„Kifogott rajtam a Rubik-kocka”

– Elmerülve a pénzügyi világban, mi döbbentette meg a legjobban?

– A leginkább az, hogy jól képzett és racionálisan gondolkodó emberek viszik az ügyeket. A pénzcsinálás és a pénz megtöbbszörözése elemzésekkel jól alátámasztott tudománynak tűnik. A pénzügyi világ persze nehezen érthető, de nem azért, mert mondjuk a matematika is nehezen érthető. A pénzügyi világban szándékosan félrevezető kifejezésekkel zsonglőrködnek. Itt van például a „Subprime", ami szó szerint azt jelenti, hogy nem optimális, nem a legjobb. Valójában a lehető legrosszabbat jelenti. A pénzügyi világ tele van szándékosan kitalált szakkifejezésekkel, amelyeket azért találtak ki, hogy összezavarják az embereket. Szóval az egész gyomorfordító. Madoffra ráadásul nemcsak magánemberek bízták rá a pénzüket, hanem több száz befektetési alap is. S ezek több millió dolláros fizetéssel kitömött menedzserei az alapokban lévő pénzeket rábízták a „varázslóra”, s ezért elképesztő jutalékokat söpörtek be. Ha mégis megkérdezték volna őket, védekezésül komplikált kifejezések áradatával ködösítettek volna azt a látszatot keltve, hogy kompetens pénzügyi szakemberként roppant bonyolult tranzakciókat bonyolítanak.

Reviczky Zsolt / Népszabadság

– Vagyis a könyv címét úgy is lehet érteni, hogy Fucked Up, azaz Elbaszva.

– Igen (nevet), a pénzügyi világra vonatkoztatva mindenképpen. Azt is gondolom, hogy egy még nagyobb pénzügyi válság felé tartunk. Az ellenőrzési rendszereken ugyan szigorítottak, de ezek messze nem elegendőek. Nem vagyok marxista, nem vagyok a piacgazdaság ellensége,

a pénzügyi világot azonban nagyon szoros felügyelet alatt kell tartani.

– Mit jelent a regény címe? Fälschung (Hamisítás), Familie (Család), Fiktion (Fikció), Friedland?

– Fatum, azaz sors. A sors és a véletlenszerűség nagy szerepet játszik. Mint a szerencsejátékokban, például a kártyában. Sokáig nem volt semmilyen címötletem, és a számítógépben a regényt tartalmazó file-t „F"-ként mentettem el. A kiadónak a regényt végül Friedland címmel adtam le, ami utalt a főszereplők, az apa és három fia családnevére. A kiadómnak ez nem tetszett arra hivatkozva, hogy az egykori NSZK-ban volt egy Friedland nevű menekülttábor, ahova az NDK-ból disszidált embereket helyeztek el. S az Észak-Németországban, illetve a keleti tartományokban élők rögtön erre a Friedlandra gondoltak volna. Így maradtam az „F”-nél.

– Hogy került a regénybe Rubik Ernő bűvös kockája?

– Gyerekfejjel nekem is volt, bár nagyon gyengén muzsikáltam a forgatásban. Egy oldalt is alig tudtam kirakni. A bénaságommal együtt

a Rubik-kockát a generációm jelképének tartom.

Így jött az, hogy a másik Friedland fiú, Martin, a pap mindenhova viszi magával a kockáját, így éli tovább a gyerekkorát. Martin 40 évesen is jár kockaforgató sebességi versenyekre. Ezt az egész szituációt és szubkultúrát bizarrnak és komikusnak találtam.

– Apropó Martin. Ő az a pap, aki nem hisz Istenben. Teljesen abszurd helyzet.

– Dehogy, nagyon is valós! Martin nem egy hidegvérű imposztor, aki így próbál magának előnyöket szerezni. Azt gondolja, hogy a hit idővel és gyakorlással majd megjön. Szerintem sokan mennek papnak azért, mert nem tudnak nőkkel kapcsolatot kialakítani. S ez a legméltóbb módszer a feladásra, a visszavonulásra. Különben a pszichoanalízis korában egyből lebuknának. Megszégyenülés helyett akkor inkább a reverenda.

