A Lehet Más a Politika (LMP) például haladéktalanul hatályon kívül helyezné a közterületek életvitelszerű használatát tiltó fővárosi és kerületi rendeleteket választási győzelme esetén. Cserébe azonnal bevezetnék a behajtási díjat, drágítanák és egységesítenék a parkolási tarifákat. Belövőszobákat alakítanának ki a drogosoknak, oktatási kerekasztalt a pedagógusoknak, parkokat és sétányokat a családoknak.
A Jobbik ezzel szemben határozottan elutasítja a dugódíj bevezetését, de felülvizsgáltatná a budapesti parkolási rendszert, Budapest Őrséget szerveznének a közterület-felügyelőkből, rendészeti eszközöket vetnének be az utcán élők ellen, viszont bérlakásépítő programot indítanának a fiataloknak. A Bokros Lajos vezette Modern Magyarország adókból teremtené meg a fejlesztések forrásait, Budapest tévét indítana, felkarolná a civil és egyházi közösségi kezdeményezéseket, hasznosítanák az üres lakásokat és üzleteket.
A Magyar Liberális Párt tűzzel-vassal védené a BKV-t és a többi fővárosi közszolgáltató céget. Mert az államosítás és az egységes tarifa súlyos drágulást hozna a városlakók nyakára, miközben tovább rontaná a város gazdasági pozícióit. Az Együtt–PM színeiben, az MSZP támogatásával indult, majd a héten visszalépett Falus Ferenc a miniszterelnöki kirendeltség kényszerstátusza helyett a közösségi ellensúly szerepét kínálta a fővárosiaknak.
De ígért metrófelújítást, adókedvezményt, ingyenes köztéri internetet, egyetlen telefonszámon keresztül bonyolítható ügyintézést, súlyos bírságot a kutyapiszkot ott felejtő gazdikra. Nem tudni mit vesz át belőle Bokros. Vélhetőleg nem sokat. Az önjelölt Magyar György viszont nem ígért semmit. Szerinte a programok mit sem érnek, a siker kulcsa a jelöltek számának csökkentése. A csak egy maradhat elvet követve ő is visszalépett Bokros Lajos javára.
Tarlós István se hirdet új programot. Inkább újrahasznosítaná a régit. A városvezető szerint az előzőben foglaltak ma is érvényesek. Ez valóban így van. Ha kissé leporoljuk az előző programot, hamar kiderül, hogy jócskán maradt benne be nem váltott ígéret. Az aluljárókat és a köztereket kétségtelenül kisöpörte, de a szabálytalan építkezések elleni fellépésre már nem maradt ereje.
„Az imamalom-szerűen ismételgetett világváros lózung” helyett a nemzet egységes fővárosát kívánta felépíteni. Az ennek érdekében felsorolt városképi tervekből azonban nem sok minden valósult meg: a Duna-partok a régiek, a komplex elvű lakótelep-rekonstrukcióról nem is hallottunk, a P+R parkolók zöme csak papíron létezik, a Moszkva tér (azóta már Széll Kálmánra keresztelték át) rendezése, a kerékpárutak, a hídfelújítások, a villamosmeghosszabbítások és -összeköttetések továbbra is mind-mind csak ígéretek.
A programban szintén szereplő új kongresszusi központ, illetve múzeumi negyed végül a főváros teljes mellőzésével valósul meg, ha egyáltalán... Ráadásul utóbbi nem a programban megjelölt Nyugati pályaudvar mögötti rozsdazónában, hanem a Városligetben. A turizmus fellendítése érdekében bevetett „celebrity” és „e-marketing”, valamint a „city break” megvalósulás híján szintén bent maradhat a programban. Az egészségügy és az oktatás fejezetek viszont kikerülhetnek, hiszen azóta a teljes intézményrendszer állami kezelésbe került.
A főváros kulturális életének színesítését vélhetőleg Dörner György igazgatói kinevezése, Abaj Kunanbajev kazah költő szobrának felavatása jelentette. A ciklus erősen vitatott tettei közé tartozik a Vidám Park bezáratása is. Ósdi is volt és sokba is került – kétségtelen, de legalább volt. Most meg nincs. Lesz viszont helyette Pannon-tenger, amely egy hatalmas biodóm alatt hullámzik majd. Persányi Miklós – a területet bekebelező állatkert igazgatója – a szomszédnál bizonyosan hatékonyabban masszírozza ki a szükséges pénzt a döntéshozókból.
