galéria megtekintése

Cirkuszok Éjszakája Pesten és a Balatonnál

Porond

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 12. számában
jelent meg.


Trencsényi Zoltán
Népszabadság

Ma másodszor rendezik meg a Cirkuszok Éjszakáját, amely a sajtóanyag szerint „egyszerre cirkuszünnep, a cirkuszi együttműködés jelképe és persze a közönség számára parádés szórakozás”.

Ez egyelőre annyiban mutatkozik meg, hogy Budapesten a Fővárosi Nagycirkuszban, Balatonlellén a Magyar Nemzeti Cirkuszban, Balatonfüreden az Eötvös Cirkuszban és Siófokon az Exit Cirkuszban ma este ünnepi műsort láthat a nagyérdemű, az említett cirkuszok jelenlegi műsorának érdekes, kiegészítő programokkal dúsított változatát.

"a cirkusz már csak ilyen: a túlzások, a széles gesztusok művészete is"


Ünnepi műsort írtunk, nem véletlenül, a Cirkuszok Éjszakáján részt vevő társulatok nemcsak a közönséget kívánják szórakoztatni, nemcsak a cirkuszművészetet kívánják népszerűsíteni, hanem egyben a Fővárosi Nagycirkusz 125. születésnapját is ünneplik. 1889. június 27-én nyitotta meg kapuit a Városligetben Wulff Ede cirkusza, amelyet a jelenlegi intézmény elődjének tekintenek.

 

Wulff úr akkoriban felettébb újszerűnek számító vasvázas, hullámbádoggal fedett cirkuszépülete jelentette a kezdetet, majd a viharos és kalandos folytatás után eljutottunk a jelenhez, amely Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (Maciva) ügyvezető igazgatója szerint felívelő korszak, és előbb-utóbb talán Közép-Európa vezető cirkuszhatalmává tehet minket. Úgy legyen.

Az ügyvezető mindenesetre a Cirkuszok Éjszakájára „napjaink legfantasztikusabb magyar és nemzetközi” fellépőit ígéri, ami persze jócskán túlzás, de a cirkusz már csak ilyen: a túlzások, a széles gesztusok művészete is.

Tény: a Fővárosi Nagycirkuszban éppen futó Circus Classicus című műsor előtt ma este archív felvételekkel idézik meg a hazai cirkuszművészet múltját, kiemelkedő előadóit, mások mellett például a Donnert család mutatványait, Zsilák György, a népszerű Fudi legendás zsonglőrmutatványát, amelyet annak idején az angol királyi család tagjain kívül a fél világ megcsodált, vagy Axt László trapézszámát.

Az ünnepi előadást 11-től az Orpheum Hungaricum című varieté követi: humoristákkal, rúdtáncoslányokkal, egzotikus tánckarral, akrobatikus kosárlabdázókkal és egy ismert komikussal, bizonyos Steve Elekyvel.

Balatonlellén és Siófokon is várják a közönséget

Fotó: MTI, Mohai Balázs

A Magyar Nemzeti Cirkusz Balatonlellén várja az érdeklődőket, mégpedig a világhírű német Casselly család afrikai elefántjaival, olasz bohócokkal, gumitestű íjásznővel és egy úgynevezett sztárvendéggel, aki Gregor Bernadett lesz.

Az Eötvös Cirkusz Balatonfüreden mulattat/ünnepel, a tájékoztató füzet szerint „a porondon kalózlegendák elevenednek meg, elefántok dübörögnek”, de az előadás egy pontján egyszerre tíz farkast láthatunk a manézsban, valamint lesz elefántetetés, elefántsimogatás, és feltűnik itt is egy sztárvendég: Király Viktor énekes, a Megasztár korábbi győztese.

Az Exit Cirkusz is a Balaton mellett, pontosan Siófok, Széplak-felsőn ünnepel bohócokkal, tűzzsonglőrökkel a kupolában bemutatott légi akrobatikával, Pirner Alma légtáncbemutatójával, továbbá Varga Viktor énekessel, akiről mostanában derült ki: nemcsak az édes élet, hanem a cirkusz szerelmese is.

Örüljünk és ünnepeljünk együtt az artistákkal, és reménykedjünk abban, hogy jövőre, amikor majd harmadszor rendezik meg a Cirkuszok Éjszakáját, nem csupán pluszműsorszámokkal és celebekkel dúsított előadást láthatunk (a megszokott jegyárakért egyébként), hanem egy szélesebb összefogást is, amelyben részt vesznek újcirkuszi társulatok, az egyre nagyobb létszámban megjelenő (amúgy kitűnő) amatőr zsonglőrök, lesznek köztéri rendezvények, látványos népszerűsítő programok, és akkor azokhoz is eljut a cirkusz, akik a városligeti kőépületen vagy a Balaton partján felvert sátrakon kívül rekednek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.