galéria megtekintése

A botrányoktól volt hangos az évad, pedig volt pár jó darab is

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 15. számában
jelent meg.


Szemere Katalin
Népszabadság

Megosztottság, bojkott, szolidaritáskérdés. Ezekkel jellemezhető leginkább az elmúlt színházi évad. Az igazgatói posztokon kisebb volt a mozgás, de a botrányoktól hangosabb volt a szezon, mint az előadások hírétől. Pedig bemutattak jó néhány kiemelkedő produkciót.

Tovább mélyült a szakadék a színházi szakmán belül, a döntésközelben lévő Magyar Teátrumi Társaság és a többiek között. A Magyar Színházi Társaság erejét vesztette. Saját tagjai „bombát dobtak” a Független Előadó-művészeti Szövetségre (FESZ) a működési pályázat eredményeit követően. Delegált kurátoraik a FESZ által kidolgozott szempontrendszer alapján osztották szét az egyre csökkenő állami pénzt.

A kurátorok kevesebbet adtak azoknak a társulatoknak, amelyek nemzetközi hírnevük miatt más bevételi forráshoz is juthatnak. Így a kisebb csapatoknak is maradt minimális esélye az életben maradásra. A bizottság döntését nyílt levélben nehezményezte több nagynevű társulat. A felháborodás közben elfedte, hogy a szakma és az előadó-művészeti bizottság döntését részben átírta Hoppál Péter kulturális államtitkár. Ez jogszerű, de döntései mögött nincs szakmai érvrendszer.

Bojkottot hirdetett a Színházi Kritikusok Céhének négy tagja, amikor kiderült, az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó zsűrijébe nem fogadta el a teátrumi társaság Csáki Judit kritikust. A bojkotthoz csatlakozott az Örkény Színház, a Szputnyik és a STEREO-Akt, amelyek végül felléptek, de nem versenyeztek. Nagy vihart kavart tavasszal a nemzetközi MITEM-fesztiválon a Burgtheater társulata. A Sirály előadása után az egyik színész a magyar demokráciáért aggódó kiáltványt olvasott fel, ezalatt a kivetítőn az aradi vértanúk nevét sorolták a meghívók.

 

Nem telt el az évad megszűnés nélkül sem, az egyik legfájóbb veszteség, hogy bezár a Bodó Viktor vezette Szputnyik. Megdöbbentő az is, ahogy a Bárka Színházzal gurigáznak a politikusok. Felmentette posztjáról a fenntartó a miskolci igazgatót, Kiss Csabát és lemondott a szabadkai művészeti vezető, Andrási Attila. A miskolci direktor puccsot emleget, a leváltást viszont a művészeti tanács helyénvalónak tartotta. A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Andrási kinevezésével nem értett egyet, szakmai kvalitásait sokan kétségbe vonták. Június elsejétől Gyarmati Kata az új vezető.

Mészáros Blanka, Máté Gábor, Kulka János, Székely B. Miklós és Tasnádi Bence Goethe Faustjában
Mészáros Blanka, Máté Gábor, Kulka János, Székely B. Miklós és Tasnádi Bence Goethe Faustjában
Szigetváry Zsolt / MTI

Új igazgatója lett a Pesti Magyar Színháznak, Zalán János váltotta Őze Áront, és a kinevezés mellé a színház kapott is a kormánytól extra 200 millió forintot. Zalán megtartotta elnöki pozícióját a Nemzeti Kulturális Alap Színház- és Táncművészeti Kollégiumában. Július 1-jétől új vezetője lesz a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznak is: Schlanger András.

Az idén 150 éves jubileumát ünneplő Színház- és Filmművészeti Egyetem nemcsak az ünnepi programokkal hívta fel magára a figyelmet, hanem a kancellárkereséssel is. Papp Csilla kinevezése ellen a szenátus, a tanári kar és a diákok is tiltakoztak, így visszavonta pályázatát, bár később bejelentette: bírósághoz fordul a szerinte jogszerűtlen egyetemi döntések, valamint a róla valótlanságokat állító sajtóhírek miatt.

Mindezek mellett előadásokra is felfigyelhetett a néző. Az egyik legnagyobb produkció a két estére osztott Schilling Árpád-rendezés, a Faust 1–2 a Katona József Színházban. A POSZT-on járt versenyen kívül az Örkényből a kamenyec-podolszkiji deportálásról írt E föld befogad, avagy nincsen számodra hely című produkció, amelyet Mohácsi János rendezett. A Nemzetiből a Zsótér Sándor rendezte Brand is bekerült a versenybe, de Pécsen Törőcsik Mari rosszulléte miatt azonban csak egyszer játszották. Magyarországon járt Robert Wilson, akinek 1914 című, nemzetközi előadását többször is játszották a Vígszínházban. Egyetlen magyar szereplője: Eszenyi Enikő.

A Wagner-napokra nemcsak a Ring-tetralógia miatt érdemes ellátogatni a Müpába, hanem A bolygó hollandira is június 20-tól. Ezt Kovalik Balázs állítja színpadra, aki öt éve nem rendezett magyar színházban.

POSZT-díjak

A Nemzeti Színház Isten ostora című előadása a Pécsett rendezett éves színházi szemlén, a POSZT-on elhozta a legjobb előadás, a legjobb rendezés, Olekszandr Bilozub révén a legjobb látvány díját. A Vidnyánszky Attila rendezte darab kapta a színész zsűritől a legjobb férfialakítás díját is Horváth Lajos Ottó révén.

A szakzsűri a legjobb női főszereplőnek Krizsán Szilviát, az Újvidéki Színház Bánk bánjában, legjobb férfi főszereplőnek Pálffy Tibort, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Meggyeskertjében nyújtott alakításáért tartotta. A legjobb női mellékszereplő Csonka Ibolya, aki a kaposvári Csiky Gergely Színház Szigorúan ellenőrzött vonatok című előadásából, ugyaninnen Kelemen József megosztva a legjobb férfi mellékszereplő díját kapta a debreceni Csokonai Nemzeti Színház A Mester és Margaritájában játszó Szalma Tamással.

A legjobb zenei és hangzásvilágért Rozs Tamásé a Szigorúan ellenőrzött vonatokért, különdíjas a magyarkanizsai Jel Színház Wilhelmdalok produkciója. A színész zsűri szerint a legjobb női alakítás Gubik Petráé a békéscsabai Jókai Színház Koldusoperájában. A közönség zsűri a Meggyeskertet tartotta a legjobb előadásnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.