Mi vagyunk a fiú, aki elkerülheti ezt vagy azt a helyzetet, de csak véletlenül. Vagy nem kerüli el, de azt is véletlenül. Hornok Árpád a nevünk, és Pintér Béla játszik bennünket, vígan megyünk az utcán, őszes hajjal, béna öltönyben, amikor megszólít minket két hajléktalan. Az egyik mozgássérültnek tetteti magát, de átlátunk a szitán, a lány túlságosan kinyújtja a karját, miközben zsebreteszi a százast. Prédikálunk nekik, ostoba közhelyeket mondunk arról, hogy az élet mire való, és nekik mi volna a helyes út, és mennénk tovább, észre sem véve a zsebünkből kilopott ötezrest, amiből a két nyomorult az Élet vagy a Remény nevű dizájnerdroggal elrepül a Holdba, a Hold helyett Bujatestre, revüt adni a moziból lett színházban, ahol éppen vagyunk.
Egy ideig zavar a darab szétlazult szerkezete. Mintha nem volna valódi szükség a dalokra, a történet alternatív revüjére, a régen hallott, dühös dalokra. De nem kell mindent jobban tudni.
A történet elindul egy sötét tragédiával, Rita és Krisztián eljegyzésével, amelyre Krisztián nem érkezik meg. Rita kerekesszékes, Krisztián állni tud, meg nagyon lassan, imbolyogva, rázkódva menni. Friedenthal Zoltán megint elképesztően jó, és nemcsak úgy a szó nemes, lelki színészeti értelmében, hanem pusztán technikailag is. Azzá változik, amivé kell.
Ez fontos a darab szempontjából, mert erről szól az egész, ha hihetünk a címnek, az emberek és sorsok behelyettesíthetők, a két női szereplő végig helyettesíti is a másikat, jelenet közben cserélnek, az előbb még Szamosi Zsófi volt a rejtélyes gyógytornásznő, most meg Roszik Hella. Ha ilyenkor beugrik Bunuel és A vágy titokzatos tárgya, az biztosan nem véletlen. A darab maga is filmesen szerkesztődik, félbemaradnak párbeszédek, hogy egy másik jelenet után folytatódjanak, zajlik az élet, a kisbetűs is, nem várja meg, hogy azok ketten mindent megbeszéljenek, hanem közben is történik valami.
|
Szamosi Zsófia
Mészáros Csaba / Fotó |
Minden rólunk szól, minden, ami zavart, sötét, bizonytalan. A történet a darab végén lemegy egyenesben és boldog változatban is, ugyanazok a szereplők, de senkinek sincs semmi baja, mindenki időben érkezik, a csokor a csodás, két lábon álló ara kezében, a mamáról kiderül, hogy nagy színésznő, Csákányi Eszterről ezt egyébként is sokan sejtették, éppen egy furcsa előadásból jön az Átriumból, amikor az ünnepi eseményre belibeg piros ruhában, nem, nem a gyógytornász, de a klarinéttanárnő. Csak gratulálni.
Nem vagyunk biztonságban. Minden külön értesítés helyett.
Pintér Béla: Bárkibármikor. Átrium Film-Színház
