Charles Gayle a Hajón

Az Újbuda Jazz Fesztivál után két héttel ismét fontos dzsesszesemény színhelye lesz az A38 Hajó. A kortárs improvizatív zene egyik legkülönlegesebb, leginkább egyedi életutat bejárt alakja, Charles Gayle érkezik a városba triója élén. A New York-i avantgárd egyik legjelentősebb muzsikusának pénteki koncertjét a fiatal magyar szaxofonos, Tóth Viktor egyedi felállású fúvóskvartettje vezeti fel.

Charles Gayle életútja túlzás nélkül a leginkább egyedi az egyébként nem éppen színtelen amerikai free jazz szcéna képviselői közül. Az 1939-ben Buffalóban született művész (egy rövid gyerekkori időszakot leszámítva) szinte teljesen autodidakta módon alakította ki sajátos stílusát és egyedi technikáját. A korai zongoratanulmányok után, mint annyian, ő is Charlie Parker játékát hallva kötelezte el magát végleg a szaxofon mellett – bár koncertjein gyakran játszik zongorán és basszusklarinéton, sőt brácsán is.

Charles Gayle
Charles Gayle

Az ötvenes évek bebopja felszabadító hatással volt Gayle-re, aki hamarosan New York-ba utazott, hogy aktívan kivegye részét a város ebben az időben elképesztően lüktető free jazz-életéből. Minden jel arra mutatott, hogy Gayle lesz az, aki betölti az Albert Ayler halála után támadt űrt: ugyanaz az expresszív, vulkánkitörés-szerű hangzás, szenvedély, hangszerkezelés. És ez így is történt, csak éppen közel húsz év késéssel. Gayle ugyanis egyszerűen eltűnt: teljesen kiszakadt az egyébként összetartó New York-i szcénából és a hetvenes évek elejétől a nyolcvanas évek végéig lényegében a homelesszek életét élte. Nagyon keveset tudni erről az időszakról, Gayle sem szívesen beszél róla interjúiban. Amit biztosan lehet tudni, hogy alapvetően az utcán élt, sarkokon és metróállomásokon zenélt, gyakran ott is aludt, így próbálta többé-kevésbé fenntartani magát.

A nagy változás, Gayle újrafelfedezése a nyolcvanas évek végén jött el. Óriási szerepe volt ebben Michael Dorfnak, a korabeli manhattani klub, a Knitting Factory vezetőjének, aki a nyolcvanas évek legfontosabb zenei szervezői közé tartozott. A Knitting Factory ekkorra már megkerülhetetlen intézménnyé vált: a Sonic Youth-tól Cecil Taylorig, Cassandra Wilsontól Bill Frisellig mindenki megfordult itt, aki csak számított a „progresszív” zenében. Tulajdonképpen Dorf fedezte fel Charles Gayle-t, a hajléktalan, nincstelen zsenit, akinek fellépési lehetőséget és lemezszerződést ajánlott, majdhogynem az éhhaláltól mentve meg őt.

Charles Gayle egycsapásra hős lett, a hatvanas évek New York-i avantgárdjának kompromisszumokat nem ismerő örököse. Életútjában, játékstílusában, zenéről alkotott képében talán ő testesítette meg leginkább az Albert Ayler utáni korszakot. Nem csoda hát, hogy egymást követték az ajánlatok (a Knitting Factory után a svéd Silkheart Recordstól, illetve a német FMP-tól), és elkészülhetett az a két lemez, ami korszakhatár a modern improvizatív zene történetében: az 1988-as Always Born (John Tchicai-jal) és a három évvel későbbi Touchin' on Trane William Parkerrel és Rashied Alival.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Gayle, mintha csak erre a pillanatra várt volna, az azóta eltelt húsz évben ontja a felvételeket, rengeteget koncertezik, tanít, workshopokat vezet és vendégzenészkedik (többek között például Henry Rollins-lemezeken is hallhatjuk játékát). Egyedi, szenvedélyes játékstílusa, multi-instrumentalizmusa, közvetlen személyisége, performance-számba menő fellépései az egyik legnagyobb kortárs dzsessz-zenésszé avatják. Önironikus módon kialakított egyfajta alteregót, koncertjein gyakran az Utcai bohóc alakját veszi fel (szakadt, foltozott zakóban, piros orral), utalva majdnem húsz éves vegetálására a társadalom peremén.

Bár Gayle sokféle formációban játszik, rengeteget vendégzenészkedik, legkedvesebb zenekartípusa mégiscsak a hagyományosnak nevezhető triófelállás (ami voltaképp kvartett, hiszen Gayle szaxofonon és zongorán egyaránt játszik). Ezúttal az általa vezetett trió élén érkezik Budapestre, zenésztársai Jonathan Robinson és Roger Turner lesznek.

Tóth Viktor a fiatal dzsessz-szaxofonos generáció kiemelkedő, rendkívül sokoldalú zenésze. Több felállásban játszott és játszik Európa, valamint az Egyesült Államok számos dzsesszfesztiválján, saját tercettjét vezeti, zenét szerez, verseket ír, népdalokat gyűjt, táncosokkal duettezik. Rendszeresen koncertezik az improvizatív zene külföldi kiválóságaival, például Hamid Drake-kel, Henry Franklynnel vagy William Parkerrel. Climbing with Mountains című albuma a 2007-es év legjobb dzsesszlemeze lett, a Fidelio országos szavazásán pedig őt választották meg a 2010-es év dzsessz-személyiségének. Folyton kísérletező attitűdjére mi sem jellemzőbb, mint ez az egészen új felállású, „orionettnek” nevezett zenekar. A Tóth Viktor Orionett voltaképp szaxofonkvartett, amely a végsőkig kihasználja a hangszer(ek)ben rejlő lehetőségeket.

A zenekar tagjai: Tóth Viktor (altszaxofon), Haaz Imre (tenorszaxofon), Solymosi Milán (tenorszaxofon) és Weisz Gábor (baritonszaxofon).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.