„Az emlékezés művészetéért, amelynek segítségével fel tudta mutatni a legmegfoghatatlanabb emberi sorsokat is” – ezzel indokolta Peter Englund, a Svéd Akadémia titkára a döntést. Olyan sorsokról van szó, amilyen az övé is.

Patrick Modiano a francia kortárs irodalom egyik legelismertebb szerzője. Magyarul eddig négy könyve jelent meg, köztük a legfontosabbak a Goncourt-díjas Sötét boltok utcája 1980-ban, és a francia Anna Frankként emlegetett Dora Bruder. Feltűnő, hogy még angolra is mindössze nyolc kötetét fordították le a 27-ből.

A második világháború utolsó évében, 1945-ben született Franciaországban, amikor a hosszú évekig tartó német megszállás még eleven, közvetlen emlék. Felmenői szefárd zsidók voltak, neve is jelzi továbbá olasz gyökereit. Ősei közt jeles rabbik is akadtak. Édesapja a nácik kollaboránsaként, velük üzletelve élte túl a háborút, és az ehhez a tényhez fűződő viszony, a megszállás emléke sok helyen előkerül Modiano művében – tudtuk meg a The Jewish Daily Forward oldalán.

Pályája elején jó darabig megpróbálta elhitetni, hogy valójában 1947-ben született, hogy eltávolítsa életét a megszállás, a háború, a pusztítás közvetlen közelségétől. Első novellája egy koncentrációs táborról szól, amelyben fiatalokat gyűjtöttek össze.

Első regénye, amely sem angolul, sem magyarul nem olvasható, a Place de L’Etolie, címében egy párizsi közteret nevez meg, miközben szó szerint azt jelenti, a csillag helye. Mármint – a könyvben – a sárga csillagét. A cím kettős értelmezése a regényben lehetővé teszi a kollaborálás körüljárását.

A legzseniálisabb francia kollaboráns író, Louis Ferdinand Céline munkája ekkoriban erősen foglalkoztatta, megpróbálta kiforgatva beépíteni mondatait némely szövegeibe. Ugyancsak Modiano írja a Lacombe Lucien című film forgatókönyvét egy olyan francia fiúról, aki miután az Ellenálláshoz nem tud csatlakozni, inkább a nácikhoz csapódik.

Prousthoz szokás hasonlítani, különösen azután, hogy a Svéd Akadémia titkára a díjat indokolva „korunk Proustjának” nevezte. Talán azért, hogy vitathatatlan, mindenki által ismert francia világirodalmi óriáshoz köthesse nevét, az emlékezés „másik” korszakos művészéhez. Mégis, Modianónak legalább ennyi köze van a német kultúrához jobban kötődő Magyarországon is jól ismert, fiatalon meghalt Winfried Georg Sebaldhoz. Az ő – magyarul is olvasható – életműve a sok tekintetben hasonló szégyenről, továbbá szintén az emlékezés és a felejtés kettős lehetőségéről és lehetetlenségéről, a holokausztról és a második világháború tapasztalatáról beszél. Mivel Sebald nem kaphatta meg a Nobel-díjat annak ellenére sem, hogy kevesen vitatják, hogy az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb szerzője volt, akár úgy is vehetjük, hogy közeli szellemi rokonának kitüntetése az ő emlékének is „jóvátételt” jelenthet. Tavalyi, a Le Monde-ban megjelent interjújában maga Modiano is nagyrabecsüléssel említi Sebald nevét, akárcsak a kelet-európai zsidóság eltűnt világát szinte eposzi erővel felidéző Isaac Bashevis Singerét, akinek egy novelláskötete derűs nevetésre tudja hangolni.

Patrick Modiano kerüli a nyilvánosságot, annyira, hogy a Svéd Akadémia titkára a döntés kihirdetése utáni órákban azt nyilatkozta, hogy egyelőre nem is tudtak vele kapcsolatba lépni.