Sok vitát gerjesztett a római-parti védmű építési terve is. A partvédők és a gátkövetelők kölcsönös riposztjait az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) nyáron közzétett állásfoglalása függesztette fel egy időre. A hatóság ugyanis egyértelművé tette: a jelenlegi terv nem kaphat vízjogi engedélyt. Így gyakorlatilag újra kell tervezni a Római-partra tervezett gátat. Ez a költségek megduplázását, illetve a megvalósítás hosszú hónapokkal való kitolását jelentheti. Holott a védmű már így is évek óta „készül”, megvalósítási költségét legutóbb ötmilliárdra becsülte a városvezetés, de ennyi bizonyosan nem lesz elég.
Ennél jóval többet vinne el az új múzeumi negyed. A 150 milliárd forintra becsült összköltségű projekt keretében összesen öt új kiállítótér épülne, illetve megújul a Közlekedési Múzeum és a Fővárosi Nagycirkusz. A korábbi elképzelésekhez képest annyi változott, hogy a Dózsa György útra szánt „múzeumfalat” nem az Új Nemzeti Galéria, hanem a kisebb épületet igénylő Néprajzi Múzeum nyitja.
A rondótól induló új városligeti sétány egyik oldalán a fotó-, másik oldalán az építészeti múzeum kap helyet, míg a sétány végére az elbontott Petőfi Csarnok, illetve a mögötte elterülő sportpályák helyén épülne meg a Nemzeti Galéria és a Ludwig Múzeum tömbje, valamint a mélygarázs. Az eredetileg a Pe-Csa helyére szánt gyermekélményközpontot máshol építik fel. Bár a projekt miniszteri biztosa, Baán László többször is hangsúlyozta, hogy rendkívül nagy az érdeklődés a nemzetközi építészeti tender iránt, a zsűri végül mégsem talált eléggé meggyőző pályaművet a legnagyobb kiállítóhelyre.
Befolyás nélkül
Így az Új Nemzeti Galéria és a Ludwig Múzeum közös épületére új pályázatot írnak ki. Korábban szeptember végét ígérték, de ez már lejárt. Mindezek ellenére a kormány feltett szándéka, hogy a negyed legfontosabb épületei készüljenek el 2018-ra. Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis ebben a ciklusban mindenképpen bevenné a budai Várat, ám ehhez előbb ki kellene üríteni a palotát, az MNG-t ki kell onnan költöztetni, de számolnak a Széchényi könyvtár áthelyezésével is.
Akárhogyan döntenek is, a fővárosi önkormányzatnak semmiféle befolyása nincs az eseményekre. De abba sem volt beleszólása, hogy milyen tervek alapján és miként épül át az Országház előtti Kossuth tér. A kormány szabott irányt: a megújult tér közepén 33 méter magas országzászló áll, mellette az Országház felújított homlokzatát visszatükröző vízfelület, amely egyúttal a behajtást is megakadályozza a térre, amelyet 55 ezer négyzetméternyi új térkőburkolat fed. A felújításra több mint 27 milliárdot költöttek.
A Várkert Bazárt is átadták. Kétszer is. Először a tavaszi kampányban, másodszor az önkormányzati választások előtt. Ennek ellenére nincs kész. A kormány további 300 millióval toldotta meg a beruházás eredeti 11 milliárdos büdzséjét. Időre elkészült viszont a kétségtelenül impozáns, gigantikus sassal felszerelt ferencvárosi stadion, bár a költségek azért itt is csaknem kétmilliárddal feljebb kerekedtek, 14 milliárdra.
A ciklus legnagyobb avatási ceremóniája – nem a hozzárendelt forgatagot, hanem a beruházási költséget tekintve – kétségtelenül a 4-es metró átadása volt. A 7,34 kilométer hosszú, tíz állomást és több járulékos beruházást magában foglaló, még Demszky Gábor idejében megálmodott 4-es metróvonal végül 452 milliárd forintból készült el. Ez éppen 332 milliárddal volt több, mint amennyivel 1996-ban a megvalósíthatósági tanulmány készítői számoltak. Demszky föld alatti emlékműve a sors különös fintoraként a tavaszi országgyűlési választások fideszes kampányeseményévé vált.
