galéria megtekintése

Bugatti és dobókocka

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 16. számában
jelent meg.

Várhegyi Júlia
Népszabadság

Játékot, mégpedig elsősorban társasjátékot tervez és készít a fotós–grafikus házaspár. Eleinte a maguk és környezetük szórakoztatására találták ki a Marbushka Játékmanufaktúrát, aztán elindultak játékaik a világ minden tájára. Mégsem az üzlet, hanem az önismeret a lényeg, mondják, és nem érdekli őket a konkurencia.

marbushka.com

Nem sok játéka volt gyerekkorában. Szegény családban nőtt fel, leginkább csak a fantáziájára hagyatkozhatott. Felnőttként kompenzál: Bohony Beatrix iparművész olyan játékokat tervez, melyekre ő is vágyott.

– Most valósítom meg az álmaimat – mesél a kezdetekről. – Kiskoromban sorra rajzoltam a könyveket és színezőket. A papíron próbáltam pótolni azt, ami hiányzott az életemből.

 

Illusztrátornak készült, de szülei időpocsékolásnak tekintették a rajzolást.

A gimnázium után egy nyomdában dolgozott, s portrékat készített, míg végül harmadjára vették fel az Iparművészeti Egyetemre. Itt találkozott a párjával, aki fotósként végzett, ő pedig grafikusként. Diplomázás után stúdiójukban a reklámgrafika minden ágát elsajátíthatták. Idegen volt számukra a pénzvilág könyörtelensége.

A fotós–grafikus házaspár ma játékot tervez
A fotós–grafikus házaspár ma játékot tervez
marbushka.com

A végső lökést a profilváltáshoz kislányuk születése adta meg. Így került közös nevezőre két szenvedélyük: a játék és a rajz. Beatrix a családi legendárium fontos eseményeit képekben örökítette meg. Grafikáin keresztül mesélte el gyermeke születésének történetét is.

Az sem volt mindegy, milyen játékokkal fogják körbevenni őt, így elkezdtek kísérletezni. Ezt megelőzően is nagy játékosok voltak: megesett, hogy éjjel szaladtak ki a Tescóba egy társasért. Gyakorló szülőként vették szem ügyre a kínálatot, s az alapokból egy új világot hoztak létre. Saját történettel, szabályokkal és legfőképpen saját grafikával. Kézzel végezték a munka minden részét, a bábuk megfestésétől-ragasztásától kezdve a dobókockán át a tábla megalkotásáig.

Az egyik kézművesportálon egy nyári hónap leforgása alatt több mint száz példány talált gazdára az ősverzióból. Ősszel már nyomdában gondolkodtak, forgalmazókat kerestek, s beindult a Marbushka Játékmanufaktúra.

A paletta színes, s mindegyik játék a gyerekek érdeklődésére és fejlődési fázisaira van hangszerelve. Közülük nem egy kitalálásában lányuk is részt vett. A Csillag kaland az esti mese szituációjára építve segít elaltatni a gyerekeket, a Huh, mi van a szekrényben? a szörnyektől hemzsegő bútordarabot domesztikálja. A Madárfogóban Dani herceg képében visszaköszön az ovis szerelem, a Bűbáj már a nagyobb kislányokat találja meg a királylányos és bájitalt keverő témával.

A Grand Prix a múlt századi autóversenyzés kalandos korszakát eleveníti fel: a játéktáblán patinás sportautók, Bugattik és Peugeot-k hajtanak a győzelemért.

Társasjáték ide vagy oda: Beatrix nem szereti a nyerni szót. Legtöbb darabjuk sztorija nem is a versengésre épít, hanem a csapatmunkára. Önismereti kurzusnak tekintik a játékokat. Nem érdekli őket, hogy ki lehet a cégük konkurenciája. Nagyra nőni sem szeretnének: jó nekik így, családiasan. Hiszen a játékot ők sem a győzelem miatt szeretik.

A hobbiprojekttől Mexikóig

A Marbushka Játékmanufaktúrát Bohony Beatrix grafikus és fotós férje, Zöld László alapította 2010-ben. Márkanevüket az üveggolyó jelentésű angol marble szó alapján kislányuk, Bojka ihlette, aki becézte az őt körülvevő tárgyakat. Kézi készítésű játékaik között található táblajáték, memóriakártya, puzzle, színező és baba is. Tizenöt játékkal indultak, ma már hatvanat jegyeznek. Termékeik újrahasznosított papírból készülnek organikus anyagok felhasználásával. 2011-ben a Magyar Társasjátékos Egyesület különdíjában részesültek. Néhány év alatt a műhely híre a világ legeldugottabb részeire is elért. Felbukkantak játékaik Mexikóban, az Arab Emírségekben és Amerika olyan szegleteiben is, ahova hetente csak egyszer megy posta.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.