Nézzük Ujj Zsuzsi nagyméretű fekete-fehér fotográfiáit a Cirko Gejzír mozi előterében, mi tagadás, nem egy Sas-kabaré. A képeken halálba fagyott, mérsékelten emberigényű lények, túlvilági alakok, afféle papírmasé zombik. Dermedt mozdulatok, zavarba ejtő kitárulkozás. A főszereplő egy csontvázszerű lénnyé kidekorált, amúgy mezítelen nő.

Egy helyütt ünneplőbe öltözött, frakkos-cilinderes csontvázzal látható esküvői helyzetben, máshol afféle szülő nőként csatakban/mocsokban fetrengve, megint máshol egy trónuson. Utóbbi, a Trónusos című amúgy híres kép, két évvel ezelőtt a londoni Tate Modernben is a közönség elé került egy olyan tárlaton, amely a performance és a festészet határán mozgó műveket szemlézett; nem mellékesen: mások mellett Jackson Pollock, David Hockney és Cindy Sherman műveit.

A Cirko Gejzírben látható roncsolt hatású, kontrasztossá egyszerűsített képek főszereplője, a túlvilági alakká maszkírozott nő maga a fotográfus, performer: Ujj Zsuzsi. A felvételek saját lakásában, a felvételek kedvéért előadott egyszemélyes performance-ait örökítik meg. Gátlásoktól mentes, végtelenül szabad, a létezés formaságainak szűkre szabott korlátait jócskán túllépő, drámai telítettségű fotográfiák. Meghökkentők, brutálisak. A hetvenes évek önpusztító költő, performer, képzőművésze, Hajas Tibor világát idézik. Nem véletlenül.

Trónusos

Ujj Zsuzsi nem akart fényképész lenni, a véletlen sodorta annak közelébe. A nyolcvanas évek elején Halas István fotóművésszel és Várnagy Tibor képzőművésszel volt alkalma megismerni az akkoriban elhunyt Hajas Tibor, a nagyközönség számára nagyobbrészt ismeretlen, és még csak feldolgozásra váró, magánlakásában kallódó életművét. A Hajas önpusztító performance-airól készített felvételekre, valamint Hajas saját fotóira Ujj Zsuzsi így emlékszik: „Halálközeli képek voltak, és egészen más fotóhasználat, mint amit addig láttam. Na, ez megrendített és felszabadított.” A Hajas-féle munkákkal való találkozás hatására ő is fényképezőgépet ragadott, és a következő években elkészítette azt a sorozatát, amelyet előbb 1987-ben, a Liget Galériában állított ki, később aztán több helyen, köztük elvétve külföldön is, tavaly egy nagyobb tárlat keretében a Mission Art Galériában, s amelynek egy kamaraválogatása most a Cirko Gejzír moziban látható.

„Az ember annál emberibb, minél kevésbé ember” – mondta annak idején Hajas Tibor, és amikor fényképezni kezd, alighanem valami ilyesmi gondolat mozgatja Ujj Zsuzsit is. Az általa teremtett világ főszereplője, azaz temperával átfestett, olykor túlrajzolt önmaga valóban amolyan létezésen túli, mégis erősen emberi figura. Ha akarom, egy felemelő mítosz főszereplője, ha akarom, egy afrikai varázsló a transz állapot kellős közepén, de más látószögből akár mulatságos és kaján rémfigura is lehetne, aki a dadaisták báljáról szökött meg, vagy valamelyik Lugosi Béla-filmből ugrott elő. Szó sincs arról, hogy tréfát űznénk a drámából, de mert a képek költői szabadsága ránk, kíváncsiskodókra is átragad, úgy érezzük, a mi nézői kép zeletünknek sem kell határt szabnunk.

Ujj Zsuzsi életét a véletlenek írják. Tulajdonképpen véletlenül lett underground énekesnő, a véletlenek vezetik a kezét akkor is, amikor verset ír, és mint fentebb kiderült: véletlenül lett fotográfus is. Bármiféle művészethez nyúl, munkásságát az a gondolat hatja át, amit Hajas Tibor fogalmazott meg annak idején, amikor azt mondta: „Az ember véletlen baleset az evolúcióban.”