galéria megtekintése

Vajna boldog, az Oscar-díj várja a Saul fiát

8 komment


Csákvári Géza

A fogadtatása és a francia közönség reakciója alapján számí­tani lehetett rá, mégis felemelő hír, hogy a 68. cannes-i filmfesztiválon Nemes Jeles László Saul fia ­című műve elnyerte a zsűri nagydíját, a Grand Prix-t. Ez debütánsként már önmagában óriási eredmény, és nagyon régen várt sikere a magyar filmeseknek. Andy Vajna filmügyi kormánybiztos szerint több mint valószínű, hogy Magyarország jelölni fogja az Amerikai Filmakadémia jövő évi versenyére.

Andy Vajnának, a Magyar Nem­zeti Filmalap vezérigazgatójának ­az ­első mondta az volt lapunk érdeklődésére válaszolva, hogy „büszkék vagyunk és boldogok”. Hangsúlyozza, hogy a dicsőség Nemes Jeles Lászlóé és a stábé, mégis nekik is jó tudniuk, hogy helyes döntést hoztak, amikor a film mögé álltak, „amelyet sehol senki más nem támogatott, talán azért, mert ez a fiatal rendező első filmje volt, vagy azért, mert úgy gondolták, hogy a holokausztról már nem lehet újat mondani”.

Nemes műve az elmúlt évtizedek legnagyobb magyar filmsikere
Nemes műve az elmúlt évtizedek legnagyobb magyar filmsikere
Ian Langsdon / MTI/EPA

Vajna szerint ez tévedésnek bizonyult, mert Nemes Jeles nagyon eredeti megközelítést választott, és ezzel „teljes mértékben a feje tetejére állította ­Cannes-t: fél óráig állva tapsolták az első vetítés után”. A kormánybiztos szerint nem jósolható meg, milyen üzleti sikert hoz majd a film, ugyanakkor azt mondta: – Biztató, hogy a világ minden részére eladták az első két vetítési nap után, pedig a forgalmazók a saját pénzüket kockáztatják. De tudják, hogy mit csinálnak.

 

Kérdésünkre, hogy ezt a filmet jelöli-e majd Magyarország az Amerikai Filmakadémia jövő évi versenyére, azt válaszolta: – Korai még az Oscar-jelölésről is beszélni, hiszen csak szeptemberben lesz ak­tuális. – De azért hozzátette: – Több mint való­színű, hogy a Saul fia lesz a jelöltünk.

Mészáros Márta, aki 1984-ben az akkori második legfontosabb díjat nyerte a fesztiválon, kiemelte, „a ­cannes-i vagy berlini díj tesz rendezővé, ezzel léphetsz be igazán a pályára”. Elmondta, mennyire megijedt, amikor annak idején a hatalmas teremben vetítették a Napló gyermekeimnek című fekete-fehér filmjét, és milyen megkönnyebbülés volt, hogy a végén állva tapsolta a közönség. – A szereplése és nyilatkozatai alapján nagyon helyes és okos fiú – mondta a Saul fia rendezőjéről. – Ahogy én akkor a sztálinizmus ábrázolásában, ő a holokauszttal kapcsolatban talált ki valami újat. Egyúttal bizonyította, nekünk, magyar rendezőknek a fő erényünk, hogy tisztességesen és tehetségesen tudjuk elmesélni a saját történeteinket. Nem az amerikai trendet kell követnünk, hanem a saját életünkről szóló filmekre kell adni az állami támogatást.

A stáb vasárnap a gála előtt
A stáb vasárnap a gála előtt
Benoit Tessier / Reuters

Szabó István, a Mephistóval Oscart, a Redl ezredessel pedig a ­cannes-i zsűri díját elnyerő ren­dező „nagyon-nagyon örül a sikernek”, még nem látta ugyan a filmet, de alig várja, hogy megnézhesse. Úgy látja,  „a magyar film egyértelműen bizonyította, hogy vannak fia­tal tehetségei, akiknek alkotásaiban a társadalmi és történelmi kérdések iránti fogékonyság nagy magyar hagyománya újjáéledt végre: Mundruczó Kornél is ilyen alkotó és ez a film is ilyen. Jó nézni ezt a megújulást, amelyet, hála istennek, a világban is fel- és elismernek.” Az egész filmes világot lenyűgöző főszereplő Röhrig Gézára, aki évtizedekkel ezelőtt Szabó tanítványa volt a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán, Szabó „egészen remek, borzasztóan tehetséges fiúként” emlékezik, akinek már ­első versei is „kivételesen szép és erős szövegek” voltak. Hozzáteszi, hogy lapunk szombaton megjelent Röhrig-interjúját olvasva örömmel látta, hogy mindez ma sem lehet nagyon másként.

A Saul nagydíja minden idők legrangosabb cannes-i elismerése a magyar filmnek, Grand Prix-t most kaptunk először. (Amikor Mészáros Márta filmjét díjazták, még más volt a rendszer.) Ráadásul megkapta a nemzetközi kritikusok Fipresci-díját és a francia filmtörténész emlékének állító Francois Chalais-díjat is az utolsó előtti napon. A Vulcain elnevezésű technikai díjat Zányi Tamásnak adták hangmérnöki munkájáért, vagyis a Saul fia négy elismeréssel távozott Cannes-ból, ami rekord.

– Szeretnénk, ha annyi nációt és kultúrát elérhetne a film, amennyi csak lehetséges. Cannes segített, hogy ez valósággá válhasson – mondta Nemes lapunk kérdésére a díjkiosztó után. – Európát a mai napig kísérti a holokauszt emléke a zsidó lakosság elpusztítása miatt. Ez az érzés mindennap velünk van, Magyarországra pedig ez különösen igaz, mert hazánkból nagyon sok embert deportáltak a második világháborúban: nyolc hét alatt csaknem félmilliót, köztük mintegy százezer gyermeket. Legtöbbjüket direkt a gázkamrákba. Ez a mai napig nincs feldolgozva.

Röhrig a fesztiválon. Kivételesen erős
Röhrig a fesztiválon. Kivételesen erős
Yves Herman / Reuters

Nemes a témát mindenképpen új nézőpontból akarta ­megmutatni, a fiatal generációknak érthetően, mert már nincs lehetőségük az igazságot közvetlenül a túlélőktől megtud­niuk. – Ez a film nem a túlélésről szól – fogalmazott.

Az Arany Pálmát a francia Jacques Audiard kapta meg a Dheepan című művéért. Tegyük hozzá, a Joel és Ethan Coen vezette zsűri ezzel a döntéssel meglepte a világot. A cannes-i hagyományok szerint a fődíjas vagy remekmű, vagy művészi szempontból extrém darab. A Dheepan viszont leginkább egy középműfajú tévéfilmként értelmezhető, még ha kiindulópontja izgalmas is.

Egyszóval sokkal inkább járt volna az Arany Pálma a Saul fiának. Három zsűritag is – Xavier Dolan, Sophie Marceau és Sienna Miller – külön-külön Nemes művét emelte ki mezőnyből a díjkiosztó után. Ugyanakkor a tajvani Hou Hsiao-Hsien rendezte wuxia művészfilmnek – The Assasin (A merénylő) – is „jobban feküdt” volna az Arany Pálma.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.