galéria megtekintése

Barátok közt

3 komment


Bárkay Tamás

A szerzetesek és a gasztronómia ezeréves kapcsolatát taglalja a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Múzeum kiállítása. A kurátor szilárdan vallja, hogy a jó öreg, kövér fráter általános képe inkább reklámfogás volt az egyház részéről, mint valós jelenség. A legszigorúbb biokonyhán sem főznek egészségesebben, mint ahogy a szerzeteseknél hagyományosan szokás.

A látogató elsőként a monostori kenyérsütés hosszú történelméből csipegethet izgalmas falatokat. Mindjárt az előzményeknél tisztázódik, hogy már Betlehemet is a kenyér után nevezték el, a héber Beit Lehem kifejezés azt jelenti, hogy: a kenyér háza.

A szerzetesrendek megélhetését mai kifejezéssel a kézművestermékek garantálták
A szerzetesrendek megélhetését mai kifejezéssel a kézművestermékek garantálták
MKV Múzeum

Megtudható továbbá, hogy a ma elterjedt szép, tiszta, gömbölyded kenyeret 1100 táján ismertették meg a közzel francia barátok, valamint hogy a kalandozó magyarok által oly kedvtelve sanyargatott Sankt Gallen-i szerzetesek már a X. században is simán képesek voltak napi ezer kenyér előállítására.

 

Ostyát is lehet kóstolni, a kalandhoz a Főegyházmegyei Ostyaellátó (Budapest) pompás ostyasütő vasai adnak méltó kereteket.

Bort iszik és vizet...

Megkönnyebbülten nyugtázhatjuk, hogy középkori eleink nem voltak eleve elrendelt alkoholisták, többnyire azért ittak bort víz helyett, mert a víz általában pocsék volt és koszos, ellentétben a borral, amely Krisztus vérét is jelképezi. Nagy tanulság, hogy a tiszta bort is a barátoknak köszönheti a világ: a nedűben nem lehetett más, csak szőlő, esetleg must és savkoncentrátum, tehát fagyálló vagy műtrágya ­például egyáltalán nem.

Tudomásunkra jutott az is, hogy a katolikus szertartásban miért használnak fehérbort, nem pedig vöröset: mert előbbi nem hagy foltot a becses textíliákon.

Borra sör

Kedvcsináló sörhasreklám
Kedvcsináló sörhasreklám
MKV Múzeum

A folyékony aranyért is a szerzetesrendeknek lehetünk legfőképp hálásak.

A sörösrekeszben felszolgált érdekességek közül mindenekelőtt azt emelnénk ki, hogy a vérbajornak gondolt müncheni ­Paulanert igazából tíz olasz rendtárs találta ki (Neudeck, 1627).

De nem tartjuk érdektelennek azt sem, hogy a XI. századi német apácáknak napi öt korsó sör volt javallva, és azt sem, hogy a zirci apátság adókedvezménnyel működő serfőzdéjének 1735-ös megnyitóján

a teljes zirci népesség sakálrészegre itta magát,

a program tehát egy kicsit jobban sikerült, mint akarták.

De sebaj, mert másnaposságra ott voltak a kiváló gyógylikőrök, a fűben-fában megbúvó orvosságokból készült párlatok és teakeverékek, amelyeket ugyancsak páratlan szakszerűséggel állítottak elő Isten szerény szolgái – remek szortimentet találunk ezekből is.

Fűben, fában, orvosságban

Egy kis sovány hal
Egy kis sovány hal
MKV Múzeum

A kiállítás hasonló részletességgel tárgyalja a veteményeskerti munkálkodást, a kolostori állattenyésztés, sajtkészítés, halgazdálkodás, gyümölcstermesztés mibenlétét, sőt kitér a méhészetre is, külön is rémes élvezetet okozva a látogatónak ­Pálffi Lőrinc kolozsvári minorita ferences Erdéllyi Méhecske c. 1762-ben megjelent munkájának részleteivel, mint pl.: „A méh egy repdeső, tiszta, és tsinos állat, mellynek négy szárnyai, két, fekete fényességű mozdulhatatlan szemei, hat, két két körmös és szőrös lábai, fogas áll kapczái, egy hoszszú nyelve és mérges egy fulánkja vagyon."

Hízott szerzetesek legendája

Nem csak kenyérrel, 40 százalékos zsírtartalmú sajttal és malátasörrel él az ember – de főleg azért igen –, nyugtáztuk bólogatva a körös-körül bemutatott, számtalan, fényesre hízott arcú szerzetest ábrázoló grafika láttán, mire a kurátor, Saly Noémi összevonta szemöldökét. Kutatásainak egyik legfőbb következtetése, hogy a letűnt évszázadokban nem volt olyan történelmi-politikai vihar, amely miatt a szerzetesrendek átszabták volna életmódjukat. Étrendjük annyira visszafogott, ugyanakkor választékos és gazdag, tehát egészséges volt és maradt, hogy nyugodtan nevezhetjük modernnek is, a legmegveszekedettebb fitneszguru vagy biokonyhai séfbáró sem talált volna fogást rajta. Egy eklatáns példa: a magyar bencés kolostorok 1933-ban ételre-italra szánt keretük teljes egyharmadát gyümölcsre költötték. A kövér szerzetes tehát aligha lehetett tipikus, ahogy ma sem az, bármit sugalljanak is a sör-, bor- és sajtreklámok.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető