Christian Bale nem akar Steve Jobs lenni

Alapos megfontolás után Christian Bale úgy döntött, nem vállalja el Steve Jobs szerepét az Apple-alapító életéről szóló játékfilmben.

A brit Christian Bale az Oscar-díjas filmrendezővel, Danny Boyle-lal tárgyalt a projektről, de végül nem született köztük megegyezés – közölte hétfőn a Variety című magazin névtelen forrásra hivatkozva. A The Hollywood Reporter című lap szerint Bale-nek kételyei merültek fel és arra jutott, hogy nem ő a megfelelő a szerep eljátszására.

Aaron Sorkin Oscar-díjas forgatókönyvíró korábban egy interjúban azt mondta, azért döntöttek Bale mellett, mert ő a rendelkezésre álló legjobb színész a szerepre – még meghallgatásra sincs szüksége.

Nem Bale az első, aki nem vállalta el Jobs szerepét: Boyle korábban Leonardo DiCapriót akarta megnyerni a szerepre, ő azonban ehelyett a The Revenant című film főszerepét választotta, ennek forgatása nemrég kezdődött - írja az MTI híre nyomán a hvg.hu.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.