A könyvek mögött egy kikapcsolt laptop, de az is csak kellék. Azon nem ír senki, mert az már örökre kellékké lett egy soha meg nem ismételhető előadásban.
A szemközti falon pedig egy fotó barna keretben: Szilágyi Lenke fotóművész fényképe, amely nem sokkal annak az embernek a halála előtt készült, akire most, a költészet napja alkalmából a debreceni Csokonai Színház stúdiószínpadán emlékezünk.
|
Kinek mit jelent Borbély Szilárd? A töprengő, tépelődő, kesernyés humorú költő és író sokféle alakban él a debreceniekben
Konyhás István |
Az én Borbély Szilárdom. Ez a címe az irodalmi összejövetelnek, amelynek legfőbb rendezési elve az, hogy nincsen rendezési elve: a közönség saját maga rendezi és alakítja az előadást. Senki sem tudja, hogy miképpen alakul az este,mert senki nem tudja, hogy a másik számára Borbély Szilárd mit jelent.
Bárki fölolvashat bármit a szerzőtől, vagy elmesélheti egy-egy vele kapcsolatos élményét. S ahogyan sorra nyílnak meg barátai, tisztelői és olvasói,megrendítő hallani, hogy milyen sokan szerették, tisztelték és becsülték Debrecenben. Alighanem sokkal jobban, mint ő saját magát.
Az est egyik legfontosabb tanulsága az, hogy ez a töprengő, tépelődő, kesernyés humorú ember milyen sokféle alakban él a többiekben. Van, aki a humorát méltatja, így Csikos Sándor, a Csokonai színművésze, aki elmeséli, hogy magánlevelezésük Kazinczy Ferenc stílusában íródott, föl is olvas néhány valóban szórakoztató darabot.
 |
„A golyót, ha már így történt, a szívembe kérem” - olvasta fel Porcsin Zsolt
Konyhás István / Fotó |
Ugyancsak a humorát emeli ki Turi Gábor, Debrecen volt alpolgármestere, akinek Borbély Szilárd születésnapi „elősírverset” írt e kezdősorokkal: „Az ember életútjának felén / Turi Gábor lett hatvan, és nem én.”
Kövér József szobrász a szerénységét emeli ki: egyszer megkérdezte tőle, miért ceruzával dedikálja a köteteit, mire a költő azt mondta: „Ezek csak afféle gyönge művek, nem érdemelnek többet.”
Giczey Péter közösségfejlesztő és Szabó Katalin újságíró közéleti aktivitását hangsúlyozza, elvégre igen sokszor nyilvánított igen radikális véleményt helyi politikai ügyekben. Példaként elhangzik: irodalmár lévén „személyes sértésnek” vette, hogy a debreceni közgyűlés éppen Ady Endre és Arany János szobrának közelében állíttatott emléket Wass Albertnek, akit a költő „irodalmi Zámbó Jimmynek” tartott.
S elhangzanak versek is: Porcsin Zsolt újságíró a legelső kötetből, a már említett Adatokból idézi a csontvelőig ható szöveget: „a golyót, ha már így történt, a szívembe kérem”. Jámbor József színművész a Nincstelenek című regényhez írott esszét idézi föl az Élet és Irodalomból: annak az embernek a pokoljárását, aki kénytelen „elárulni” a falusi közeget, amelybe beleszületett, de képtelen otthon lenni abban a polgári közegben, ahová tartozik.
Az előadás Veres Hajnalka énekével kezdődik (a saját dala szól a halottért), és a halott saját szavaival fejeződik be: Borbély Szilárd verset mond. Így ér véget, de senki sem tapsol. A közönség ráérez, hogy a tapsnál most hangosabban szól a csönd.
