galéria megtekintése

Cirkuszfesztivál Budapesten: gyönyörűen veszélyes

0 komment


Trencsényi Zoltán

Holnap kezdődik, és jövő hétfőn egy gálaelőadással ér véget a 11. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál. A kétévente megrendezett eseményt a világ legnagyobb cirkuszi attrakciói között jegyzik.

A francia Eonys Goncalves – Navfrage (A hajótörött magánya) című rúdszáma
A francia Eonys Goncalves – Navfrage (A hajótörött magánya) című rúdszáma
Urbán Ádám

A fesztivált óriásplakátok hirdetik, melyek most hideg kék színűek, téli hangulatúak. Kevés rajtuk a fotó vagy a grafikai elem, visszafogottak. Nem a cirkusz harsány világát idézik, inkább az elegáns, művészi énjét hangsúlyozzák. Amit a hagyományok tiszteletben tartása mellett Fekete Péter, a Magyar Cirkusz és Va­rieté ügyvezetője, december óta egyben a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója is fontosnak tart.

 

Igaza van: a cirkusz művészi erejére nem árt figyelni, mert bár az elmúlt években láttunk számos kitűnő produkciót, a porondot jócskán belengték az áporodott komédiásvilág kínos bakugrásai is, a világban körberajongott új cirkuszi kezdeményezéseknek pedig nyomuk sem volt.

Most bizonyára megláthatja a nagyérdemű, hogy hol tart a világ, hiszen az 1996 óta kétévenként megrendezett Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválokon olyan számok láthatók, amelyek a világ legjobbjai közé tartoznak. 1996-ban, az első fesztivál előtt a szervezők még ingyen osztogattak jegyeket, ma már a jegyüzérek sem ritkák.

Két éve a hazai cirkuszfesztiválok történetében először született magyar győzelem. A 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált ifjabb Richter József lovas akrobatacsoportja nyerte meg. Hogy idén is lesz-e hazai siker, azt nem tudjuk, de magyar számok biztosan (Magyarországot három produkció képviseli), és lesznek külföldi attrakciók: 13 ország artistái láthatók (Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, Kolumbia, Ghána, Németország, Magyarország, Mongólia, Spanyolország, Portugália, Románia, Olaszország, Oroszország és Ukrajna).

Először vesz részt ghánai artista, 18 év után ismét mongol. Akadnak visszatérők, és az elmúlt hónapokban játszott Balance című előadás néhány résztvevője is fellép. A magasdróton vitézkedő Gerling csoport is, amelynek tagjai ismét bemutatják a hetes piramist, ami a világ leghíresebb, leggyönyörűbb és legveszélyesebb drótkötélmutatványa. A számok idén sem fértek el egy előadásban, ezért A, illetve B műsorra osztották szét őket.

Lesz egy különleges zsűri is, amelynek elnöke a 100. születésnapját ünneplő Tihany (Czeisler Ferenc), tagja Eugene Chaplin, Charlie Chaplin fia, Fabrice Becker, a Cirque du Soleil kreatív igazgatója, cirkuszigazgatók és cirkuszi szakemberek.

Aki lemarad a fesztiválról, pótolhatja az elmulasztottakat a Fesztikon műsorral, amely a fesztivál után kezdődik, és az esemény legjobb produkcióiból áll majd.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.