Reviczky Zsolt / Népszabadság

– Az „F" hősei, Friedlandék elsőre nem tűnnek szimpatikus figurának. Aztán másodikra, meg harmadikra ez a kép megváltozik.

– Eric Friedland bűnöző, de én valahol őt is szimpatikusnak tartom. Martin Friedland nekem nagyon is szimpatikus, aki a maga módján rendes, tisztességes ember. Azt hiszem, nekem azok a figurák szimpatikusak, akiket a többség elutasít. Amikor a 2003-ban megjelent, Én és Kaminski című regényemből először akartak tévéfilmet készíteni, az ORF, az osztrák közszolgálati televízió azzal utasította el az ötletet, hogy két ennyire unszimpatikus főszereplővel nem kívánnak semmilyen filmet sem forgatni. Tudja, nekem elég, ha a könyveim szimpatikusak, én minden szereplőmet kedvelem.

– A nagy áttörést hozó sikerkönyve, A világ fölmérése tíz évvel ezelőtt jelent meg. Hogy tekint vissza erre a tíz évre? Miben változott?

– Nem bánok semmit sem! Gyakran találkozom emberekkel, akik csak ezt a regényemet olvasták. Sőt, gyakran találkozom olyan emberekkel, akik azt hiszik, hogy semmi mást, csak ezt a regényt írtam. Ez egyáltalán nem zavar. Azt is megfigyeltem, hogy A világ fölmérése érzelmileg nagyon megfogja az embereket. Ami meglepő, hiszen a regény egy intellektuális játék.

– A fiatalos megjelenését látva kevesen gondolnák Önről, hogy elmúlt negyven. Észrevesz magán bármi változást?

– Négy évvel ezelőtt – amikor rádöbbentem, hogy közeledek a negyvenhez, és valamit kellene tennem az öregedés ellen – elkezdtem jógázni és pilates-edzésekre járni. Fizikailag sokkal jobban, sokkal erősebbnek érzem magamat, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Korábban sokat aludtam, most viszont korán kelek, többet törődöm magammal, valamint a testedzéssel. Még ennél is nagyobb változást jelentett, hogy hat évvel ezelőtt apa lettem. S a kisfiam születésével egy teljesen új világban találtam magamat.

– Mit gondol Németországról? Úgy tűnik, hogy mindenki Németországtól várja a megoldást, legyen szó a pénzügyi válságról vagy Ukrajnáról.

– Belülről Németország szerintem nem sokat változott. Ami szerintem nagyon megváltozott, az Németország európai szerepe és megítélése. Igaza van, a pénzügyi válság, a görög válság vagy az ukrajnai háború kapcsán Németország ismét nagyon fontos és nem negatív értelemben vett világpolitikai szereplővé lépett elő. Szintén érdekes látni, ahogy Németország egyre nyíltabban felvállalja a vezető európai hatalom szerepét. Már nem tesz úgy, mintha nem lenne vezető európai hatalom, miközben már a német újraegyesítés után is azzá vált. Azt gondolom, hogy Németország, a Merkel-kormány felelősen bánik ezzel a szereppel, s most nem a nadrágszíj-megszorításokra, a takarékossági programokra gondolok. Az előtt is kalapot emelek, hogy a német államfő, Joachim Gauck népirtásnak nevezte az örmények által 1915–1917 között elszenvedett nemzeti tragédiát. Pár évvel ezelőtt ez nem történhetett volna meg. Abban viszont bizonytalan vagyok, hogy Németország jól kezeli-e az eurózóna válságát, benne a görög válságot. Amikor német kormányzati embereket hallok, a nyilatkozataik meggyőzőnek tűnnek. Amikor viszont Dél-Európában járok, s látom, hogy a válság és a megszorítások politikája miként rombolja szét milliók életét, hogyan kezdenek városok „lecsúszni”, egy generáció hogyan veszti el minden reményét, akkor bizony minden másnak tűnik. Nagyon másnak.