Cigányok, A filozófus és a Kispolgárok

Kettőspont – ez a címe az új Aegon-est sorozatnak a Katona József Színházban. Az alap minden alkalommal a Katona egyik előadása, az első március 29-én a Cigányok című – a kiszolgáltatottságra, a sorstalanságra fókuszál a társművészetek segítségével.

Új sorozat indul a Katona József Színházban, Kettőspont címmel. A szerkesztő Eszéki Erzsébet, az Aegon-estek ötletgazdája és kidolgozója most a Katona előadásai kapcsán hoz létre olyan produkciókat, amelyek elsősorban a színház előadásait veszik alapul.

Az első március 29-én lesz, és a Cigányokról, másképp címet kapta.

Nem közönségtalálkozó lesz, de nem is felolvasóest, hanem „összművészeti körbejárása” annak, mit is jelent a kiszolgáltatottság és a sorstalanság, valamint figyelemfelhívása annak, bármikor maradhatunk kisebbségben, válhatunk kirekesztetté.

A színház mellett a tánc, a zene is helyet kap, mindezt a házigazda Lévai Balázs koordinálja. Ezen az esten nem véletlen, hogy Grecsó Krisztián az egyik vendég, hiszen ő írta tovább Tersányszky Józsi Jenő azonos című darabját, a másik „meghívott” az előadás rendezője, Máté Gábor, a színház igazgatója. Elhívják a rendőr zászlós Rostás Ottót és a Snétberger Zenei Tehetség Központ 16 éves gitáros tanulóját, Rózsa Bélát.

Felolvasnak a Katona színészei: Fullajtár Andrea, Lengyel Ferenc, és énekel Horváth Mária. A gitárművész László Attila és a cimbalomművész Lukács Miklós felel a zenéért, Horváth Zsófia pedig a koreográfiáért, a táncosok Horváth Zsófia, Juhász Zoltán, Tókos Attila és Benedek Attila.

Az évadban még két előadás kerül központba, április 19-én A filozófus, Gothár Péter rendezése, május 24-én pedig a Kispolgárok, amelyet Zsámbéki Gábor állított színpadra.

A Cigányokat 2010. október 15-én mutatta be a Katona
Az előadás igen erőteljesen érzékelteti ezt a társadalmi gubanchalmazt, Cigányok, Katona József Színház,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.