Blaskó Péter: Önök ketten gyáva emberek!

Folytatódik a vasárnap este kirobbant színházi botrány. Blaskó Péter, a Nemzeti Színház színésze éles hangvételű nyílt levélben reagált a Burgtheater vasárnap esti akciójára, melynek során a Sirály előadása után az egyik színész kormányellenes politikai nyilatkozatot olvasott fel. A színész gyávának és sunyinak nevezte az osztrák társulat vezetőit. Korábban Vidnyánszky Attila színházigazgató is magyarázatot követelt.
Blaskó Péter, a Nemzeti Színház színésze nyílt levelet fogalmazott a bécsi Burgtheater vasárnap esti akciója miatt, melynek keretében az osztrák színház Sirály előadása után a társulat egyik tagja politikai nyilatkozatot olvasott fel a Nemzeti Színházban. A vasárnapi előadás végén a Dornt játszó Martin Reinke papírt vett elő, majd németül és angolul a következőket olvasta fel:

„Mélyen tisztelt Közönség! Tudomásunk van arról a nehéz helyzetről, amelyben a nagyszerű magyar nép és kulturális élet jelenleg van. Demokratikus úton és demokratikus választások által olyan helyzetbe sodorta magát, amely által egyre inkább eltávolodik a demokrácia szellemétől és Európától. Aggodalommal töltenek el minket ezek a fejlemények, mint önök közül is sokakat. Ennek ellenére eljöttünk, és szívesen játszottunk önöknek. Csehov úgy képviseli közös európai kultúránkat, mint talán kevesen. Tudniuk kell, hogy összetartozunk. Köszönjük a meghívást!"

Vidnyánszky Attila színházigazgató másnap levélben reagált, amelyben magyarázatot követelt. Kedden Blaskó Péter színművész, a Nemzeti Színház társulatának tagja is megszólalt az ügyben, Karin Bergmann Burgtheater-intendánsnak és Jan Bosse rendezőnek címzett nyílt levelét a Mandiner tette közzé:

"Tisztelt Karin Bergmann! Tisztelt Jan Bosse! Önök ketten gyáva emberek. Ide küldenek Budapestre egy társulatot, a társulatukat, hogy lejárassák Ausztriát. Sunyin lapulnak otthon és szegény Martin Reinkét bízzák meg azzal, hogy az Önök közéleti alkalmatlanságát bizonyítsa. Egyébként milyen alapon avatkoznak bele egy másik ország belpolitikájába? Milyen jogon használják fel vendégszereplő előadásukat politikai üzenet közvetítésére?

Ez minden vendégjogot sárba tapos. A színpad nem arra való, hogy politikai brosúrákat olvassunk fel. Éppen ettől kellene távol tartani magunkat nekünk, színházművészeknek. Mit szólt volna a bécsi közönség, ha a Katona József Színház nagy sikerű bécsi vendégjátéka után én, mint a darab főszereplője elkezdtem volna Jörg Haiderezni és a színpadról félteni az osztrák demokráciát? Ez nem az Önök és nem a színházművészet dolga. Szereptévesztésük bocsánatkérést sürget. Ha nem teszik meg, ne hivatkozzanak összetartozásunkra.

Otromba gorombaságot csak bocsánatkérés követhet. A fentieket elvárva, üdvözlettel:

Blaskó Péter, a Nemzeti Színház színésze, aki tanúja volt az értelmetlen provokációnak."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.