„Amikor kiadtam a parancsot a szükségállapot bevezetésére, mivel szereztek érvényt neki, bottal?! Amikor én azt mondom, hogy szükségállapot, számotokra mit jelent a »szükségállapot«, azt, hogy »bottal«? […]
Egyvalaki ha lőtt volna, szétrebbentek volna, mint a fürjek. Ti nem látjátok, hová taszítottátok a helyzetet? Azt mondtam, lőjetek a levegőbe figyelmeztetésként, és ha nem, hát lőjetek a lábakba.”
A bukaresti Adevarul című napilap alig három héttel elhangzásuk után idézte ezeket a Ceausescutól származó mondatokat, melyek a Román Kommunista Párt Politikai Végrehajtó Bizottságának a temesvári lázongások miatt 1989. december 17-ére összehívott ülésén hangzottak el. Elena Ceausescu sem adta alább: „Közéjük kellett volna lőni, estek volna halomra, s aztán összeszedni s a pincébe vinni. Nem ezt mondtuk? Senki onnan ki ne kerüljön.” Egy héttel később, részben éppen a temesvári tüntetések során kiadott tűzparancs miatt, egy rögtönítélő bíróság a Ceausescu házaspárt halálra ítélte. Ha rendes büntetőeljárás keretében történt volna a felelősségre vonásuk, mindenképpen megalapozott bizonyítékként használhatták volna fel az ülés jegyzőkönyvét. Ilyesféle bizonyítékok alapján Biszku Bélát aggályok nélkül el lehetne ítélni. De az ő esetében ilyenek nincsenek.
Az elsőfokú ítélet utáni fellebbezésében a Budapesti Nyomozó Ügyészség a korabeli pártdokumentumokra hivatkozva változatlanul bizonyítottnak vélte, hogy Biszku felbujtóként felelős mindkét sortűzért. Egyelőre nem lehet tudni, bővült-e a bizonyítékok köre, de bizonyos jelek erre engednek következtetni.
Május közepén a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában Kahler Frigyes (aki szakvéleményével segítette az ügyészséget) a többi között ezt mondta: „Hogy lőni kell a tömegre, azt az Ideiglenes Intézőbizottság határozta el. Ismerem ezeket a jegyzőkönyveket. Egyetlen sor sincs, hogy Biszku Béla tiltakozott volna, vagy ellene szavazott volna, amikor a karhatalom felhasználásáról volt szó.” Ezek a jegyzőkönyvek az akkori Politikatörténeti Intézet jóvoltából már több mint húsz éve olvashatók. Sehol nincs nyoma bennük olyan határozatnak, hogy „lőni kell a tömegre”, és más, a fegyverhasználatra vonatkozó döntéssel sem találkozhatunk.
|
Biszku Béla a bíróság előtt
M. Schmidt János / Népszabadság |
Kahler szerint „nyomon követhető, hogy bizonyos ügyekben a politikai vezetés kifejezetten presszionálta a bíróságot, más ügyekben pedig ők döntöttek. Működött az úgynevezett Koordinációs Bizottság, amelyben Biszku volt az elnök, és ott döntötték el tulajdonképpen a nagyobb ügyekben, hogy mi az ítélet. És hogy ez mennyire így van, megvannak a jegyzőkönyvek, hogy ellenőrizték a bírákat a belügyi tisztek, és jelentést adtak.”
Ez lenne tehát az új elem a bizonyítási kísérletben. Ezt a nyilvánosság elől elrejtve működő testületet legjobban Kádár Jánosnak a Politikai Bizottság egyik 1973-as zárt ülésén elhangzott felszólalásából ismerhetjük meg. E szerint „Minden illetékes tudja, hogy egy 1957-es párthatározat alapján van és azóta működik a pártközpontban egy úgynevezett Koordinációs Bizottság. Ennek vezetője a K. B. adminisztratív ügyekért felelős titkára, tagja a K. B. Adminisztratív Osztályának vezetője, a belügyminiszter, az igaz ságügyi miniszter, a legfőbb ügyész és a legfelsőbb bíróság elnöke. Ez elé a bizottság elé kell vinni minden olyan büntetőpolitikai kérdést, vagy konkrét bűnügyet megvitatásra, melynek megítélésében bizonytalanság vagy eltérő vélemény van az illetékes szervek vezetői között.” Kádár szavai ból kiderül, hogy a testület állásfoglalásaira „a végrehajtás menetében hivatkozni nem lehet”, viszont – ez már a testület ügyrendjéből tudható –a Koordinációs Bizottság a benne részt vevő vezetőkre nézve feladatokat, kötelezettségeket állapíthat meg.
A Kádár által említett 1957-es párthatározatnak eddig nincs nyoma, de a közelmúltban az országos levéltárban előkerültek a grémium 1965 és 1988 közötti működésének alapdokumentumai. A Biszku-per szempontjából fontos iratok feltárása azonban még várat magára. A Biszku Béláról készült Bűn és büntetlenség című filmhez felvett, de a film végleges változatából kimaradt egyik interjúrészletben Biszku nevén nem nevezve, de felismerhetően éppen a Koordinációs Bizottságról beszélt: „Voltak együttes tanácskozások a KB-titkár vezetésével a belügyminiszter, a legfőbb ügyész, a legfőbb bíró, az adminisztratív osztály illetékes vezetője és munkatársa között. De ezek mindig csak utólagos tanácskozások voltak, tehát nem előre meghatározott ügyekkel foglalkoztak, hanem már megtörtént ügyek, büntetőügyek tapasztalatainak elemzésével.” Az 1965 utáni iratok nyomán bizonyítható, hogy a döntés előtt álló egyedi ügyek sem kerülték el a Koordinációs Bizottság figyelmét. De hogy korábban mi történhetett, azt csak az egyelőre hiányzó korai iratokból tudhatnánk meg. Annak természetesen csak örülhetnének a kutatók, ha kiderülne, hogy megvannak ezek a Kahler által említett jegyzőkönyvek, melyek meglétéről eddig senki nem tudott. Ebben az esetben a vádhatóságnak álláspontja kialakításakor nem az Ideiglenes Intézőbizottság vagy a Katonai Tanács – vitatható értékű – irataira kellett volna támaszkodnia, csupán rá kellett volna mutatnia a Koordinációs Bizottság jegyzőkönyveinek bizonyítékokkal szolgáló részeire.
Ám valószínű, hogy ez már csak azért is nehéz lett volna, mert a büntetőeljárás tárgyává tett két sortűz idején a Koordinációs Bizottság – ha hihetünk Kádárnak – még meg sem alakult. De ha megalakult volna, Biszkunak akkor sem lett volna benne helye, sem az MSZMP Ideiglenes Intézőbizottsága tagjaként, sem a párt budapesti intézőbizottságának elnökeként. Biszku csak 1957. február végén, a sortüzek után több mint két hónappal került olyan beosztásba, amely a Koordinációs Bizottságban való tagsággal járt. Biszku tizenhét éven át volt tagja a testületnek. 1957. február 28-tól belügyminiszterként, 1962 novembere és 1963, valamint 1966 és 1978 között pedig mint a párt Központi Bizottságának adminisztratív ügyekért felelős titkára valóban elnökként vezette a testületet. Ekkori tevékenységének elemzése és értékelése még várat magára. Erkölcsi és politikai felelőssége mellett e dokumentumok vagy más iratok nyomán akár büntetőjogi felelőssége is bizonyítható lehet. Ezek feltárását célzó kutatómunkát viszont nem szabad aktuális politikai szándékoknak alárendelni.
