Mácsai Pál: Pedig az egyetemi élet erre lenne jó, általában a felnőttkor jár azzal, hogy elfogy az idő. Nekem is sok a restanciám, nem tudom rendesen követni a kortárs irodalmat sem. A drámairodalmat inkább. A te könyvedet azért olvastam.
Igaz, az ember felgyorsul, amikor rákényszerül. Hamarabb ért meg dolgokat, gyorsabban olvas. De ezzel együtt, amikor felülünk egy ilyen vonatra, mint a kialakult életpálya, elsuhanunk állomások mellett, ahol érdemes volna körülnézni, de nem jut rá idő.
Magazin: Akadnak azért állomások, ahol leszáll. Például egy tévésorozat, az HBO Terápiája. Amerikában a sorozatok mára elérték a filmek színvonalát, lassan átveszik a helyüket.
Mácsai Pál: Inkább a regény helyét vették át. Vagy inkább mellé léptek. A nagyregény hat hasonlóan. Amiben az ember naponta elmerül. Nagy szerencse, hogy egy ilyen anyag engem pont megtalált. Jókor lettem ötven. Ha öt évvel később csinálja az HBO...
Magazin: A slam poetry szintén új műfaj, határterület. Mitől működik ennyire?
Kemény Zsófi: Beletalált valami olyanba, ami eddig így nem volt.
Visszaadta a költészetnek azt, ami eredetileg az övé: a közösségi élményt.
Egy slamesten több száz ember ül a teremben, közülük bárki felmehet a színpadra, ami három percig csak az övé, azt mond, amit akar, majd a közönségzsűri pontokat ad, és a végén győztest hirdetnek. Kicsit olyan, mint egy tehetségkutató, egy stand-up comedy és egy költői est keveréke. Varázslatos hangulata van.
Magazin: Miért kezdte el?
Kemény Zsófi: Engem is elragadott ez a hangulat. Már korábban is írtam verseket, aztán 17 éves koromban lementem a slamklubra, és végem volt. A felém áradó figyelem, a siker vágya és a megszólalás szabadsága hatásos kombó egy introvertált, nem túl népszerű tizenévesnek, ami akkor voltam.
|
Fotó: Földi Imre / Népszabadság |
Magazin: Édesapja Kemény István költő. Mácsai Pál édesapja Mácsai István festőművész. Híres szülő gyerekének lenni előny vagy hátrány egy szintén ismertséggel járó pályán?
Kemény Zsófi: Is-is. Előny, hogy ismertem a lehetőségeket, a működő közösségeket, a pályázatokat. Tudtam, melyik laphoz érdemes verset küldeni. És az is előny, hogy ha megírok egy verset (vagy mást), meg tudom mutatni apámnak, ő nem enged vackokat kiadni a kezemből. De hátrány, hogy hozzá mérnek, és bántó a feltételezés, hogy egyengeti az utamat. A sajátját sem tudja, nemhogy az enyémet.
Mácsai Pál: A különbség az, hogy Zsófi és az édesapja ugyanazon a pályán mozognak, én és apám nem.
Egyébként nekem fájt, hogy a pályám mutatósabb természete miatt egy idő után engem jobban ismertek, mint őt. Miattam kezdtek vele például interjúzni.
De hosszú távon ő áll nyerésre, mert az ő dolgai, képei megmaradnak. A színház elmúlik, csak foltok maradnak belőle a nézőben. Közérzetek.
Kemény Zsófi: A slam poetry ennek a sornak a végén kullog: nemcsak az előadás egyszeri és megismételhetetlen, hanem az előadott szöveg is csak egyetlen alkalomra íródik. A slammer a pillanatnak dolgozik, a költő az örökkévalóságnak. Az ember folyamatosan méricskél, hogy egy-egy szöveg eléggé jó-e ahhoz, hogy nyomtatásba mehessen. Eljön-e az a pont, hogy elhiszi, hogy amit leírt, irodalom.
Mácsai Pál: Zsófi helyzete azért sajátos, mert az ő apja nemcsak jó költő, hanem fontos is. Így azért nehezebb lehet.