A beruházás számos eleme azonban még mindig hiányzik. Így például az egyszerűbb átszállást lehetővé tévő kelenföldi intermodális központ, amelynek építése a telekszerzések és az engedélyezés elhúzódása miatt csak októberben kezdődhet meg. A most záruló ciklusból a következőbe csúszik át a budai fonódó villamos és a Széll Kálmán tér rekonstrukciójának megvalósítása is – bár a Közgép felfogadása biztosítja a folytonosságot.
Tarlós István 2010-ben nem ígért széles vásznú álmokat, de jó gazdaként akarta üzemeltetni a várost. A számokat nézve aligha sikerült teljesítenie a vállalását. Budapest hatszázmilliárd forint értékű vagyont veszített el az elmúlt négy évben az önkormányzati intézmények és feladatok állami elvétele miatt. Mint emlékezhetünk, a teljes fővárosi egészségügyi, oktatási, illetve gyermekvédelmi rendszer központi irányítás alá került.
Összesen 280 intézményt adott át épülettel, felszereléssel, személyzettel együtt Budapest, bármilyen ellentételezés nélkül. Részben ezzel összefüggésben, részben az adóbevételek elvonása okán évi 200 milliárddal csökkent a főváros büdzséje. A 2010-ben még csaknem 540 milliárd forintból gazdálkodó főváros idén már alig 314 milliárdos költségvetéssel számolhat. Az iparűzésiadó-bevétel ugyan 9 milliárddal emelkedett, ám a korábban 700 milliós idegenforgalmiadó-bevétel a kerületi átcsoportosítás okán a tizedére esett vissza, az állam által átengedett személyi jövedelemadó 6 milliárdja pedig teljesen elveszett.
Budapest pénzügyi-gazdasági szempontból kiszolgáltatottá vált a mindenkori kormánynak. Az elmúlt négy évben ugyanis teljesen beszűkült a mozgástere, így a jövőben egyetlen saját beruházást sem indíthat. Mindenhez kormánytámogatást kell szereznie. S ezt csak akkor kapja meg, ha kellően szervilis. De úgy tűnik, hogy ez sem elég. A BKV finanszírozása régi probléma, de az elmúlt négy év kormánybarátsága hatására sem vált kiszámíthatóvá. Sőt. A BKV-hitelek és a 3-as metró felújítása körüli huzavona jól mutatja a kormány érdektelenségét Budapest iránt.
A főváros a rezsicsökkentéssel is rosszul járt, hiszen az önkormányzati tulajdonú cégek jövedelmezősége jelentősen csökkent a kormányintézkedések hatására. A tavalyi 6 milliárd forintos osztalék helyett az idén alig 2 milliárdra számíthat. A hatékony városüzemeltetés érdekében, jelentős költséggel felállított két holding sem vált be. A kudarcot Tarlós is elismerte, hiszen mindkettőt felszámolná a következő ciklusban, és egyetlen városigazgatóságot hozna létre.
Tarlós István a Magyar Nemzet mellékleteként megjelent kampánybrosúrában a fővárosi népességszám növekedésében véli megtalálni az élhető városért tett erőfeszítésének igazolását. Csakhogy az agglomerációs inga már 2007-ben visszafelé lendült. A trendforduló hátterében a csalódás áll. A Studio Metropolitana és a Capital Research korábbi felmérése szerint a budapestiek zöme zöldövezetben, de jó közlekedés mellett szeretne lakni. Csakhogy az agglomerációs települések többsége képtelen volt ezt együtt nyújtani.
Tízből három
A városelhagyók ötöde – a kiköltözés csúcspontja 2002-ben volt – már a kiköltözést követő években a visszatérést fontolgatta. Túl nagy árat kellett fizetni a zöldért. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország Demográfiai Portréja már 2010-ben rávilágított az agglomerációs trendfordulóra. Budapest pozitív vándorlási egyenlege – több külföldi nagyvároséhoz hasonlóan – az 1990-es évek elején megszűnt, sok család kiköltözött az agglomerációba.
