galéria megtekintése

„Éreztem, hogy hatalmas lesz a csalódottság” – Bródy János hetvenéves

10 komment

B. T.

Bródy János ma 70 éves, születésnapi nagykoncertre készül. A zenész már a választások előtt érezte, hogy nagy lesz a csalódottság, és szilárdan vallja: az idegengyűlölet szítása senkin sem segít. Néhány fontos gondolatát idéznénk e helyt az apropó örvén. 

„Már a választások előtt éreztem, hatalmas lesz a csalódottság. A társadalom széles rétegei ugyanis túlzott mértékben reménykedtek abban, hogy ha végre határozott és jelentős fölénnyel bíró párt jut a kormányhoz, akkor az képes egyenesbe rántani az ország szekerét” – nyilatkozta a Népszabadságnak 2011 őszén. Ugyanabban az évben, amikor ezt a dalt először hallhattuk tőle:

„Itt szép lehetsz, de okos nem, mert kötelező a hit
És ellenség lesz mindenki, aki kételkedik
És erkölcsről papolnak álszent köpönyegforgatók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok”

(Ezek ugyanazok)

 

„Mindig fontosnak tartottam az egyéni és polgári szabadságjogokat, a törvény előtti egyenlőséget, valamint az ENSZ által kinyilvánított emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, mint azt a közös eszményt, amelynek elérésére minden népnek törekednie kell. És ez a szellemiség erősen áthatja valamennyi szövegemet, teljesen mindegy, hogy miről írok” – mondta lapunknak pár hónapja. Komolyan gondolta:

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

„Ne törődj vele, hogy mit mondanak
Az vagy, akinek tartod magad
Ne feledd el, hogy szabadnak születtél

(Szabadnak születtél)

„Persze emellett azt gondolom, hogy szervezett terroristák álcázott csapatait meg kell állítani a határoknál, ez ellen védekezni kell, és az európai határok védelme nem lehet kérdés. Nincs könnyű helyzetben most a kormányzat, de aki menekült, azt minden körülmények között segíteni kell, és az idegengyűlölet szítása senkin sem segít” – mondta az origónak tavaly. Ez is felidéz egy dalszöveget:

„Mindannyian mások vagyunk
Bár egyben-másban hasonlítunk
Mindannyian mások vagyunk
Még jó, hogy van néhány közös dalunk.”

(Mindannyian mások vagyunk)

 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.