Magazin: Művészcsalád gyermekeként mégis könnyebb egy ilyen pályára lépni.
Mácsai Pál: A nagy lépést apám tette meg. Mi már beleszülettünk egy úgynevezett értelmiségi családba, ahol könyvtár van, sőt majdnem kötelező olvasmányok vannak, persze az apám ízlése szerintiek. Tényleg elvárták, hogy a testvérem meg én ezt vagy azt elolvassunk.
Kemény Zsófi: Nálunk is.
Mácsai Pál: Egész más ezt létrehozni. Az édesapám szülei még nemigen olvastak.
A mamája varrónő, az apja koporsókereskedő volt. Pikáns, jó szakma.
Színházba se jártak, talán orfeumba, néha. Apámat nem is engedték festeni, nyomdásznak kellett tanulnia. Csak a háború után, amikor a kötelmek lebomlottak, mehetett a főiskolára.
Magazin: Az édesapja mennyire szólt bele ezek után a saját gyerekei pályaválasztásába?
Mácsai Pál: Semennyire. Még csak nem is aggódott, attól tartok. Anyám volt aggódós, mert a színházcsinálás mániaként jelentkezik kamaszkorban, és nem úgy van, hogy kicsit csinálok színházat, de utána megírom a leckémet. Beszippant, és attól fogva csak az van.
Kemény Zsófi: Ha az beleszólás, hogy
amióta megtanultam beszélni, az egész családom egyértelműnek vette, hogy előbb-utóbb írni fogok,
akkor végül is beleszóltak. De inkább csak helyeslően nézték, hogy mit csinálok. Mindig szabadnak éreztem magam a döntéseimben. Jó, meglepődtek, hogy pszichológia szakra mentem, nem magyarra. Arra is jutottam, hogy idővel el kéne végeznem a magyar szakot is. De a pszichológiát is nagyon élvezem. Érdekel például a hipnoterápia.
|
Fotó: Földi Imre / Népszabadság |
Mácsai Pál: Oda én is jártam, Bányai Évához.
Kemény Zsófi: Ő az egyik kedvenc tanárom. Fantasztikus dolgokat állít a hipnoterápiában rejlő lehetőségekről. Valószínűleg ez a terápia leghatékonyabb módja. Mármint ha éppen működik, mert én például sajnos egyáltalán nem vagyok hipnotizálható.
Mácsai Pál: Tényleg?
Kemény Zsófi: Kétszer is próbáltak csoportban, és semmi. Olyan szinten nem bírom elengedni a kontrollt. Nálad működött?
Mácsai Pál: Igen, rám hatott. De a színész átélős. Végül is ez a szakmám. Azért mentem el hozzá először, mert a Mario és a varázslóra készültünk, ahol mégiscsak egy hipnózisfajtát kell megmutatni. Egy agresszív rapport, amit Cipolla csinál. Utóbb, amikor PhD-zni akartam, a színészet pszichológiájáról szerettem volna írni. Nem írtam meg, mert jött az Örkény Színház, de voltam pszichológushallgató két évig.
|
Fotó: Földi Imre / Népszabadság |
Kemény Zsófi: Én próbálom beleélni magamat, de valamiért nem megy.
Mácsai Pál: Praktikus oldalról kell megfogni, szerintem. Mint amikor nem tudsz elaludni, és számolod a bárányokat.
Ha azt mondják, hunyd le a szemed, és képzeld, hogy sétálsz a zöld mezőn, akkor nem hangulatból kell menni, hanem konkrétumból. Hány virágot látsz? Tizenkét kéket, hat pirosat.
És akkor létrejön.
Kemény Zsófi ajánlja
FILM A Kenneth Branagh-féle Sok hűhó semmiért, mert ezen nőttem fel
KÖNYV Kemény István Kedves Ismeretlen című regénye, mert nemcsak jó regény, hanem fontos is
SZÍNHÁZ Pintér Béla minden mennyiségben
Mácsai Pál ajánlja
FILM Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, ha még nem látta
KÖNYV Réz Pál: Bokáig pezsgőben
SZÍNHÁZ Minden az Örkényben, persze