Az első kötet elemzéséből és a dokumentumokból világosan kiderül, hogy 1957 után a szovjetek a kelet-európai befolyási övezetükben enyhítették a politikai nyomást, így viszonylagos szuverenitás alakulhatott ki Magyarországon is. A korábbi időszakban Moszkva napi szinten beavatkozott konkrét ügyekbe, ez 1957 után jó pár évig nemigen fordult elő. Ezt a politikát állították kihívás elé az 1968-as csehszlovákiai események, illetve a magyar reformok. 1968 próbára tette a magyar–szovjet viszonyt.
|
Földes György
M. Schmidt János / Népszabadság |
A kádári külpolitika bő három évtizede több szakaszra bontható. Melyik volt a legsikeresebb szakasz az önállóság tekintetében?
Mielőtt választ adnék, előre kell bocsátanom, hogy a kádári külpolitika megítélésében az eddigi történészi fölfogások két nagyobb táborra oszthatók. Sokan azt a megengedőbb álláspontot képviselik, hogy Magyarország külpolitikai mozgástere szűk volt, hiszen lényegében minden fontosabb kérdésben a Szovjetunió akarata dominált. A másik tábor olvasata a hidegháborús világpolitikai helyzetből indul ki: a Washington–Moszkva-tengelyben helyezi el Magyarországot, s azt mondja, hogy Magyarország önállóságának jelei csak akkor mutatkoztak, amikor Washington felé közeledett. Én egyik nézetet sem osztom. A könyvem szakít az eddigi felfogásokkal, mert azt állítom, hogy Kádár igenis rendelkezett önálló külpolitikával, amit belpolitikai céljai szolgálatába állított. A hatalmon lévő kommunista párt önállóan értelmezte a nemzeti érdeket, több-kevesebb sikerrel igyekezett védeni azt. Persze egy kis ország nemzetközi tekintélye nem kis mértékben a belső állapotától függ. Magyarország a hetvenes évek második felétől fokról fokra egyre nagyobb nemzetközi tekintélyt vívott ki magának. Ez a szakasz sikeresnek tekinthető – de meg kell jegyeznem, hogy Magyarország teljes önállóságának, függetlenségének elérésére csak a nyolcvanas években mutatkozott kecsegtető esély. Sajátos paradoxon, hogy a nyolcvanas években Magyarország éppen akkor volt nemzetközi elismertsége csúcsán, amikor súlyos belső válságokkal küszködött belpolitikai és gazdasági téren. A nyolcvanas évek magyar külpolitikája hozzájárult a fizetésképtelenség elkerüléséhez és Európa két részének közeledéséhez. Ám a magyar külpolitika teljesítményét csak akkor értékeljük reálisan, ha azt is látjuk, hogy ebben az időszakban mind a két nagyhatalom a magyar reformok sikerében, Magyarország stabilitásában volt érdekelt.
Kapcsolódó írásunk: Mintha valami bűnt követtünk volna el
1956-ban megtanultam, forradalomban nincs forradalom. Egyiket sem mondjuk. Hallgatni kell." Egy mindeddig kiadatlan feljegyzés szerint ezt Kádár János mondta Alexander Dubceknek 1968 augusztusában. Röviddel később a szocialista blokk – benne hazánk – megszállta Csehszlovákiát. Kácsor Zsolt cikke: >>>
Javarészt Kádár döntött a külpolitika jellegéről, vagy rajta kívül voltak más meghatározó szereplői a magyar diplomáciának?
Erre a kérdésre éppen a kötet címe adja meg a választ: Kádár János külpolitikájáról van szó, de mint egy pártnak a vezetőjééről. Kádár a magyar külpolitika aktív, meghatározó alakja volt, s habár a nyolcvanas évekre mind a Központi Bizottságban, mind az apparátusban és a Külügyminisztériumban dolgoztak meghatározó külügyesek, a szóban forgó három évtized alatt Kádár koncepciója érvényesült. A magyar–szovjet viszony alakításában, a Nyugat felé való nyitásban, az enyhülésben, amelyben Kádár őszintén hitt. Ebben a témában vitái voltak a szovjet vezetéssel már Brezsnyev alatt és később Andropov idejében is. Hiszen míg Kádár János az enyhülést stratégiának tekintette, a szovjetek jóformán csak politikai taktikának.
Mi volt az oka annak, hogy a hetvenes évek második felében Magyarország nemzetközileg viszonylag pozitív megítélés alá esett? Mennyiben játszott ebben szerepet Kádár külpolitikája?
Kádárról Nyugaton tudták, hogy a nemzetközi politikai enyhülés tényleges, elkötelezett híve, képes volt a reformok végrehajtására, mindezzel komoly tekintélyre tett szert Nyugat-Európa vezető politikai köreiben. Növelte diplomáciai elismertségét az is, hogy különlegesen szoros kapcsolatokat ápolt a szovjet vezetőkkel, sőt, a Nyugatnak arról is tudomása volt, hogy Kádárt és teljesítményét Moszkvában is elismerik, és adnak a szavára. Tehát az ő személye föltétlenül szerepet játszott az ország pozitívabb imázsában.
Feltűnő, hogy a külpolitikában igen aktív Kádár hallgatott a határon túli magyarság ügyében. Miért?
Igen, sokáig hallgatott, végig óvatosan viselkedett. Ennek az volt az oka, hogy fölismerte a reálpolitikai helyzetet: a határon túli magyarság kérdésének rendezésében nem számíthat szövetségesekre sem a Szovjetunióban, sem a szocialista országokban, sem Nyugat-Európában. Habár a nyolcvanas évek közepén már ebben a kérdésben is érzékelhető elmozdulás a részéről. Hozzá kell tenni, hogy a határon túli magyarság ügyétől Kádár a nacionalizmus felszításának veszélye miatt ódzkodott, mert úgy gondolta, hogy egy határozottabb fellépés esetén nem tud megfelelni az elvárásoknak, és két szék között a pad alá esik, ráadásul magára vonja a szovjetek haragját is. Egyszerűbben szólva: jobban félt a magyar nacionalizmustól, mint a romántól.
Cselszövések nélkül, de sok taktikával
Hogyan szolgálhatja egy kis ország diplomáciája a belpolitikáját? Milyen módon és miért nyitott Magyarország a Nyugat felé az 1960-as évek közepétől? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre válaszol Földes György Kádár János külpolitikája és nemzetközi tárgyalásai I–II. című munkája. Az 538 oldalas első kötet Kádár János külpolitikáját vizsgálja a maga egészében, a második a legfontosabb, legjellemzőbb tárgyalásairól készült dokumentumválogatást tartalmazza. Az 1956 utáni magyar külpolitika történetében Kádár középponti szerepének hangsúlyozását nem csak az általa betöltött funkció indokolja. Az, hogy a munka bemutatja egyéni döntéseit és cselekvéseit, valamint igyekszik feltárni annak motívumait, elemzi politikai-külpolitikai vonalvezetését, nem szubjektivizálja a történetet, hanem éppen hogy jobban hozzáférhetővé, kitapinthatóbbá, átélhetőbbé teszi azokat a külső és belső körülményeket, feltételeket, amelyek között Magyarország ebben a hosszú történeti korszakban létezett. A Kádár János külpolitikával kapcsolatos aktivitását, gondolkodását, nézeteit és lépéseit bemutató második kötet célja, hogy a dokumentumok alapján rekonstruálható legyen Kádár János külpolitikájának íve, annak változásai, sikerei és kudarcai a kezdetektől 1988-ig. (Forrás: Napvilág Kiadó)
