Az új ember és a hatalom reneszánsza

Igen, el lehet. Ez Szerbia.Újvidéken a franciául író román szerző darabját román rendező viszi színre a magyar társulattal. De aktualizálhat-e így a kritika? Persze.Mert a III. Richárd betiltva, avagy jelenetek Meyerhold életéből azt is kérdi: mi a színház célja? A valóságot ábrázolja, aktualizáljon, vagy csak szórakoztasson? Örök kérdések, tök unalmasak, mégis újra meg újra sorsokat alakítanak.

Matei Visniec központi témája – a Magyarországon és Újvidéken is már ismert – Anca Bradu értelmezésében az, a szovjethatalom miért tiltja be a III. Richárdot, akit a korszak emblematikus színházi alakja, Meyerhold nem gonosznak állít be. Ez az elvtársakat, de rendszerhívő anyját és apját is megdöbbenti. Jeleznénk, az újabb történeti kutatások szerint III. Richárd nem pont olyan volt, ahogyan a másik királyi házat támogató Shakespeare ábrázolta, azaz már eleve ő manipulált. Akár Sztálin, akinek szemtől szembe tetszik a darab, de Sztanyiszlavszkij pártfogoltját végül letartóztatják, kivégzik, mert angol kémként egy imperialista, burzsoá alak művét viszi színre, s egy király számára pozitív hős (e szerepben Magyar Attila brillírozik).

Antikommunista, diktatúraellenes darab lenne ez, és íme, aktuális. Mert a gondolkodásnak mindig akadnak ellenségei. Első körben a témák elcsépeltnek tűnnek: művész és hatalom viszonya, színház a színházban, mi a gonoszság. Olvastuk, láttuk ezerszer. Mindez megfejelve Meyerhold életével, a mozgás, a koreográfia, a díszlet, a jelmez, a zene is esztétikáját, színházfilozófiáját idézik fel (nem akárhogyan). És ott a történelmi kontextus, az ironikusan előadott német dalbetétek – a megértéshez többször meg kellene nézni; de ez egyben a mű erénye. Ám így is élmény. A Ionescu-utódnak mondott Visniec részben abszurd humorának hála a borzalmak ellenére több a feszültségoldó motívum, s a rossz alakok is picit szerethetők.

Anca Bradu több réteget épít egymásra, kapkodjuk a fejünket. A színészek kiválóan oldják meg a feladatukat, a két óra húsz perc alatt a főszereplő Balázs Áron emberfeletti munkát végez, darabbéli felesége, Tánya (Krizsán Szilvia) úgyszintén. Szilágyi Ágota formálja meg a valóságbéli feleség, Zinaida Reich alakját, akit 1939-ban halva találtak egy hotelszobában.

A feladat épp ez: új embernek kell születnie! Nem tudom, a rendező tudhatta-e, de e szombaton Szerbiában a III. Richárd betiltva... minden mondata, jelenete ütött. Az a legkevesebb, hogy a csatajelenetek, a vér, a gyilkolászás, a tömegsírok, a levágott fej,melynek szájába cigit és nyalókát dugnak, itt nem a középkort vagy a kommunizmust, hanem a közelmúltat idézi. De amikor az elvtársak azt mondják, a saját szabad országunkat építjük, mindent a haza érdekében teszünk, kétkedésnek most helye nincs, akkor a gátakon ugráló szerb kormányfőt látjuk magunk előtt, meg az államfőt, aki a kormányt dicséri, és a népet szidja. A hatalom mindenütt ugyanolyan. Meyerhold is megijed, a hallgatás ideológiája üli torát, ahol még a csendet is súgni kell. Még halottként is beszarok – mondja félelmében itt a színdarab színdarabjában királyt játszó III. Richárd.

Az aktuális olvasat más lesz Magyarországon. Hisz Meyerholdnak az Ellenséges Aktualizálások és a Külső Ideológiai Lerakódások Felfedezése Bizottságaival is meg kell küzdenie, ideológiailag gyomlálják a munkáját, kezd beleőrülni, ahogy „EZEK bemásznak a fejedbe”. „Te ellenzéki rohadék” – szidja újszülött fia, miközben a szatíra úgymond nincs betiltva, csak ugye nem a morbid szomorúságra van szükség. Shakespeare-től mást kell játszani, a szerelmes, szórakoztató darabokat. Ördögi kör, mert a baj forrása épp az, hogy Meyerhold III. Richárdja pozitív, vidám, szimpatikus. De hogy milyen legyen, azt az elvtársak döntik el. Röszkén innen és túl is. Az előadás talán lehetne feszesebb, még simogatható. De a nyilvános főpróbát közönség nélkül kellett játszaniuk, mégis, kilencvenszázalékosan is remek(mű) volt a premier.