galéria megtekintése

Budapestnek vőlegény kell!

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 30. számában
jelent meg.


Bárkay Tamás
Népszabadság

Nyilaskeresztes parlagfüvet rágcsáló szocdem szamár, víziló alakú kurzusszörnyeteg, kommunista élelmiszerjegy-tartó sült malaccal, tiltott légyotton tetten ért szerető benyomását keltő Horváth Csaba – és még megannyi csodálatos választási kompozíció várja a nagyérdeműt a Politikatörténeti Intézet új kiállításán.

A páratlanul izgalmas kollekció egynémely darabja egészen meglepő képzettársításokra sarkallja a nézőt. Talán tényleg igaz, hogy nincs új a nap alatt, vagy ha igen, az se az.

A kiállítás hangulatos újságoldallal nyit (Új nemzedék, 1920. jan. 18.), amelyen a Keresztény Nők Tábora üzen a publikumnak, részben azt, hogy „Keresztény nők! Ne szavazzatok vallástalan jelöltre!”, valamint, hogy a párt agitációs plakátjainak ára 4 Kr. Hasonló ízű a Nép c. orgánumból kimetszett, 1925-ös intelem, miszerint: „Keresztény választó zsidópártra nem szavazhat!”

 

Van azért üdébb színfolt is a korból, például a szociáldemokraták produkciója, amely egy erősen megkínzott, Görbe János-forma munkással sarkall voksolásra; mint az intézet levéltárosától, extra tárlatvezetőnkről, Darvasi Piroskától megtudtuk, roppant különleges darab ez, a némelyek számára egyre szebb emlékű Horthy-érában ugyanis regula tiltotta a figurális ábrázolást a röp- és szórólapokon.

A BIT (Baloldali I  úsági Társulás) választási plakátja 1998-ból
A BIT (Baloldali I úsági Társulás) választási plakátja 1998-ból
M. Schmidt János / Népszabadság

A szabály az újságokra nem vonatkozott, miként azt a Népszava egyik 1925-ös karikatúrája is bizonyítja: hatalmas, dagadt, jobboldali víziló (ún. kurzusszörnyeteg) tapossa szilánkosra szép fővárosunkat éppen, leginkább annak iskoláit és kórházait. Setét egy kor lehetett. Az 1939-es esztendőből megint csak egy szocdem ábrázolat ragadott meg bennünket leginkább: egy nagyon kedves szamár nyilaskeresztes virágzatban végződő parlagfűfélét falatoz, miközben azt gondolja, hogy „ez nekem való nyilaseledel.”

Az 1945 és 47 közti időszakból elsőként egy különösen bájos megoldásra hívta fel figyelmünket kísérőnk, ti. egy élelmiszerjegy-tartóra, amelyen sült malacot, kövér szőlőfürtöt, egész guriga sajtot ígér a népnek a Magyar Kommunista Párt, (MKP) tehát csupa olyasmit, aminőt átlagember akkor már vagy öt éve nem látott, és persze jó darabig azután se. Tetszett nekünk a Radikális párt plakátja is, amelyen az új seprű eltakarítja a szemetet, azaz a korunkban már szerencsére ismeretlen korrupciót, csodakarriereket, rokonpártolást (etc.).

Az 1990 és napjaink közötti termés legjobbjait lapunkban korábban már meglehetős részletességgel tárgyaltuk, a kiállításon azonban mégis találtunk pár sosem látott delikátot.

A mezőnyből a Baywatch-frizurás Barsiné Pataky Etelkát, (1990) az Agrárszövetség burgonyás pogácsarecepttel szerelt szórólapját (1994), a Tenkes kapitányának hatása alá került, bajszos Molnár Gyulát (1994), a „Budapestnek újra vőlegény kell” (?!) felirat alatt pompázó Zsinka Lászlót (MIÉP, 2006), a megnyugtatóan korpulens, békebeli főpincérnek öltöztetett Tarlós Istvánt (2010), az inge gomboltságát tekintve tiltott légyotton ért, de a verés elől valahogy mégis megmenekült, s efölött szerfölött örvendező Horváth Csabát (2010) emelnénk ki.

Pazar a negatív kampány hevében született műveket bemutató tárlóban látható szortiment is, amelynek legfőbb ékessége egy „Elkúrtam” főcímű papír-Gyurcsány, amelynek ágyéka helyén lyuk éktelenkedik, afölött pedig egy CCCP-felirattal ellátott sarló-kalapács, és rendkívül szórakoztató a kampányajándékok gyűjteménye is, ezek közül az MSZP-jelzetű cukorkákat és a szegfű mintájú, rojtos subát, valamint a Horváth Csaba (megint ő?!) nevével ékesített dombvidéki nejlonszatyrot tartottuk a legelragadóbbnak.

Nem szemét!

Az október 31-ig látogatható kiállítást rendező intézet munkatársai továbbra is arra kérnek mindenkit, hogy az október 12-i önkormányzati választásokkal kapcsolatos kampányanyagokat ne dobják ki, hanem juttassák el nekik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.