A Facebook népe – egy hozzászóló szerint Bayer „Putyin ánuszába csontig hatoló" szöveget állított elő – azt feltételezte, hogy a publicista, mint sokan mások, Jeszenyinnek, a tragikus sorsú költőnek tulajdoníthatta a művet. Maga a költő, Hell István erről úgy fogalmazott, hogy ez nem valószínű, mert Bayer évtizedekkel ezelőtt írt egy novellát az ÉS-ben, és akkor valóban Jeszenyinhez tartozónak gondolta a pincefehér volgai fákról szóló sorokat, ám akkor ő ezt helyretette. Feltételezése szerint Bayer, aki a „gyilkos zámolyi romák gyámolítójáról" (Hell egy időben a Roma Sajtóközpontban dolgozott – A Szerk.) gyakorta írt szélsőséges cikkeket, pontosan tudhatta, hogy ki a szerző.
 |
| A költő nagyjából a vers születésekor |
– A Hajnali ének 1973 áprilisában íródott – felelte most megkeresésünkre a költő. – Az egri főiskola magyar–orosz szakára jártam, s fél évet Közép-Oroszországban, Vlagyimirban töltöttem ösztöndíjjal. Egy átmulatott éjszaka után írtam az ottani magyarok kedvenc helyén, a „vörös sarokban". Orosz nyelvet, hangtant és a Szovjetunió Kommunista Pártjának történetét tanultam akkoriban. A verset elhánytam, jó darabig nem is találtam rá, csak másfél évvel később, itthon került a kezembe, amikor a papírjaimat rendezgettem. Nyomban elküldtem a Mozgó Világnak, le is jött 1976 táján, akkor még Veress Miklós volt a főszerkesztő. Sokan ismerték, mert Dinnyés József megzenésítette.
Az is érdekes, ahogyan az egykori „daltulajdonos", az ifjúsági klubok és diáktáborok ünnepelt gitáros-énekese tudomást szerzett a veszélyesen hömpölygő opuszról. Hell István szerint Szokolay Zoltán költő (az egykori állambiztonsági besúgó nemrég főnixmadárként éledt újra, több évtizedes kihagyás után megint verseket adott ki – R.L.) szavalta el Dinnyésnek, aki meglátogatta Hellt Egerben.
– Hozott egy nagy üveg szilvapálinkát – idézte föl a költő a pillanatot –, szépen lediktáltam neki a teljes szöveget. Dinnyés elmondta, hogy a gyerekeinek is ez a kedvencük, elvitte, énekelte, és örömmel tapasztaltam, hogy a Hajnali ének elkezdett terjedni. Ismerőseim hívtak, hallották a rádióban. A fiatalok ma is lelkesen éneklik a táborokban.
Hell Istvánnak költői pályafutása során egyetlen kötete jelent meg 1992-ben (Székesfehérváron) Élve fogó csapda címmel. A Hajnali ének abban is helyet kapott. Azt írta róla Bodor Béla a Holmi 2005. márciusi számában, hogy Hell „az egyetlen költő, aki Bakához hasonlóan életművének sok darabját, de ő sem az egészet, az orosz költészet vonzáskörében építette, fenti költeményén kívül, melyet tizennégy és hatvan év között mindenki ismer Magyarországon (Dinnyés József megzenésítésében), egyetlen publikált versfüzetét majd' húsz évvel később adta ki, és akkor sem keltett vele feltűnést. Pedig ez is szamizdat-költészet a javából."
– Amikor Bayer a kilencvenes években az Élet és Irodalomban közölt egy novellát (Natasa címmel, 1995. január 20-án, Kovács Zoltán főszerkesztő szíves közlése - R.L.), és abban Jeszenyinnek tulajdonította a verset, a Visszhang rovatban megírtam, hogy én vagyok az elkövető. Tudnia kellett hát, hogy ez nem Jeszenyin-, és nem is Dinnyés-mű. A tudatlanság amúgy sem ment senkit, ha valaki közli az Anyám tyúkját, és nem írja oda, hogy ez egy Petőfi-vers, az nagyjából ugyanaz, mint amit ő velem szemben elkövetett.
Hell Istvánt – aki jelenleg angolt tanít Abaújszántón munkanélküli felnőtteknek – leginkább az háborította fel, hogy verse „egy ilyen putyinista kontextusban" tűnt föl. – Ruszofil vagyok – mondta –, de nyilván nem putyinista. Bayer a zámolyi cigányok ügyében számtalanszor leírta, hogy semmirekellő gazember vagyok, tud tehát rólam, nyugodtan odaírhatta volna most a publicisztikája végére, hogy a verset én írtam.
Arra, hogy ez elmaradt, egyetlen épkézláb magyarázat maradt. A romantikus orosz témákban ömlengő Bayer, aki a Putyin-látogatás napjára időzítette köszöntőjét, azt gondolhatta, bizonyára rosszul adná ki magát, ha elárulná, hogy voltaképp egy megveszekedett liberális és romavédő verssoraival kedveskedik annak a Vlagyimir Putyinnak, akihez cikkében a saját hangján így szól: „Önnek van igaza majdnem mindenben. Leginkább abban, hogy nem hagyta Oroszországot elveszni."
Hell István: Hajnali ének
Jeszenyin Szergej Alekszandrovicsnak
Elkártyáztam a gyenge szivem,
suhogasd le a szoknyád, hajnal!
Pálinkát lehelek rád szeliden,
megháglak nehezen, halkan.
Jőj, Oroszország, vodka-virág,
nevetés nékem a véred!
Pince-fehérek a volgai fák,
tejszínű, szűz ez az ének.
Lebukik fejem és úgy zokogok,
haloványul bennem a bánat,
veretik körülöttem az ősi dobot,
szaladok, hajnal, utánad.
Ez a csont-pufogás, ez a hanti-rege
hitemet hirdeti híven,
kataton bálvány, légy fekete,
hiszen elkártyáztam a szívem.
(Vlagyimir, 1973)
