Budapestre jön Louis C.K. komikus

Az egyik legszélsőségesebb és legszabadszájúbb – természetesen magyar származású – amerikai komikus maga ragaszkodott ahhoz, hogy hazánkban is fellépjen.

Augusztus 27-én a Budapesti Kongresszusi Központban lép fel a Louis Székely néven született Louis C.K. Az amerikai komikus, rendező, vágó, tévésorozat-készítő a kilencvenes évek végén tűnt fel, de a kétezres évekre lett ismert - írja az Index.

2009-ben a FX tévécsatornán mutatták be  a Louie című sorozatot, amit nem csak rendezett, írt és vágott, de a főszerepét is ő játszotta. Több filmben is játszott. Feltűnt Woody Allen Blue Jasmine-jében, a Trumboban és az Amerikai botrányban. A kis kedvencek titkos élete című rajzfilm egyik karaktere pedig az ő hangján szólal meg az eredeti szinkronban.

A Louis C.K.-standupot a Balaton Method dokumentumfilmet és a Love animációs filmet gyártó Boddah filmprodukciós cég szervezte. Eredetileg három és fél évvel ezelőtt keresték meg  a komikus menedzsmentjét, akik idén reagáltak - mondta el a cég munkatársa Osváth Gábor. Hozzátette, a magyar fellépést kifejezetten C.K. akarta, mert még sosem volt abban az országban, ahol a nagyapja született.

A jegyeket 11 és 27 ezer forint közötti összegért kaphatók a műsorra, ahol értelemszerűen nem lesz sem felirat, sem szinkrontolmács. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.