A főváros vándorlási vesztesége az 1990-es években 110 ezer, ezzel párhuzamosan Pest megye vándorlási nyeresége 125 ezer fő volt. Budapest és vonzáskörzetének együttes lakosságszáma tartósan 2,4 millió körülire tehető. Nagyjából ők használják rendszeresen a főváros infrastruktúráját. Az elvándorlás üteme az ezredforduló után fokozatosan mérséklődött, 2007-ben pedig Budapest vándorlási vesztesége megszűnt. A trend azóta erősödött.
 |
| Móricz-Sabján Simon |
A főváros népessége a természetes fogyás, illetve az elvándorlás miatt 1990 és 2007 között 320 ezer személlyel csökkent, 2,01 millióról 1,69 millióra. 2008-tól a főváros lakosságának száma minimálisan gyarapodott, 2012-re elérte a 1,74 milliót. S ez azóta nem változott érdemben. A fővárosból el- és odaköltözők különbözete 2009 óta pozitív. A veszteségek, az autokratikus vezetés és számos kedélyborzoló intézkedés ellenére Budapest egyre élhetőbb város. Az idén az 50. helyre sorolta az Economist Intelligence Unit (EIU).
A világ egyik legnagyobb elemző és előrejelző intézete évek óta rangsorolja a világ 140 nagyvárosát élhetőségük szerint. Az életminőséget a stabilitás, egészségügyi ellátás, az oktatás, a kultúra és környezet, valamint az infrastruktúra alapján határozza meg egy nullától százig terjedő átfogó minőségi indexben. A zéró osztályzat az „elviselhetetlen”, a 100-as „ideális” életkörülményeket jelöli. Az ausztráliai Melbourne az idén is megőrizte első helyét, 97,5 ponttal, míg a második helyre Bécs (97,4), a harmadikra a kanadai Vancouver (97,3) került.
Az első tízbe még egy európai városnak, Helsinkinek sikerült beküzdenie magát. Budapest 88,9 pontos átfogó életminőségi mutatója az 50. helyre volt elég. A magyar főváros „élhetőségi” kritériumai közül az oktatásra a maximális 100 pontot adták az EIU elemzői. A kultúra és környezet kategória 90, az egészségügyi ellátás 91,7 pontot kapott. Az eredményt a 83,9 pontra értékelt budapesti infrastruktúra, illetve a stabilitás 85 pontja rontotta le.
A jövedelmi törésvonal mélyebb, mint a politikai
Az ELTE-TÁTK Módszertani Kutatóközpontjának tavaly publikált jelentéséből ennél sokkal sötétebb kép rajzolódik ki. A városlakók 37 százaléka szerint rosszul mennek a dolgok Budapesten. Tízből három fővárosi elköltözne innen, ha tehetné. A fővárosiak fele nem keres többet nettó 83 ezer forintnál, a negyede pedig olyan háztartásban él, ahol nincs aktív kereső. De sokan még a statisztikai adatok tükrözte állapotnál is rosszabbul érzik magukat a bőrükben.
A környezetükben vagy éppen a belvárosban látott csillogás és luxus még keserűbbé teszi a valós tapasztalást, bár a kutatók arra jutottak, hogy a tehetősek és a lecsúszók nem is igazán állnak kapcsolatban egymással. A jövedelmi törésvonal még mélyebb, mint a politikai. Az elkülönülés ugyan nem olyan látványos, mint a dél-amerikai országokban, ahol a gazdagok szigorúan őrzött lakónegyedekbe húzódnak vissza, de a folyamat már megindult. Budapest népe anyagi helyzet szerint rendeződik homogén tömbökbe. (Lásd a budai lakóparkokat.)
A fővárosiakra is hatnak az országos trendek. Az itt élők 93 százalékának a család a legfőbb társas kapcsolata, a lakosság harmada önbevallása szerint is magányos, ötödük 9 éve egyedül él; a 65 év felettiek 35 százaléka már 15 éve magányos. Ennek ellenére a városlakók alig ötöde vesz részt valamilyen civil kezdeményezésben. Egy átlagos budapestinek 209 ismerőse van, akikre elsősorban jó orvos keresésekor és hivatalos ügyintézésben számíthat.
Kissé meghökkentő módon a politikai nézetek csak közepesen megosztó szerepet töltenek be a fővárosiak életében. Politikussal vagy önkormányzati képviselővel a válaszadók alig 17 százaléka találkozott, a polgárok háromnegyede a helyi médiából tájékozódik. A kutatásból az is kiderül, hogy fővárosiak elsősorban a választók életkörülményeinek javítását várják el az önkormányzati képviselőktől. De jelen állás szerint aligha számíthatnak másra, mint a folytatásra.
