Sikernek látja a Warner a Batman Superman ellen bukását

Noha a világ filmkritikusainak számottevő többsége egyetértett abban, hogy a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala kínosan gyenge produkció, a Warner világszerte egy időben indított premierje, a nyitóhét adatai alapján anyagilag több mint kecsegtető. Vagy mégsem?
A DC Comics figuráit felvonultató mű tulajdonképpen erősebben indult, mint a konkurens Marvel-hősöket (Vasember, Amerikai kapitány, Fekete özvegy és társai) felvonultató korábbi filmek. A stúdió közleménye szerint Kínában 57,3 millió dollárral nyitott – eddig egy Warner-film sem hozott ennyit a premier hétvégén. Az USA-ban 166,1 millió dollárt keresett a víkenden, ennél többet márciusban eddig egy film sem ért el, ugyanakkor alatta van a Warner prognosztizált elvárásainak. Nem sokkal, csupán négymillió dollárral. (A magyarországi hétvégi adatok jelen pillanatban még nem állnak rendelkezésre.)

Mindazonáltal a fanfárokkal érdemes várni. Ahogy a Forbes elemzője, Rob Cain megjegyzi, Zack Snyder rendezése egyéb rekordokat is felállított. Ahogy fogalmaz, szuperhősökkel operáló produkció esetében még soha ilyen gyorsan nem tűntek el a nézők a vetítőtermekből. Míg pénteken 82 millió dollár bevétellel számolhattak Snyderék az USA-ban, vasárnap már csak 37 milliót jövedelmezett a film. Ez 55 százalékos visszaesés. Az eddigi csúcstartó a Josh Trank által rendezett Fantasztikus négyes című blama volt 48 százalékkal. Utóbbi franchise-t gyorsan el is felejtette a Fox.

Ugyanakkor muszáj hangsúlyozni: a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala nagyon drága produkció. Büdzséje 250 millió dollár volt, erre jön a tetemes marketingköltség (melyről nincsenek konkrét adatok). Mivel a mozik nagyjából a bevétel felét elteszik, még bőven kell a filmnek termelnie ahhoz, hogy a stúdió mérlege végül pozitív legyen.

A siker most már főképp azon múlik, hogy milyen lesz a szájhagyománya Zack Snyder produkciójának. Ettől nagyban függ ugyanis a második hét nézettsége, magyarul, hogy mennyivel fog visszaesni végül a forgalom. Noha az előjelek több mint baljósak, jelen esetben ezt még megtippelni is nehéz, mivel a film a nézők esetében is igen megosztó. Azok vannak a legkevesebben, akik szerint csak úgy „elment". A többség a szélsőségeseké: azoké, akik istenítik, illetve szívből gyűlölik Batman és a Superman összecsapását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.