Bizonytalanságban tartja a főváros a világhírű zenekart

Április közepén még nem tudni, 2016-ban mekkora támogatást kap a fővárosi önkormányzattól a Budapesti Fesztiválzenekar – mondta el kérdésünkre Erdődy Orsolya igazgatóhelyettes.

Az eredeti költségvetésben nem szerepelt az együttes támogatása, Tarlós István főpolgármester ugyanakkor kérte a vezetést, legyenek türelemmel.

Fischer Iván
Fischer Iván
BFZ

A március végi közgyűlési ülésen be is jelentette, hogy az áprilisi költségvetés-módosításban visszatérnek erre. Tavaly a főváros 260 millió forintot adott a Fischer Iván vezette világhírű zenekarnak, amely az idénre is ugyanennyivel kalkulált.

Az állam 2016-ban ugyanakkora összeggel finanszírozza a BFZ-t, mint két évvel ezelőtt, azaz egymilliárd 150 millióval. Tavaly – zárolás miatt – százmillió forinttal kevesebb jutott neki. A Fesztiválzenekar vezetése bizakodik, és várja az április végén összeülő budapesti közgyűlés kedvező döntését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.