Nem akárhol lépett fel a napokban egy budapesti együttes: a liverpooli Cavern Clubban adott egész estés önálló koncertet a BlackBirds elnevezésű Beatles-emlékzenekar. A huszonegyedik századi beatnikek már negyedszer szerepeltek a Mersey-parti településen.
„Életünk a Beatles" – mondja Hoffmann György, a zenekarvezető dobos. Dobos a gitáros is: Dobos Lászlónak hívják. A másik két pengetős hangszer a két Hajba, Áron és Imre kezében van. Utóbbi kétéves volt, amikor John Lennont New Yorkban meggyilkolták, s ő a budapesti banda legidősebb tagja. Azaz a zenészek egyike sem élt még – a zongorán közreműködő, huszonhat esztendős Vecsey László pláne nem –, amikor már réges-rég feloszlott a Fab Four; ettől érdekes igazán „az életünk a Beatles" megfogalmazás.
A fiúk tizenegy esztendeje nyomják a legendás és kevésbé legendás nótákat – korántsem csupán a leghíresebb dalokat játsszák, a mesés négyes egész életművét repertoáron tartják –, de hiába vannak tisztában azzal, hogy amit futószalagon csinál az ember, azt előbb-utóbb meg is unhatja, úgy érzik, őket még nem fenyegeti ez a pillanat. Hoffmann romantikusan ragadja meg a lényeget: „Amíg a mi szemünk csillog, az jó. Ha a nézőké is, az még jobb."
Itthon és külföldön egyaránt sokan tanúsíthatják, hogy a zenekar nevét az 1968-ban kibocsátott, Back in the U. S. S. R-os, Bungalow Bill-es, I Will-es, dupla fehér album számainak egyikéről választó fiatalemberek nem csak a megszólalásig képesek felidézni a Beatlest. Az után is. Híven. Különben miként jutottak volna el négyszer is a grandiózus kvartett nem éppen gigantikus városába? Nem csak úgy látogatóba: muzsikálni mentek. Három alkalommal más zenekarokkal szerepeltek együtt – azt se kellett szégyellni, de még mennyire nem! –, a napokban viszont önálló estet adtak a kultikus Cavern Clubban. Kevesen vannak, akik a hely szelleméről és atmoszférájáról úgy tudnának órákig mesélni, hogy felléptek a beat boltíves templomának egyetemes kultúrtörténeti falai között...
