Egyedülálló szülőnek lenni rossz. „A válás akkor is fáj, ha te döntesz úgy, elég volt… Ha téged hagytak el, úgy érzed, hogy becsaptak, mély sértettség van benned, elutasítottság, hiszen valaki azt mondta arra, amit nyújtottál, hogy kevés.”
Egyedülálló szülőnek lenni jó. „Az egymásrautaltság, a direkt és intenzív kommunikáció – hiszen sokszor a gyerek az, akivel megbeszéljük a dolgainkat, akihez szólunk este a vacsoraasztalnál –, az átlagosnál erősebb kötődés valóban szoros és melengető kapcsolatot tud teremteni.”
Nagy Anna volt kormányszóvivő tíz évvel ezelőtt hozta létre az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítványt. Fontos kiállás volt ez akkoriban, hiszen az „egyszülős modell” egyfajta stigma. Az elvált nő nem tett meg mindent a család egyben tartásáért, nem volt elég toleráns, hibás, mint a férges alma a piacon. „Mi lenne, ha egy veszekedés után én is elváltam volna apádtól?” – mondják anyáink, akik szemében a tűrés, a nyelés, a gondok szőnyeg alá seprése, s a külvilág felé mutatott tökéletes családkép még egyfajta erénynek számított.
Az Európa Kiadónál megjelent könyv szándéka szerint az egyszülős családoknak, az egyedül maradt anyáknak és apáknak kíván egyfajta fogódzót adni arról, hogyan éljék túl a kezdeti sokkot, amit a partnerük lelépése, elvesztése jelent, miként navigálják a hétköznapjaikat, hogyan reagáljanak a külvilág felől érkező rosszallásra, s nota bene, miképp élvezzék azt az új életformát, amit „a gép dobott”. Jó vastag könyv, 470 oldal, egyedülálló szülő legyen a talpán, aki az első betűtől az utolsóig végigolvassa, miközben épp azokkal a problémákkal küszködik – nincs ideje, szalad a lakás, a gyereket oviba kell vinni, nem kapott tartásdíjat, hó végére elfogy a pénze, apukának új, csinos nője van, felbukkant egy férfi, de nem szereti a gyerekünket –, amelyekről neki üzennek a lapokon.
