galéria megtekintése

Hatvan év a rock körül - BrianStones

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 30. számában
jelent meg.


Hegyi Iván
Népszabadság

A Rolling Stones úgy tervezte: 1969. július 5-én, a londoni Hyde Parkba hirdetett koncertjén mutatja be új gitárosát, a John Mayall zenekarából igazolt Mick Taylort. A premier azonban még a vártnál is szomorúbb volt. Az együttes rajongóit – főként a lányokat – bánatossá tette, hogy a mindinkább drogfüggő alapító bálvány kikerült a bandából. Az pedig mindenkit sokkolt, hogy Brian Jones két nappal a szabadtéri hangverseny előtt belefulladt annak a háznak a medencéjébe, amely két művésztulajdonosáról maradt híres: Alan Alexander Milne angol íróról, a Micimackó alkotójáról, valamint a Stones rövid életű ideáljáról.

Hyde Park, 1969. július 5. És elrepültek a pillangók
Hyde Park, 1969. július 5. És elrepültek a pillangók
Keystone / Getty Images

A muzsikus halálának körülményei azóta is tisztázatlanok: Sebők János, a rock and roll legkitűnőbb magyar történetíróinak egyike – aki több közös művet jegyez Jávorszky Béla Szilárddal, sőt úgy összenőtt vele, hogy a Sebők, Jávorszky kettős hasonlóképpen egybetartozik, mint a Szörényi, Bródy szerzőpáros – úgy véli, nem baleset, hanem gyilkosság történt: egy építési vállalkozó ölte meg Jonest, miután az nem volt hajlandó kifizetni az akkoriban vett, legendás ház felújításának összes számláját. Biztosat nem lehet tudni.

Az viszont tény, hogy „Brian Stones” huszonhét éves korában hunyt el. Akárcsak Jimi Hendrix és Janis Joplin 1970-ben, valamint Jim Morrison 1971-ben. Elátkozott szám volt abban az időben a huszonhetes.

 

Jim Gray/ Keystone/ Hulton Archive/ Getty Images

A Hyde Park július negyedikén úgy festett, akár egy sírkert. A Stones legnépszerűbb tagját gyászolók sokasága érkezett gyertyákkal, hogy a másnapi koncert színhelyén virrasszon. A hangverseny reggelén hétezren ébredtek a parkban (ha aludtak egyáltalán), majd délutánra legalább negyedmillió ember gyűlt egybe a nyomott légkörű fellépésre. A látogatottsági adatok 250 ezertől 500 ezerig terjednek, s egy emlékidéző brit lap nemrégiben fanyar angol humorral jegyezte meg: „Attól függ, kinek hiszel.”

Alapító Brian
Alapító Brian
David Farrell / Red Ferns / Getty Images

Mick Jagger – aki görögös ihletésű, hófehér ruhában lépett fél hat tájban a színpadra – Shelley Keats halálára írt, Adonais című verséből idézett részleteket, majd csaknem háromezer fehér pillangót engedtek a magasba. De nem csak búcsú és költészet: zene is volt. A Rolling Stones tizennégy számot játszott, köztük azt a kettőt, amely 1968-ban és 1969-ben a legnagyobb sikert aratta: mind Nagy-Britanniában, mind az Egyesült Államokban hetekig vezette a listát. Hatvannyolcban a Jumping Jack Flash hasított, egy évvel később a Honky Tonk Woman. Az utóbbi egy nappal a koncert előtt jelent meg kislemezen, noha Jagger és Keith Richards már fél esztendővel korábban megírta. A dal a szerzők brazíliai nyaralása alkalmával született, és megkomponálói hagyományos countrynótának szánták (a címe is Country Honk volt), de aztán – Taylor hatására – rockszámot formáltak belőle. Azért az eredetit sem hagyták feledésbe menni: az 1969 decembe rében kiadott Let It Bleed című albumukon a „brazil” opust szólaltatták meg.

Jobban, mint ahogyan a Daily Telegraph szerint a Hyde Parkban játszott az együttes. A lap nem volt tekintettel a körülményekre és élesen bírálta a gitárok hangzását, valamint a programnak legalább a felére jellemző „széteső tempót”. „Az igaz ság az, hogy szörnyű volt” – összegzett a kritikus, ellentétben a Guardian tudósítójával, aki emelkedetten írta: „Nagy, sőt korszakalkotó esemény zajlott, amely bekerül a brit társadalom históriájába.” Igaz, a cikk szerzője hozzátette: „Részben a zeneszámokkal együtt, részben azoktól függetlenül.”

Élt huszonhét évet
Élt huszonhét évet
Mark And Colleen Hayward / Redferns / Getty Images

A Gördülő Köveknek abban az évben nem ez volt az egyetlen, szó szerint halálos koncertjük. Decemberben, a kaliforniai Altamontban rendezett, 300 ezer fiatalt vonzó rockfesztiválon – amelyen Ike és Tina Turner, a Jefferson Airplane, Carlos Santana vagy aCrosby, Stills, Nash és Young kvartett is szerepelt – a Rolling Stones A pokol angyalai elnevezésű motoros brigádra bízta a színpad környékének őrzését. A koncert azonban tragédiába torkollt: az „angyalok” egyike, Alan Passaro leszúrta az alig tizennyolc esztendős Meredith Huntert. Nem ítélték el, mert utóbb bebizonyosodott: a színes bőrű tinédzser előzőleg fegyvert rántott. Utóbb az is felvetődött: a tizenéves áldozat Jaggert akarta lelőni.

Meglehet, ez már a fantázia birodalmába tartozik, ám az tény: a Stoneshoz újabb megrázó történet fűződött, amely még itthon is hatott. Altamont ihlette meg Déry Tibort, hogy megírja a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című, 1971-ben megjelent kisregényét, amelynek musical változatát 1973 márciusában mutatták be a Vígszínházban. Először Szörényi Leventét és Bródy Jánost kérték fel a mű megkomponálására, de az Illés emblematikus szerzői-előadói nemet mondtak. Presser Gábor és Adamis Anna viszont vállalkozott a feladatra, így került az LGT a Szent István körúti teátrumba, de már Frenreisz Károly nélkül, mert ő nem akart azzal az intézménnyel együttműködni, amellyel féltestvére, a zseniális Latinovits Zoltán szinte állandó konfliktusban állt.

A kultikussá vált Képzelt riport már több mint negyvenéves, és – különböző társulatok produkcióiban – napjainkig a színen van, de a Rolling Stones és a Hyde Park sem csupán a régmúlt, hiszen tavaly megint a nevezetes londoni helyszínen lépett fel a zenekar. A tizenkilenc dal közül kettőben – a Mid night Ramblerben és a Satisfactionben – Taylor is játszott, noha a hajdani újonc 1974-ben elhagyta az együttest. A CD-n és ( Sweet Summer Sun címmel) DVD-n is kiadott koncert hangulata összehasonlíthatatlanul derűsebb volt, mint az 1969-es összejövetelé, s ezúttal még utólag sem történt megdöbbentő fordulat.

Mert el ne feledjük: három nappal az után, hogy Shelley szavai visszhangoztak a parkban, az akkor huszonkét éves Marianne Faithfull öngyilkossági kísérletet követett el, mivel szerelme, Jagger közölte vele: szakítani akar...

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.