemelkedő művészeit négy irodalmi és hét zenei kategóriában díjazza. A szerzői egyesület vezetősége ezzel a díjjal hívja fel a nagyközönség figyelmét az elmúlt év emlékezetes produkcióira és szerzőire.

Tompa Andrea
Tompa Andrea
Kurucz Árpád / Népszabadság

2013-ig jelentős pénzösszeggel is járt az elismerés, ám a szerzői jogi törvény módosítása nyomán a kulturális támogatásra fordítható összegeket a Nemzeti Kulturális Alaphoz csoportosították át. Így próbálták meg csökkenteni az Aegon Irodalmi Díj utáni legnagyobb pénzjutalommal járó és évről évre rangos szakmai zsűri által odaítélt elismerés rangját, presztízsét.

 
Takács Zsuzsa
Takács Zsuzsa
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

– Sokáig abban a hitben éltem, hogy a drámák nem képviselnek különösebb irodalmi értéket – elevenítette fel Pintér Béla, hogy miért lepődött meg annyira, amikor megtudta, hogy idén ő kapja meg a nagydíjat. Teljesen váratlanul érte, hiszen nem remélt efféle babérokat: az előadásokról szóló kritikák annak idején folyton azt hangsúlyozták, hogy nem rossz, nem rossz, kár, hogy nem írták meg rendesen, kellene ide egy jó író. A sikert némiképp előrevetítette, hogy bár a drámát a legmostohább műfajként kezelik a kiadók, a Népszabadság tavalyi évet összegző irodalmi listáján a Pintér-drámák mellett Székely Csaba színművei is bekerültek a legjobb tízbe.

S bár Pintér felvértezte magát a fanyalgásokkal szemben, annál jobban örült, hogy a szakma és a közönség jól fogadta a kötetet, olyannyira, hogy már újra is kellett nyomni. Elsősorban abban bízott, hogy azok veszik majd meg, akik a színházban is élvezték az előadást, és így akarják újra élni az élményt. S bár a kötet a 19 Pintér-darabból csak nyolcat tartalmaz, a szerző egyelőre óvatos a folytatás tekintetében: azt tervezi, hogy hangzóanyaggal együtt is meg lehessen vásárolni a könyvet. Leginkább a Parasztopera CD-jét szeretnék mellékelni.

Havasréti József
Havasréti József
Velősy Gabriella

A hír hallatán elsőként a verseskötetét (Tiltott nyelv) övező meleg fogadtatás jutott eszébe Takács Zsuzsának. A borítót tervező Pintér József kész rejtvényt tár az olvasók elé: egyeseknek ugyanis tojást, másoknak finoman csiszolt követ mutat. Viszont a versek is így kelnek ki valahogy: egyszer csak valami szavakba kívánkozik, valaminek imperativusszá kell válnia, hogy világra jöjjön.

– A kötet kapja az elismerést, nem én, intem magam ilyenkor, így örülni is csak limitáltan szabad – magyarázta a költőnő, hogy miért fogadta higgadtan az elismerésről szóló hírt. Ugyanakkor azt is látni kell, figyelmeztetett, hogy némi egyenlőtlenség is tapasztalható az irodalmi elismerések tekintetében: sokan kapnak díjat, sokan viszont nem. S bár mindig öröm a szakma felől érkező elismerés, a legbecsesebbek mégis az olvasói visszajelzések. Nemrég a Művészetek Palotájában tartott estje után egy házaspár lépett oda hozzá, akiket eddig még sosem látott. Azt mondták, hogy a versek megváltoztatták az életüket. Ritkán hall szerző ilyen zavarba ejtő és megható reakciót, amely ennyi felelősséggel jár. Hiszen idegen emberek követik az életét, elvárják, hogy verseket írjon, márpedig az ő esetében talán épp ez a legnehezebb: folyton ébren tartani ezt a reflektív és meditatív írásmódot, ami az ő lírájának legfőbb ismérve.

Pintér Béla
Pintér Béla
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Havasréti József Szerb Antalról szóló monográfiája mellett Tompa Andrea nagyregényét (Fejtől s lábtól) is díjazták. Borbély Szilárd regénye mellett ez a trianoni családtörténet kapta a legnagyobb figyelmet a tavalyi év művei közül. (A Népszabadság listáján nem sokkal a Nincstelenek mögött lemaradva a második helyet szerezte meg a nagyregény.) Takács Zsuzsához hasonlóan Tompa is úgy véli, leginkább a mű érdeme az elismerés, díjazni őt leginkább a férje és a családja szokta.

– Nagyon szép a kormányzattól, hogy szétválasztotta végre az irodalmat és a pénzt – reagált nem kis iróniával arra, hogy immár második éve nem kapnak támogatást a díjazottak. Így jöhet létre a teljes szabadság, hiszen az alkotás függetlenné válhat mindentől, ami kormányzat, állam –teszi hozzá nevetve. Marad az üres lap. És az üres zseb. Az író amúgy is a semmiért alkot, ám az volna normális, ha léteznének független díjak, ösztöndíjak, amelyek elismerik a műveket, alkotóikat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.